Mivel a legelső csavargás alkalmával több mindent zárva találtam, ezért úgy gondoltam, ismét megpróbálkozom ezekkel a helyekkel. Így első célpontom aznap a Kongresszusi Könyvtár volt. Nem bántam meg, hogy visszamentem, mert gyönyörű! Mind az épület méretét, mind gyűjteményét tekintve a világ legnagyobb könyvtára.

A Kongresszusi Könyvtár lépcsőháza

Láttam az eredeti Gutenberg Biblia egyik példányát (összesen tíz van belőle a világon), belestem az olvasóba (oda nem lehetett bemenni látogatóként, ahhoz könyvtártagnak kell lenni), megnéztem Jefferson könyvtárát.

A többszintes olvasóterem

Aztán belefutottam egy maja-azték kiállításba. Végre valami érdekeset és szépet is láttam, ha már egyszer az indián múzeum annyira pocsék volt! Gyönyörű maja kerámiák és szobrocskák voltak kiállítva.

Valahogy lekeveredtem az alagsorba, és kiderült, hogy egy alagúton keresztül át lehet menni a Capitoliumba. Természetesen itt is volt egy biztonsági kapu. Én átmentem - kivételesen csipogás nélkül -, de a táskám iszonyatosan visított. Kiszedtem belőle, ami nem tetszhetett a masinának, de ezúttal az őr mondta azt, hogy nem, nem, valami nem stimmel. Valamilyen "beazonosíthatatlan" tárgy van a motyómban. Szóval egyenként szinte mindent kiszedtem a két árgusan figyelő egyenruhás előtt. Megint csak csóválták a fejüket és ekkor megmutatták a képernyőn, hogy mi az, amivel nem tudnak mit kezdeni. Amikor megpillantottam, azonnal tudtam. Volt egy csiptetős mappa a táskámban, és a csiptetős mappa csiptetője volt az a bizonyos valami, amit nem tudtak beazonosítani. Győzelem! Az egyenruhások megnyugodtak, hogy nem valami titkos fegyvert akarok becsempészni a Capitoliumban, én meg örültem, hogy végre mehetek.

Ezek után egy kígyózó folyosón jutottam el a Capitoliumba. Mint kiderült csak csoportosan és vezetővel lehet körbenézni, úgyhogy bármennyire nem szeretem az ilyet, hozzácsapódtam egy csoporthoz. Egy vetítéssel kezdődött az egész, ami kb. 10 percben tömören és érdekesen összefoglalta a Capitolium történetét. Ezután kaptunk egy vezetőt, aki lelkesen magyarázva megkezdte a körbevezetésünket. Egy idő után már borzasztó uncsi volt a mondandója. Szerintem túlságosan elveszett a részletekben. "Kivívtuk a függetlenségünket Európától" - azért megtanulhatnák már, hogy Európában több ország is van, és nem teljesen mellékesen ők a Brit birodalomhoz tartoztak és nem pedig egész Európához. (Arról már nem is beszélek, hogy se az idegenvezető, és nagy valószínűséggel az ősei sem vívtak ki semmilyen függetlenséget, mert ő is fekete volt, ami azt jelentette, hogy az őseit vagy egy ültetvényen dolgoztatták vagy még Afrikában éltek szabadon.)

A Capitolium kupolája. Sehogysem fért bele a képbe

Egy idő után annyira meguntam a dolgot, hogy saját szakállamra kezdtem bóklászni, ami az egyik teremőrnek nagyon nem tetszett. Megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy ó, hát "véletlenül" elvesztettem a csoportomat. Jaj, azt nem lehet! Keressem meg, ha meg nem találom, akkor arra van a kijárat. OK, köszi! Visszacsapódtam a csoportomhoz, aztán próbáltam nem halálra unni magam a részletekben elvesző vezető mondókájától.

A következő célom a Crime Museum volt. Ez volt az első olyan múzeum, ahol belépőt kellett fizetni. Az állami múzeumok ugyanis ingyenesek, ez viszont nem volt az. De megérte, mert nagyon jó kis hely volt! Vadnyugati hősök pisztolyait, fényképeit, halotti maszkjait állították ki, de volt ott rendőrmotor, bilincsek, jelvények és Bonnie és Clyde szétlőtt autója (rendesen telelyuggatták!), de volt boncterem is.  

