Most egészen normálisan sikerült felkelnem. Reggel kicsit pepecseltem (leveleket írtam, híreket olvastam - utóbbit lehet, hogy abba kellene hagynom, mert a covidos hírek eléggé rémisztőek), aztán megreggeliztem, majd kirúgtam a lányokat az ágyból, hogy sétáljunk. Meglepő módon nem volt semmiféle nyavalygás meg kínlódás a séta miatt, majdnem azt mondhatnám, hogy élvezték.

Hazaérve, természetesen tanulniuk kellett egy kicsit. Az egyismeretlenes egyenlettel ismét vért izzadtunk, egyszerűen nem érti a gyerkőc. Kínomban megnéztem a neten, hogy a bánatban lehetne ezt úgy elmagyarázni neki, hogy felfogja. Hát találtam valamit, majd meglátjuk, hogy sikerült vele még jobban összezavarnom, vagy esetleg leesik neki.

Az apuka éjszaka nem tudott új időpontot foglalnia kajaszállításilag. A héten ez a harmadik éjszaka, amikor próbálkozott. Húst viszont a közeli farmról rendelt és ő ment el érte, merthogy néhány barkácsdolgot is akart venni. A barkácsáruház mellett van az a nagy élelmiszeráruház, ahová én is be szoktam ugrani csütörtökönként a Lidl járatom után. Egy elképesztően nagy áruházról van szó, három hatalmas parkoló van mellette, illetve egy benzinkút. Apuka csak kíváncsiságból bekanyarodott, hogy megnézze, mi a helyzet. Az emberek gyakorlatilag körbesorakozták az épületet, illetve a három parkolót. Merthogy csak limitált mennyiségű ember mehet be vásárolni. Ez ismét arra ösztökélte őt, hogy próbáljon találni egy új időpontot két hét múlva. Azt mondta, hogy ezt a sort nem akarja végigállni. Én sem. Kínjában hazafelé beugrott a helyi kis boltba, ahol szintén sorakoznia kellett. Tejet persze nem vett, szóval holnap reggel megyek tejért meg magamnak egy-két motyóért.

Ma elképesztően csodaszép idő volt, 20 fok felett volt a hőmérséklet, szóval míg a gyerek a matekpéldák megoldásával kínlódott, addig én kiültem olvasni a kertbe.

Már csak egy nap és szabad leszek...

Reggel egy kicsit felhős volt az ég és elég kellemetlen szél fújdogált, így pulcsiban indultam el, de nem esett és ez volt a lényeg! Mindenesetre két tervvel készültem: ha esik, gondoltam, bemegyek valamelyik múzeumba, ha nem, akkor meg irány a város.

Az állomáson egy automatából megvettem a jegyemet oda-vissza, aztán kellemes meglepetés ért. Ugyanis a váróteremben (ami tiszta és rendezett volt) az egyik sarokban használt könyvek voltak kirakva egy asztalra. Mindenki annyit vehetett belőle, amennyit akart, és annyit fizetett érte, amennyit akart. Egy Hemingwaynek nem tudtam ellenállni, így megvettem, és becsületesen betettem némi aprópénzt a kasszába.

A vonat pontosan érkezett. Azt hiszem, nálunk az első osztályon nincsenek olyan tiszta, kényelmes kocsik, mint itt a másodosztályon. A kb. 50 perces úton a tájban gyönyörködtem. Mindenütt barátságos kis településeket láttam, réteket, ahol birkák, tehenek és szarvasok legeltek. Ez utóbbit nem igazán értettem, mert egy bekerített területen legelésztek. Lehet, hogy valamelyik közeli park lakói voltak, mindenesetre ugyanolyan békésen rágcsálták a füvet, mint a "rendes" háziállatok.

