Ismét egy hivatalos utazás miatt jutottam el Amerikába. Mivel nem volt közvetlen járat, így átszállással repültem. Ezúttal a párizsi reptér labirintusában sikerült csaknem elvesznem. Legalább egy jó negyedórát kellett gyalogolni egy helyi (vezető nélküli) metróhoz, ami elvitt ahhoz a terminálhoz, ahonnan a bostoni gép indult. Persze  mindezt úgy, hogy nem ismertem a helyet és ráadásul kb. 30-40 percem volt, hogy elcsípjem a járatot. De meglett! Hát a repülőút... Nem ecsetelem, mert rémségesen unalmas volt. Nagyon vacak filmeket játszottak, így aztán zenét hallgattam és olvastam.

A szálloda egészen elfogadható volt. Azért erre esett a választásom, mert közel volt a Kennedy Library-hez, ahová dolgozni mentem. Mivel kora délután érkeztem és ugye a jetleg elkerülésének első szabálya, hogy azonnal az aktuális idő szerint érdemes élni, miután elfoglaltam a szobát, elgyalogoltam a könyvtárhoz. Kellemes volt a közel félórás séta végig az óceán partján. 

Boston belvárosa  a nem annyira magas felhőkarcolókkal az óceán partjáról

Boston több félszigeten fekszik, számtalan kisebb-nagyobb öböllel. A kisebb öblök egyikének a partján sétálgattam, ahonnan ráláttam a belváros felhőkarcolóira. A séta végén pedig ott volt a Kennedy Library egy fehér, ultramodern - szerintem rémségesen ronda - épület.

A Kennedy Library az óceán partján.

Visszaérkezve a szállodába, a bárban vettem magamnak vacsit. Meglepően gazdag volt a kínálat és az árak is egészen elfogadhatóak voltak. Az út kimerített, így viszonylag korán elmentem aludni.

Másnap aztán mentem a könyvtárba dolgozni.

A Kennedy Library bejárata - hát innen sem volt szebb

Bent sem tetszett jobban az épület, nem volt olyan igazi könyvtár hangulata, minden túlságosan modern volt. A kutatóterem egy viszonylag kicsi, ablaktalan terem volt asztalokkal és székekkel. Mivel egy szál magam voltam, így kényelmesen szétpakolhattam a motyómat. 

A könyvtárnak volt egy szuper jó könyvesboltja, ahol sikerült beszereznem egy Hemingway novelláskötetet. Kennedyvel kapcsolatosan egy ingyenes, állandó kiállítást lehetett megtekinteni. Meglepően érdekes volt. Nem csak személyes (pl. az íróasztalát), hanem a hatvanas évekre jellemző tárgyakat is kiállítottak. Azért néhányuk meglepett meg elgondolkoztatott.

Egykor a vécék ajtaján szerepeltek ezek a feliratok. Azért döbbenetes, hogy a hatvanas években még létezett ilyen.

Az utolsó kiállított tárgy a berlini fal egy darabja volt. Nem gondoltam volna, hogy én még valaha fogom látni akár egy darabját is.

A berlini fal egy darabja