Ma elmentünk Rochesterbe, amely London felé egy kikötőváros. Először megnéztük a katedrálist, ahol éppen ünnepségre készülődtek, ugyanis a végzős diákok kiöltözve (fekete köpeny, bojtos fejfedő) a katedrálisban vették át a diplomájukat.

A katedrális. Canterbury után a rochesteri püspökség a második legrégibb Angliában.

Szóval éppen akkor léptünk be a templomba, amikor már gyűlt a rokonság meg a végzősök hada. (Utólag kiderült, hogy a katedrálishoz tartozik egy iskola, ezért bonyolítják le a diplomaosztást az épületben.) Azért gyorsan körbeloholtunk, kigyönyörködtük magunkat a gyönyörű ablakokban, valamint meseszépek voltak a kórus kőfaragványai is. Pont annyi időnk  volt, hogy megnézzünk mindent, aztán mielőtt még kitereltek volna minket, kioldalogtunk.

Rögtön a katedrálissal szemben található egy normann erőd, pontosabban, ami megmaradt belőle. Így is meglehetősen impozáns!

A normann erőd maradványai. Az erőd 1087-ben épült és az egyik legelső kővár volt a szigeten.

Az útikönyv szerint 1381 után megszünt a katonai funkciója és ezt követően a környékbeliek megkezdték az építmény köveinek elhordását más építkezésekhez - ehhez képest még mindig 3,5 méteres falai vannak, és azért elég tekintélyt parancsoló a kinézete. Mi több, az öregtornya Anglia egyik legmagasabbikja. Az épület látogatható, de mókás, mert csak a főfalak vannak meg, az egyes szintek már rég eltűntek, csak a keresztgerendák nyomait lehet látni a falakban. Ennek következtében gyakorlatilag szó szerint csak körbe lehet járni az egyes emeleteket.

Az erőd belső tere. Jó látni, hogy valaha hol voltak a keresztgerendák.

Az erőd után bóklásztunk egyet a városban, majd egy kocsmában megebédeltünk. Utána útnak indultunk Leeds felé. Útközben többször eltévedtünk - nem mi bénáztunk, hanem mindjárt Rochesterből kijövet kétszer is követtük az útjelző táblát és kétszer megtettük ugyanazt a kört a városban. Ezt követően megkérdeztünk valakit a helyes irányról. Akkor derült ki, hogy pont az ellenkező irányba kell mennünk, mint ahogy az útjelző tábla mutatja. Na, azért csak odaértünk a kastélyba.

Leeds

A park gyönyörű volt, mindenfelé kacsákat, hattyúkat, mókusokat lehetett látni, mi több egy fehér pávát is. Teljesen hófehér volt, én még ilyennel soha nem találkoztam. A virágok meseszép színekben pompáztak.

A kastély egy részében VIII. Henrikkel kapcsolatos tárgyak vannak kiállítva, illetve néhány szobát korhűen berendeztek (pl. a királyné hálószobája). A király egyébként az első feleségével, Aragóniai Katalinnal, lakott itt. Nekem ez a része sokkal jobban tetszett, mint az ezt követő helyiségek sora, amelyek viszont az utolsó lakójának ízlését tükrözik.

Az utolsó tulajdonos által berendezett ebédlő

A kastélynak egyébként az évszázadok során különböző funkciója volt. Kezdetben erődként működött, aztán néhány királyné személyes tulajdona volt. A Jakab-korban vidéki ház (méreteit tekintve nem értem, hogy lehet "háznak" titulálni...), György-korban nemesi kúria, majd a XX. században milliomosok elegáns lakhelye - na, ezek azok a szobák, amelyek nekem annyira nem tetszettek. Amikor 1974-ben meghalt az utoló tulajdonosa, akkor alapítványi kezelésbe került és azóta megnyitották a látogatók előtt. 

Miután megnéztük az épületet, illetve egy jót sétáltunk a kertben, visszatértünk házigazdáinkhoz, akik már vártak minket vacsorával. Után nekiálltunk pakolni, mert másnap indultunk tovább Southamptonba.