A Victoria pályaudvar bent világos, tiszta és hatalmas kijelzőkön tájékoztatják az utasokat a vonatok indulásáról, érkezéséről. Kívül - hát az valami iszony volt, ugyanis felújítások folytak a pályaudvar környékén, és mindenütt minden fel volt túrva, terelések jobbra, balra. Azért nehezen, de csak sikerült kikeverednem onnan. Elgyalogoltam a Buckingham palotáig, ahol valami iszony méretű tömeg várta az őrségváltást. Bemasíroztak a gárdisták, akiknek csak a feje búbját, pontosabban a fekete kucsmájuk tetejét láttam, mert tényleg elképesztő mennyiségű ember gyűlt össze. Mivel úgysem láttam semmit, így átvágtam magam a tömegen - nem volt egyszerű feladat! - aztán végigsétáltam a Mallon egészen a Trafalgar térig.

A Mall, háttérben a Viktória királynő szobra és a Buckingham palota

A térre érve újabb tömeggel szembesültem, mert itt meg valamilyen fesztivált tartottak. Bulizó emberek voltak mindenfelé (némelyik már annyira részeg volt, magáról nem tudott). Itt sem időztem túl sokáig.

A következő érdekesebb látnivaló a gárdisták laktanyája volt. Turisták hada fényképezte szegény gárdistákat. Azok meg csak rezzenéstelen arccal ültek a lovukon vagy álltak a kapualjban. Egyébként olyanok voltak, mintha ikrek lettek volna, mindegyik ugyanúgy nézett ki.

Innen Churchill háborús bunkeréhez mentem. Ezt sok évvel ezelőtt, amikor itt jártam, a minisztérium háborús bunkerének hívták, de nem olyan régen átkeresztelték Churchill háborús bunkerére, és ki is egészítették egy hatalmas teremben helyet kapó Churchill kiállítással. A második világháború alatt a bunker feletti épületben ülésezett a minisztertanács, és a bombázások miatt alakították ki az épület alatt ezt a bunkert. Volt itt minden: a minisztereknek, fontos embereknek egy-egy szoba (meglehetősen spártaian berendezve), térképterem, ahol a front állását követték, tanácsterem, konferenciaterem, rádiós szoba (a BBC innen sugározta az adását), Churchill szobája, a feleségének egy külön szoba, ebédlő és természetesen egy konyha is. A Churchillről szóló kiállítás érdekes volt, de számomra egy kicsit sok. Többek között kiállították a különböző kitüntetéseit, a beszédeit lehetett meghallgatni, a temetéséről készült közvetítést megnézni - szóval volt ott minden.

A bunker után továbbgyalogoltam a Westminster apátsághoz. Ez az épület mindig lenyűgöz, mert annyira csodaszép.

A Westminster apátság főbejárata

Hosszú, kígyózó sort álltam végig, mire bejutottam, majd közölték, hogy nem lehet fényképezni az apátságban. Hát ez nagyon meglepett, mert mikor utoljára itt jártam, akkor nem volt tilos a fotózás. Azért persze így is érdemes volt ismét megcsodálni. Eljutottam néhány olyan helyre, ahol korábban még nem jártam (ha jól láttam, csak a fő turista szezonban nyitják meg ezeket a látogatók előtt). Így például megcsodálhattam a VII. Henrik által épített kápolnát. Itt van ő is és a felesége is eltemetve. A mennyezet a gótika netovábbja, csupa csipke, boltív - hihetetlenül gyönyörű az egész. A kápolna mellett jobb és bal oldalon található egy-egy kisebb kápolna. Az egyikben I. Erzsébetet temették el, a másikban pedig Stuart Máriát.

Az apátságból kilépve a kerengőben már lehetett fényképezni, mi több a kerengő körüli kisebb kápolnákban is. Aztán ismét visszatértem az épületbe, újfent megcsodáltam mindent, végül még megnéztem a koronázási trónt. I. Edward óta (1300) ezen a trónon koronázzák meg az angol uralkodókat. Régen ez alatt volt a skótoktól elvett koronázási kő (másnéven végzet köve, és a skótok ezen koronázták a királyaikat), de 1996-ban visszavitték Skóciába, és azóta Edinburghban őrzik. (Elméletileg Károly koronázásakor vissza kellett, hogy hozzák, hogy a trónszék alá rakják - nem néztem a koronázást, így nem tudom).

