Reggel egy kicsit felhős volt az ég és elég kellemetlen szél fújdogált, így pulcsiban indultam el, de nem esett és ez volt a lényeg! Mindenesetre két tervvel készültem: ha esik, gondoltam, bemegyek valamelyik múzeumba, ha nem, akkor meg irány a város.

Az állomáson egy automatából megvettem a jegyemet oda-vissza, aztán kellemes meglepetés ért. Ugyanis a váróteremben (ami tiszta és rendezett volt) az egyik sarokban használt könyvek voltak kirakva egy asztalra. Mindenki annyit vehetett belőle, amennyit akart, és annyit fizetett érte, amennyit akart. Egy Hemingwaynek nem tudtam ellenállni, így megvettem, és becsületesen betettem némi aprópénzt a kasszába.

A vonat pontosan érkezett. Azt hiszem, nálunk az első osztályon nincsenek olyan tiszta, kényelmes kocsik, mint itt a másodosztályon. A kb. 50 perces úton a tájban gyönyörködtem. Mindenütt barátságos kis településeket láttam, réteket, ahol birkák, tehenek és szarvasok legeltek. Ez utóbbit nem igazán értettem, mert egy bekerített területen legelésztek. Lehet, hogy valamelyik közeli park lakói voltak, mindenesetre ugyanolyan békésen rágcsálták a füvet, mint a "rendes" háziállatok.

A Victoria pályaudvar bent világos, tiszta és hatalmas kijelzőkön tájékoztatják az utasokat a vonatok indulásáról, érkezéséről. Kívül - hát az valami iszony volt, ugyanis felújítások folytak a pályaudvar környékén, és mindenütt minden fel volt túrva, terelések jobbra, balra. Azért nehezen, de csak sikerült kikeverednem onnan. Elgyalogoltam a Buckingham palotáig, ahol valami iszony méretű tömeg várta az őrségváltást. Bemasíroztak a gárdisták, akiknek csak a feje búbját, pontosabban a fekete kucsmájuk tetejét láttam, mert tényleg elképesztő mennyiségű ember gyűlt össze. Mivel úgysem láttam semmit, így átvágtam magam a tömegen - nem volt egyszerű feladat! - aztán végigsétáltam a Mallon egészen a Trafalgar térig.

A Mall, háttérben a Viktória királynő szobra és a Buckingham palota

A térre érve újabb tömeggel szembesültem, mert itt meg valamilyen fesztivált tartottak. Bulizó emberek voltak mindenfelé (némelyik már annyira részeg volt, magáról nem tudott). Itt sem időztem túl sokáig.

A következő érdekesebb látnivaló a gárdisták laktanyája volt. Turisták hada fényképezte szegény gárdistákat. Azok meg csak rezzenéstelen arccal ültek a lovukon vagy álltak a kapualjban. Egyébként olyanok voltak, mintha ikrek lettek volna, mindegyik ugyanúgy nézett ki.

Innen Churchill háborús bunkeréhez mentem. Ezt sok évvel ezelőtt, amikor itt jártam, a minisztérium háborús bunkerének hívták, de nem olyan régen átkeresztelték Churchill háborús bunkerére, és ki is egészítették egy hatalmas teremben helyet kapó Churchill kiállítással. A második világháború alatt a bunker feletti épületben ülésezett a minisztertanács, és a bombázások miatt alakították ki az épület alatt ezt a bunkert. Volt itt minden: a minisztereknek, fontos embereknek egy-egy szoba (meglehetősen spártaian berendezve), térképterem, ahol a front állását követték, tanácsterem, konferenciaterem, rádiós szoba (a BBC innen sugározta az adását), Churchill szobája, a feleségének egy külön szoba, ebédlő és természetesen egy konyha is. A Churchillről szóló kiállítás érdekes volt, de számomra egy kicsit sok. Többek között kiállították a különböző kitüntetéseit, a beszédeit lehetett meghallgatni, a temetéséről készült közvetítést megnézni - szóval volt ott minden.

A bunker után továbbgyalogoltam a Westminster apátsághoz. Ez az épület mindig lenyűgöz, mert annyira csodaszép.

A Westminster apátság főbejárata

Hosszú, kígyózó sort álltam végig, mire bejutottam, majd közölték, hogy nem lehet fényképezni az apátságban. Hát ez nagyon meglepett, mert mikor utoljára itt jártam, akkor nem volt tilos a fotózás. Azért persze így is érdemes volt ismét megcsodálni. Eljutottam néhány olyan helyre, ahol korábban még nem jártam (ha jól láttam, csak a fő turista szezonban nyitják meg ezeket a látogatók előtt). Így például megcsodálhattam a VII. Henrik által épített kápolnát. Itt van ő is és a felesége is eltemetve. A mennyezet a gótika netovábbja, csupa csipke, boltív - hihetetlenül gyönyörű az egész. A kápolna mellett jobb és bal oldalon található egy-egy kisebb kápolna. Az egyikben I. Erzsébetet temették el, a másikban pedig Stuart Máriát.