Bonnie és Clyde autója

Al Capone celláját is berendezték, ami inkább hasonlított egy kellemes kis szobához, mint egy igazi börtöncellához.

"Al Capone" a mindenféle luxussal felszerelt börtöncellájában

Természetesen azért volt "rendes" börtöncella is. Aztán egy azonosítási helyiségbe kerültem, ahol be lehetett állni a "bűnözők" közé és a tükör segítségével lehetett fotózni. Nagyon mókás volt! Aztán a shopban is elidőztem egy kicsit, ahol a bilincsektől kezdve, CIA-s, FBI-os NCIS-es pólókat, pulóvereket, baseball sapkákat, könyvként kinéző miniszéfeket lehetett venni. Egy NCIS-os baseball sapekot vettem magamnak, és mindjárt a fejemre is tettem (az eladó ezen jót mosolygott).

Ezután benéztem a Hard Rock Café-ba (az első, amiben jártam). Hangulatos hely. Michael Jackson dzsekijét nem találtam meg, viszont láttam Elvis joggingját. (Hasonló volt, mint az én gyerekkori mackónadrágom.)

Aztán elsétáltam az FBI épülete mellett - hú, de nagyon rusnya! Olyan szocreál, hogy simán beleilleszkedne egy moszkvai városképbe is. A Freedom Plazán a hó már annyira elolvadt, hogy láthattam a térképet, amiről Dan Brown könyvében is szó van. Hát, nem volt egy nagy durranás, én valahogy másra számítottam!

Ezek után elmentem az Obeliszkhez, merthogy fel akartam menni a tetejére, de sajnos közölték, hogy aznapra már nem adnak ki jegyet. Kár, hogy nem tudtam, hogy korlátozott számú jegyet árulnak, akkor előző nap megvehettem volna. Most már mindegy, talán majd legközelebb.

Az Obeliszk, mögötte pedig a Capitolium kupolája.

Ha már erre jártam, akkor világosban is megnéztem a háborús emlékműveket. A vietnámi fal elképesztő. Van olyan rész, ahol 3,1 méter magas, annyi név szerepel rajta!

A Vietnámi háború emlékére állított fal egy része

A koreai emlékmű nekem jobban tetszett sötétben, akkor valahogy sokkal megrázóbb volt látni az elcsigázottan menetelő katonákat, mint így, verőfényes napsütésben.

A Koreai háború emlékművének egyik katonája

A II. világháborús emlékmű meg ugyanúgy semmilyen benyomást nem tett rám. 

A II. világháború emlékműve. Az oszlopokon az államok nevei szerepelnek

Aztán megnéztem világosban is a Fehér Házat, majd - ha már itt vagyok alapon - elmentem a mauzóleumhoz (szintén szerepel Dan Brown könyvében), ahol ugyebár az első alkalommal felkenődtem a bezárt az ajtóra. Most is ez történt, zárva volt. Persze nyitvatartás nem volt kiírva seholsem, így felmerült bennem a gyanú, hogy lehet, hogy egyáltalán nem is látogatható? 

A mauzóleum, amibe kétszer nem sikerült bejutnom.

Mivel elég késő volt, gondoltam, eszem valamit, aztán megyek vissza a hotelbe. A Union Station mellett döntöttem, merthogy ott nem csak kajáldák, de szuvenir boltok is voltak és gondoltam eszek, veszek egy-két apró ajándéktárgyat, aztán megyek vissza a szállodába.

Azt már nem is írom, hogy az állomás épülete egy hangár méretével ért fel. Iszony nagy. Mexikóit ettem, aztán az egyik shopban találtam fémpalackos colát! Hát ezt nem tudtam otthagyni, ilyennek kellett lennie a gyűjteményemben! Persze az esti csomagolásnál elszórakoztam egy jó darabig, míg mindennek helyet találtam, de sikerült!