Az apátság után megcsodáltam a Parlament épületét kívülről (korábban már jártam odabent). Ez is meseszép, és ezzel sem lehet betelni. Itt persze megint iszony mennyiségű turista gyűlt össze, és mindenki a Big Bent fényképezte. Ismét sikeresen átverekedtem magam az tömegen, hogy kijussak a folyópartra. A hídon átsétálva szépen rá lehetett látni a London Eye-ra, illetve a Parlamentre.

A Temze, háttérben a parlament épülete a Big Bennel.

Egy másik hídon visszagyalogoltam, amelyről a Szent Pál katedrálist lehetett látni, illetve a Kleopátra tűjének nevezett egyiptomi obeliszket. Ez utóbbit aztán közelebbről is megszemléltem. Az obeliszk párja New Yorkban található és eredetileg egy Kairó közeli Naptemplom bejáratát díszítette. (Egyébként semmi köze nincsen Kleopátrához.) Mellette, két oldalt egy-egy fekete márványból készült szfinx található.

Ha már itt voltam, elsétáltam a Szent Pál katedrálishoz. Útközben megcsodáltam a királyi bíróság épületét, ami fantasztikusan néz ki. Hatalmas, fehér, tornyos. Az mondjuk elég lehangoló volt, hogy az egyik kis beugróban néhány hajléktalan (meglehetősen koszos és illuminált állapotban) tanyázott. A Szent Pál katedrális pont az orrom előtt zárt be. Éppen egy misének lett vége, a tömeg kiözönlött, az ajtókat meg azonnal becsukták. 

Mivel elég késő volt, így visszafordultam. Gondoltam, a pályaudvarra menet még megnézem a templomosok templomát, hiszen útba esett. Hát hogy itt micsoda labirintus van! A templomosok által birtokolt területen ma kisebb kertek, épületek vannak, sokukban egyetemi oktatás folyik. Az egész terület körbe van kerítve, néhány helyen sorompós őrök is vannak és - gondolom a hétvége miatt - nem minden kapu volt nyitva. Azért hosszas keresés után megtaláltam a templomot, ami meglepően kicsi. Az alaprajza eléggé egyedi, mert a templomhajóhoz egy kerek szentély tartozik. Hogy milyen belülről? Hát azt nem tudom, merthogy minden szombaton zárva van.

Az egyik díszes oszlopfő a templomosok templomának a kapualjából.

A templom előtt egy kis tér van egy oszloppal, amelynek a tetején ott van a templomosok szimbóluma: egy lovon két lovag.

Azért kitalálni sem volt egyszerű innen! Mint ahogy említettem, nem minden kapu volt nyitva, és amikor végre rátaláltam egyre, az zárva volt, így meg kellett kerülnöm az egész labirintust, hogy kijussak belőle. Közben találkoztam egy kertipartizó társasággal. Mókásan néztek ki! Minden nő fején valami rémes kalap díszelgett, de legalábbis valamilyen tollbigyó. Mindezek mindenféle iszony színben: babarózsaszín, halvány kék, lila, kanári sárga. Hú, iszony, hogy néztek ki!

Ezek után a Temze partján folytattam az utamat a Parlamentig. Mit ne mondjak, ekkor már eléggé fáradt voltam, így a lehető legrövidebb úton igyekeztem eljutni a pályaudvarra. Útközben azért még betértem a Westminster katedrálisba, ami a legnagyobb katolikus katedrális Angliában. Éppen mise volt, így nem tudtam rendesen megnézni. Érdekes, hogy a téglából épült és kívülről csíkos - fehér-sárga -, belül pedig teljesen fekete a mennyezete. Mindenképpen meg fogom nézni, de nem akartam a misét zavarni. 

Az egész napos gyaloglástól nagyon megéheztem. Ugyan míg vártam a sorban a Westminster apátság előtt, ettem egy hatalmas sonkás-sajtos szendvicset (mindkettővel bőven el volt látva a bagett), de hát az valamikor dél körül volt, és ekkor már este 7 volt. Szóval egy indiai gyorsbüfében benyomtam egy leginkább gyroshoz hasonlítható cuccot. Nagyon finom volt! Mire végeztem, pont beállt a vonatom, szóval tökéletes volt az időzítés.