Az apátságból kilépve a kerengőben már lehetett fényképezni, mi több a kerengő körüli kisebb kápolnákban is. Aztán ismét visszatértem az épületbe, újfent megcsodáltam mindent, végül még megnéztem a koronázási trónt. I. Edward óta (1300) ezen a trónon koronázzák meg az angol uralkodókat. Régen ez alatt volt a skótoktól elvett koronázási kő (másnéven végzet köve, és a skótok ezen koronázták a királyaikat), de 1996-ban visszavitték Skóciába, és azóta Edinburghban őrzik. (Elméletileg Károly koronázásakor vissza kellett, hogy hozzák, hogy a trónszék alá rakják - nem néztem a koronázást, így nem tudom).

Az apátság után megcsodáltam a Parlament épületét kívülről (korábban már jártam odabent). Ez is meseszép, és ezzel sem lehet betelni. Itt persze megint iszony mennyiségű turista gyűlt össze, és mindenki a Big Bent fényképezte. Ismét sikeresen átverekedtem magam az tömegen, hogy kijussak a folyópartra. A hídon átsétálva szépen rá lehetett látni a London Eye-ra, illetve a Parlamentre.

A Temze, háttérben a parlament épülete a Big Bennel.

Egy másik hídon visszagyalogoltam, amelyről a Szent Pál katedrálist lehetett látni, illetve a Kleopátra tűjének nevezett egyiptomi obeliszket. Ez utóbbit aztán közelebbről is megszemléltem. Az obeliszk párja New Yorkban található és eredetileg egy Kairó közeli Naptemplom bejáratát díszítette. (Egyébként semmi köze nincsen Kleopátrához.) Mellette, két oldalt egy-egy fekete márványból készült szfinx található.

Ha már itt voltam, elsétáltam a Szent Pál katedrálishoz. Útközben megcsodáltam a királyi bíróság épületét, ami fantasztikusan néz ki. Hatalmas, fehér, tornyos. Az mondjuk elég lehangoló volt, hogy az egyik kis beugróban néhány hajléktalan (meglehetősen koszos és illuminált állapotban) tanyázott. A Szent Pál katedrális pont az orrom előtt zárt be. Éppen egy misének lett vége, a tömeg kiözönlött, az ajtókat meg azonnal becsukták. 

Mivel elég késő volt, így visszafordultam. Gondoltam, a pályaudvarra menet még megnézem a templomosok templomát, hiszen útba esett. Hát hogy itt micsoda labirintus van! A templomosok által birtokolt területen ma kisebb kertek, épületek vannak, sokukban egyetemi oktatás folyik. Az egész terület körbe van kerítve, néhány helyen sorompós őrök is vannak és - gondolom a hétvége miatt - nem minden kapu volt nyitva. Azért hosszas keresés után megtaláltam a templomot, ami meglepően kicsi. Az alaprajza eléggé egyedi, mert a templomhajóhoz egy kerek szentély tartozik. Hogy milyen belülről? Hát azt nem tudom, merthogy minden szombaton zárva van.

Az egyik díszes oszlopfő a templomosok templomának a kapualjából.

A templom előtt egy kis tér van egy oszloppal, amelynek a tetején ott van a templomosok szimbóluma: egy lovon két lovag.

Azért kitalálni sem volt egyszerű innen! Mint ahogy említettem, nem minden kapu volt nyitva, és amikor végre rátaláltam egyre, az zárva volt, így meg kellett kerülnöm az egész labirintust, hogy kijussak belőle. Közben találkoztam egy kertipartizó társasággal. Mókásan néztek ki! Minden nő fején valami rémes kalap díszelgett, de legalábbis valamilyen tollbigyó. Mindezek mindenféle iszony színben: babarózsaszín, halvány kék, lila, kanári sárga. Hú, iszony, hogy néztek ki!

Ezek után a Temze partján folytattam az utamat a Parlamentig. Mit ne mondjak, ekkor már eléggé fáradt voltam, így a lehető legrövidebb úton igyekeztem eljutni a pályaudvarra. Útközben azért még betértem a Westminster katedrálisba, ami a legnagyobb katolikus katedrális Angliában. Éppen mise volt, így nem tudtam rendesen megnézni. Érdekes, hogy a téglából épült és kívülről csíkos - fehér-sárga -, belül pedig teljesen fekete a mennyezete. Mindenképpen meg fogom nézni, de nem akartam a misét zavarni. 

Az egész napos gyaloglástól nagyon megéheztem. Ugyan míg vártam a sorban a Westminster apátság előtt, ettem egy hatalmas sonkás-sajtos szendvicset (mindkettővel bőven el volt látva a bagett), de hát az valamikor dél körül volt, és ekkor már este 7 volt. Szóval egy indiai gyorsbüfében benyomtam egy leginkább gyroshoz hasonlítható cuccot. Nagyon finom volt! Mire végeztem, pont beállt a vonatom, szóval tökéletes volt az időzítés.