Valami egészen mást vártam a könyvtől, de amit kaptam sokkal jobban megfogott. Egy nagyon érdekes embert ismertem meg. 

Sharon Stone neve hallatán szerintem majdnem mindenkinek az Elemi ösztön című film jut eszébe: egy gyönyörű, szexi nő, aki ugyan okos, de ez nem annyira fontos. Szerintem sok emberben összemosódott a szerep és a színésznő valódi egyénisége. Pedig a valóságban egy nagyon is két lábon álló, nagyon is valóságos problémákkal küzdő emberről van szó.

Nem tudtam róla, hogy milyen súlyos betegségen esett át, aminek következtében elvesztette a vagyonát, a férje lelépett egy másik nő miatt és a karrierje is derékba tört. És fel tudott állni ebből a helyzetből és visszatért a rivalda fénybe. A könyvet olvasva nem is nagyon lepett meg, hogy talpra állt. Egy hétköznapi családban nőtt fel, ahol más családtagok is elveszítettek mindent és fel tudtak állni onnan. Kíméletlen őszinteséggel írt a pedofil nagyapjáról, hogy miért érezte azt, hogy az anyja soha nem szerette, hogyan harcolt az apjával a rákkal szemben és mi minden szenvedésen ment át ő maga is. Nem csak az agyvérzésre gondolok, hanem daganatra, hogy többször is elvetélt, hogy a férje akkor hagyta el, amikor leginkább szüksége lett volna a támogatására, hogy az örökbefogadott fiát is el akarták venni tőle. 

Tetszett, hogy ezek ellenére nem panaszáradat volt a könyv, inkább tényközlés és aztán az útkeresés, hogyan tud ebből, abból a problémából felállni, megoldani és továbblépni. 

Minden elismerésem az övé, le a kalappal azért, ahogy küzdeni tudott magáért és a családjáért. És külön elismerés azért, hogy a saját gondjai, bajai mellett még kiállt/kiáll másokért is.