Egy-egy ilyen témájú könyv után, főleg, ha önéletrajzról van szó, mindig felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg ezt gondolta a környezetéről, a tetteiről, ahogy leírta vagy ez csak a T. Olvasónak szól? 

Höss Dachauban kezdte a pályafutását, ezt követően került át Auschwitzba. Ő volt annak a tábornak a parancsnoka, ahol a legtöbb ártatlan embert ölték meg. Szisztematikusan, precízen megtervezve minden momentumot, hogy minél tökéletesebben és hatékonyabban hajtsák végre a tettüket. Ehhez képest Höss arról ír, hogy ő mennyire együtt érzett a foglyokkal, hiszen az első világháború után évekre börtönbe került, ezért pontosan tudta, milyen fogolyként élni. Auschwitz építésénél arra törekedett, hogy élhető körülményeket teremtsen a foglyoknak, de hát a háború miatt szinte minden hiánycikk volt, így az építőanyag is, ezzel magyarázta az embertelen körülményeket. 

Aztán szinte az egész könyvben áthárította a felelősséget valakire. Panaszkodott például arra, hogy milyen kegyetlenül bántak a kápók a foglyokkal. A kápók ugye azok a foglyok voltak, akiket a nácik befogtak a piszkos munkára: ők terelték az embereket a gázkamrákba, ők hordták ki onnan a holttesteket és égették el, ők szortírozták a foglyok ruháit, stb. A munkájukért cserébe több ételt kaptak és egy kicsivel normálisabb körülmények között éltek, mint a többi fogoly. Persze egy idő után ők is ugyanott végezték, mint a többiek, a gázkamrában. Kegyetlenek voltak? Igen. Miért? Mert viszonylag kiváltságos helyzetben voltak és pontosan tudták, hogy ha nem végzik úgy a munkájukat, ahogy a nácik elvárják tőlük, akkor azonnal gázkamrába kerülnek. Szóval Hössnek ez a kijelentése, hogy milyen durvák voltak a kápók... Arról bezzeg nem ír, hogy az őrök hogyan viselkedtek.

Aztán szintén oldalakon keresztül taglalta, hogy a foglyok a depresszió és a különböző fertőzések, betegségek következtében milyen nagy arányban haltak meg. Egy helyen még azt is leírta, hogy a legnagyobb halálozási arány ezen két ok miatt történt. Mi van??? 

Később mentegetődzött, hogy azért nem tudta rendesen vezetni a tábort, mert mennyire alkalmatlan beosztottjai voltak, akik nem hajtották végre az utasításait. Néhány bekezdéssel lentebb pedig már azt bizonygatta, hogy parancsot teljesített, mint mindenki más és olyan nincs, hogy valaki megtagadja a parancsot. Akkor hogy is van ez? Ő is parancsot adott, tehát akkora beosztottjai nem hajtották azokat végre? És ennek nem lett következménye?

Az elkövetett borzalmakért kizárólagosan Himmlert tette felelőssé, hiszen ő adta ki a parancsot, ő nem biztosított megfelelő alkalmazottakat, ő nem gondoskodott arról, hogy megfelelő épületeket hozzanak létre a foglyok számára, ő nem hallgatott Hössre, hogy mennyire túlzsúfolt a tábor... és még sorolhatnám. 

Ezeket olvasva az ember csaknem sajnálni kezdi őt és csaknem elhiszi, hogy tényleg semmit nem követett el és ártatlan, mint egy ma született bárány.

De aztán ott volt néhány mondat, amivel ezt az egész mentegetőzést(?) semmissé tette. Büszkén leírta, hogy mennyire erős volt mindig is a kötelességtudata, hogy ő volt az első és az utolsó, aki a munkát elkezdte és befejezte, mindenütt jelen volt és mindent ellenőrzött. Végigkísért minden mozdulatot a táborban: a vonatok megérkezését, a válogatást, az emberek beterelését az öltözőbe, majd onnan a "zuhanyzóba", a Zyklon B használatát, a szellőztetést, a holttestek kihordását, majd elégetését. 

Juhéj, már kedd! Ismét nagyon nehezen sikerült kikászálódni az ágyból. Aztán a friss levegőn felébredtem, merthogy meglepőden hűvös volt, mindössze 4 fok! Azért jót bóklásztunk a kutyával és még a nap is kisütött a végére.

Ma kicsit lazább nap volt tanulásilag. Igaz, csak nekem. Merthogy ma olyan tanulnivaló volt a kisebbiknek, amit teljesen önállóan tudott végezni online. Szóval én csak azt figyeltem, hogy rendesen ott ül a gép előtt és ténylegesen a feladattal foglalkozik. Én meg addig olvastam. Szeretem az ilyen laza napokat!

Ebéd után szokás szerint kiküldtem őket az udvarra, hogy egy kicsit mozogjanak. Igen "aktívak" voltak. Rajzoltak valamit (kb. 10 perc alatt...) a kocsifeljáró betonjára, aztán hol itt ültek, hol ott ültek... Agyrém! Így aztán, amikor be akartak jönni, akkor visszaküldtem őket, hogy most pedig csináljanak már végre valamit!!! Mi több, vacsora előtt kerestem a neten gyerekeknek szóló tornagyakorlatokat, aztán beállítottam őket, hogy mozogjanak. 15 perc után - igen, mindössze 15 perces volt a gyakorlatsor! - mind a kettőnek a lógott a nyelve, holott egyáltalán nem volt megerőltető. Úgy döntöttem, holnap megismétlik a dolgot, mert ez egyszerűen elfogadhatatlan, hogy nem hajlandóak megmozdulni.

Nem volt németóra, aminek örültem egy kicsit, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdemben hozzá tudtam volna szólni bármihez is.

Nyaralásunk utolsó napja.

Reggeli után felcihelődtünk, és elmentünk Linderhofba. Ez a legkisebb kastély a három közül, amit II. Lajos bajor király magának építtetett. Néhány évvel ezelőtt már jártam itt, de akkor nem mentem be a kastélyba, csak a hatalmas és meseszép parkban bóklásztam. Most ezt bepótoltam, megnéztem a kastélyt belülről is. Gyönyörű volt, pompáját tekintve teljesen olyan, mint Versaille, de sajnos nem lehetett odabent fényképezni.

A kastély az egyik dombra épített kerti pavilonból.

A kastélyt körbeölelő parkban is egy jót sétáltunk. Csodaszép, igaz, többször eláztunk, merthogy nem csak felhős és hűvös vot az idő, hanem esett is. Mindenesetre megnéztük a szökőkutakat, a lugasokat és gyönyörű virágoskerteket.

Az előbb látott lépcsős szökőkút a kastély szintjéről, a tetején pedig ott az a pavilon, ahonnan az előző fotót készítettem.

A fák között kisebb házacskák is megbújtak, ilyen volt a marokkói ház, ami eredetileg Marokkóban épült a bécsi világkiállításra. Valószínűleg Lajos királynak megtetszhetett, mert a világkiállítás után idehozatta.

A marokkói ház.

A kastély után egy útmenti fogadóban ebédeltünk. Olyan méretű fogásokat kaptunk, hogy alig bírtuk legyűrni. Közben a tájban gyönyörködtünk: körben csodaszép hegyek voltak, végtelen erdőkkel. Meg persze fáztunk rendesen, merthogy feltámadt a szél.

Ebéd után hangulatos kis falucskákon keresztül autóztunk, néha megálltunk nézelődni. Nagyon helyes házakat láttunk! Tulajdonképpen teljesen egyformák építésileg, csak máshogy vannak kifestve a falai. Egy helyen fagyiztunk - na, nem a melegre való tekintettel, hanem csak úgy, az íze miatt.

Az egyik festett falú ház.

Utolsó állomásunk egy bencés apátság volt, Ettal.

Az apátsági templom impozáns épülete.

Az apátság temploma eredetileg gótikus stílusban épült, de annak nagy része egy tűzvészben elpusztult. Ezt követően barokk stílusban építették újjá.

A szerzetesek éppen az esti imájukat mondták/énekelték, így aztán ebben a különleges hangulatban nézelődtünk körbe, persze csak úgy, hogy ne zavarjuk a bencéseket.

A templom díszes orgonája.

Miután végeztek, udvarisan, de melehetősen határozottan kitessékeltek minket, és bezárták a templomot.

Az este pakolással és búcsúzással telt, hiszen másnap kora reggel indultunk haza.

A Lincoln Rhyme sorozat második kötete. Kicsit félve kezdtem bele, mert az első kötet annyira jó volt, hogy attól tartottam, csalódás fog érni. Nos, nem így volt! Mi több, egyszerűen lehetetlen volt! Olyan váratlan fordulatokkal teli történetet kaptam, hogy csak pislogtam ki a fejemből. Semmi nem úgy alakult, ahogy vártam, elképzeltem, mindig volt egy extra csavar. Nem kötődik szorosan az előző kötethez, de azért nem ártott, hogy már ismertem a szereplők hátterét. 

A karakterek ismét zseniálisak voltak. A két főszereplő fantasztikus párost alkot és örültem, hogy jónéhány mellékszereplő maradt, bár némelyikük kevesebb szerephez jutott, mint az előző részben. Az újak jók voltak, különösen a gyilkos megformálása tetszett a hideg, számító gondolkodásmódjával. 

Biztos, hogy nem vitték ki a kutyát a hétvégén, mert olyan boldog volt, amikor meglátott! Kellemeset sétáltunk. Egyáltalán nem volt hideg a reggel, csak meglehetősen felhős volt az ég. (Később kisütött a nap.) A megrendelt kaja ismét megérkezett rendben. Egyetlen tétel hiányzott: a húsvétra rendelt csokitojás. A lányok eléggé el voltak szontyolodva, hogy akkor most nem lesz semmi húsvétkor?... Nem tudják, hogy az utolsó Lidl vásárlás alkalmával az anyjuk kérésére vettem valamit, illetve én már jóval korábban beszereztem két csoki nyuszit, szóval azért lesz valami húsvétra, bár tény, hogy sokkal kevesebb, mint szokott. Nem baj, úgyis gömbölyödik mind a kettő, nem fog ártani nekik, hogy kevesebb édességet tömnek magukba.

Ma ismét kínlódtunk a matekkal rendesen. Egyszerűen nem tudom, hogyan lehetne másképpen elmagyarázni. A múlt héten az apuka is besegített, aki szereti és tudja is a matekot. Nagyon jól elmagyarázta az egyismeretlenes egyenletet (semmi bonyolult, tényleg a lehető legegyszerűbb) - és semmire nem emlékezett belőle a gyerkőc. Pontosabban mondta a szabályt, mint valami mantrát, de szerintem halvány lila gőze nincs a jelentéséről.

Ebéd után már nem volt tanulás, elvégre húsvéti szünet van -, szóval a két gyerek versenyt unatkozott, míg én befejeztem a takarítást.

Már csak három nap és pihi...

Eredetileg úgy terveztem, hogy kimegyek Dachauba, de valamilyen felújítási munka miatt nem járt az S2-es járat, a pótlóbusz meg olyan elképesztő lassan mászott, hogy inkább feladtam az egészet, és várost néztem.

Valami elképesztő tömeg volt mindenütt, szinte mozdulni sem lehetett egyes helyeken. Egy jót azért sikerült csavarognom, mi több az egyik templomban is végre körbe tudtam nézni, ahol korábban nem lehetett, mert éppen misét tartottak. (Igazi barokk volt, semmi különlegeset nem találtam benne.)

Aztán bevettem magam a királyi palotába, amely Németország legnagyobb városi palotája, így nem csoda, hogy közel két órán keresztül bolyongtam odabent. Elképesztően nagy, és ráadásul olyan, mint egy labirintus. De megérte, mert gyönyörű szép volt az egész. A pompát tekintve egy kicsit olyan, mint a versailles-i kastély, de méretében persze sokkal kisebb. Érdekes volt, hogy szinte minden helyiségben szerepelt, hogy a második világháború alatt teljesen vagy csaknem teljesen megsemmisült és utána mikor állították helyre. (Utánanéztem, kiderült, hogy a 23.000 négyzetméteres tetőszerkezetből mindössze 50 négyzetméter maradt meg épségben a bombatámadások után. Némelyik helyiségből gyakorlatilag szinte semmi nem maradt.)  A berendezési tárgyak épségben átvészelték a háborút, mivel még a bombázások előtt biztonságba helyezték azokat. 

A látogatható 130 teremből a legjobban talán a reneszánsz Antiquarium tetszett. A hangulata kicsit olyan volt, mint a versailles-i Tükörteremé, de egészen másképp nézett ki: viszonylag hosszú (69 méter), boltíves helyiség, csodálatos freskókkal, szobrokkal. Eredetileg könyvtárnak szántak (talán ezért is voltak a hatalmas ablakok), de hamarosan ünnepi rendezvények helyszínévé vált.

1586-ban építették az Antiquariumot, amely a palota egyik legrégebb helyisége.

A palotakomplexumnak több belső udvara is volt, mindegyik más stílusú. Egyben kertet alakítottak ki, egy nagyobban színpad állt és éppen próbáltak a színészek. Volt egy udvar, ahol az árkádok alatt egy kis grottót képeztek ki. Minden díszítés kagylóból/kagylóval készült - nagyon különleges az egész. 

A grottó egyik, kagylókkal borított szobra.

A kincstárat is megnéztem, ahol csodaszép koronák (többek között a bajor királyi korona), kardok, kegytárgyak voltak kiállítva. 

1804 és 1807 készült bajor királyi korona

A film nagy kedvencem (Csontember - Denzel Washington, Angelina Jolie), így nagy örömmel és várakozással kezdtem bele a könyvbe. Az eleje egy picit hasonlít a filmhez (eltekintve attól, hogy a filmben megváltoztatták a főhősnő családnevét nem tudom, miért), de aztán rövidesen elszakad attól. Sokkal részletesebben beleláthatunk a nyomozásba és természetesen több áldozat is van, ami azt jelenti, hogy a T. Olvasó tovább izgulhat, hogy vajon ki a gyilkos (más, mint a filmben, ezt elárulom) és tovább élvezheti az egyes helyszíneken hátrahagyott tárgyak jelentésének megfejtését. 

A karakterek sokkal emberibbek, mint a filmben. Nekem szimpatikusabb a könyvben Lincoln, mert sokkal jobban megérthető, hogy mit, miért akar megtenni. Amelia a könyvben egyrészt határozottabb, mint a filmben, ugyanakkor neki is több gyenge pontjára derül fény. Az egyetlen, aki kicsit hiányzott a könyvből Thelma, de az itt szereplő ápoló feledteti egy idő után a hiányát, mert remek párost alkot Lincolnnal.

A szülők által beígért séta most is elmaradt. Se szombaton, se vasárnap nem mentek el sétálni, amit nem is értek, mert szerintem a szülőknek sem ártana egy kicsit kimozdulni itthonról. 

Apuka mondjuk egész szombaton barkácsolt valamit a kertben. Az anyuka meg elment vásárolni. Egyszerűen nem is értem, hogy miért???!!! Három mélyhűtő van tele kajával. De szó szerint tele, oda egy gombostűt nem lehetne berakni. Ráadásul a megrendelt kaját is az utóbbi időben szinte hiánytalanul kiszállítják, és ha nem, akkor csütörtökön én meg tudom venni, amikor egyébként is megyek friss zöldséget, gyümölcsöt, tejet venni. Szóval teljesen felesleges volt az útja, de mindegy.

A vasárnap csendesen és nyugisan telt.