Azt hiszem, nem kell amiatt aggódnom, hogy valamelyik reggel is elalszom. A szobák közötti válaszfalak ugyanis meglehetősen vékonyak, szóval gyakorlatilag mindent hallani, ami a szomszédban folyik. Vasárnap reggel a két spanyol leányzó nem éppen halk beszédére ébredtem - szerintem a spanyolok tuti, hogy nem tudnak halkan beszélgetni. Ugyanis egyik este két pasas jött haza, két szobával arrébb laktak és azokat is simán lehetett hallani. Hétfő reggel két német leányzó ébresztett - ébresztőórára keltek, szerintem mentek már haza, mert aztán kivonszolták a gurulós bőröndjeiket - mintha egy mammutcsorda nyargalt volna végig a folyosón. Ma reggel egy német házaspár ébresztett - úgy látszik, minden éjszaka mások érkeznek a szomszédba - a pasas tuti, hogy tüdőbeteg, mert iszonyatosan köhögött.

Ma meglehetősen szomorkás volt az idő. Csúnya szürke volt az ég egész nap, a napocska nem is bújt elő. "Csak" 27 fok volt. Mivel attól tartottam, hogy esni is fog, így úgy döntöttem, hogy megnézem az akváriumot. A szórólap szerint itt van Európa legnagyobb cápát is tartalmazó medencéje.

Az akvárium a városon kívül, a repülőtéren túl található. Kiderítettem, hogy a 25-ös busszal lehet kimenni. Gyorsjáratnak hirdették, kb. négyszer állt meg a városban, aztán már csak a szállodasoron, majd az akvárium következett. Sorba nem kellett állni a jegyért, de odabent, az első néhány teremben mozdulni nem lehetett a gyerekektől. Az üvegekre tapadva keresték Némót és Dorit hol németül, hol franciául, hol angolul, de voltak hollandok is. Ezeket a halakat lencsevégre kapni művészet, merthogy piszok gyorsan úszkálnak. Ha végre lencsevégre kaptam őket, akkor tuti, hogy belemászott egy gyerekfej, -kéz, -láb - hát eléggé nehezen viseltem őket! Sajnos nem mindenütt sikerült fényképeznem, mert voltak eléggé sötét akváriumok is, sokszor úgy kellett keresni, hogy mit is kell itt nézni? A polip például úgy összecsomagolta magát és úgy elbújt, hogy csak az egyik lábának néhány tapadókorongja látszott.

Innen kilépve a mediterrán kertben találtam magam, ahol végre oszlott a tömeg. A gyerekek lerohanták a szabadtéri játszóteret, én meg végre nyugodtan bóklászhattam. Hát a kert maga nem egy nagy durranás. Voltak itt is medencék, az egyikben néhány rája úszkált két teknős társaságában. A rája időnként rátapadt a medence üvegfalára - elképesztően mókásan néz ki! Olyan volt, mintha morc képet vágna.

Ezt követően a dzsungel rész következett. Az első hatalmas akváriumban nagyon sokfajta Amazonasból származó hal úszkált. Az egyiknek nagyon mókás feje volt, engem leginkább bárányra emlékeztetett. Ezután volt egy kis dzsungel ízelítő mindenféle trópusi növényekkel. Itt is volt néhány szabadtéri medence, amelyben különböző fajtájú és méretű teknősök úszkáltak. Ha már dzsungel, akkor bemutattak néhány nem igazán vízi állatot is. A kaméleon volt a legjópofább. Szerintem tutira azt hitte a jószág, hogy nagyon jól álcázta magát, mert eléggé békésen tűrte, hogy fotózzák őt.

Azután következett a szórólapon fennen hirdetett hatalmas medence a cápával. Nem is egy volt benne, hanem számtalan. Volt néhány kisebb és aztán voltak hatalmas, a kiírás szerint 2,5 méteres jószágok. Hát eléggé félelmetes volt, ahogy félig nyitott szájjal szinte alig mozdítva az uszonyait úszott az üvegfal felé, majd nem sokkal előtte megfordult és komótosan odébb állt.

A cápákon kívül mindenféle egyéb, kisebb és nagyobb méretű halak, ráják úszkáltak meglehetősen nyugodtan. Láthatóan nem igazán zavarta őket a cápák jelenléte és a cápák sem úgy  néztek ki, hogy most készülnének ebédelni.

Itt egy újabb gyerekcsapatba futottam bele. Helyi kisiskolások voltak (egyenruhában voltak, csak azért tudom, hogy azok voltak). A tanító néni lelkesen magyarázott nekik. Azért milyen jó dolog lehet, hogy mondjuk környezetóra keretében elviszik a gyerkőcöket egy ilyen helyre, ahol ténylegesen láthatják azt, amiről mondjuk órán tanulnak.

A hatalmas medence után néhány kisebben különböző megvilágításban medúzákat lehetett megcsodálni. És ezzel gyakorlatilag véget is ért a látnivalók sora.

Volt egy hatalmas önkiszolgáló étterem a kertben, megfizethető árakkal, így úgy döntöttem, hogy itt ebédelek. Hagymás krumplit ettem (felkarikázott krumpli és hagyma együtt megpárolva) paradicsomos gombás, borsós, répás mártásos húsgombóccal. Fincsi volt! Szerencsére még a gyerekinvázió előtt sikerült megkajálnom.

Ebéd után még végigböngésztem az akvárium mindenféle bizbasszal teli shopját, aztán kiballagtam a buszmegállóhoz. Elsőnek a 23-as busz jött, ami a katedrálishoz vitt, szóval felszálltam rá. Csak ekkor értettem, hogy miért mondták a 25-ösre, hogy gyorsjárat. Ez a 23-as gyakorlatilag az összes kis mellékutcába bekanyarodott (nem kis teljesítmény volt a csuklós busszal) és kb. minden második fánál volt egy megálló. Nem baj, turista úgysem keveredik ilyen helyekre, szóval legalább Palma ezt a részét is láttam.

A katedrálisnál aztán hatalmas tömegbe futottam bele. Az épületet lefotóztam, aztán továbbálltam, hiszen ezt múltkor már megnéztem. Kis utcákon bóklásztam, benéztem kapualjakba és próbáltam az iszony tömeget elkerülni. Szerintem, mivel nem sütött ma a nap, az összes unatkozó turista a város utcáit rótta. Egy helyen vettem egy jó kis fagyit (csoki + after 8). Legközelebb nem tölcsérbe kérem, mert gyakorlatilag egy gombócot csaknem egyben kellett lenyelnem, mert iszonyatosan gyorsan olvadt. Aztán meg ragadt a kezem és természetesen ezt követően egyetlen kúttal/szökőkúttal sem találkoztam, hogy lemossam.

Hazafelé megint bementem az utcai közértbe. Ezúttal a másik bejáratot használtam, bevásároltam, aztán a szálloda utcájában található kijáraton jöttem ki. Így levágtam egy teljes sarkot.

Isteni meleg volt ma is. A helyiek kókadoznak tőle, én tök jól elvagyok. De hogy mekkora idióták! A szigetlakók többsége nem fehér, hanem a fehérnél is fehérebb és a tűző déli napsütésben kis sortban meg pántos pólóban járkálnak. Esztétikailag sem éppen felemelő a látvány - a többségük kb. háromszor, négyszer akkora mint én és hát így a sort meg a póló háááát... - de hogy nem félnek a leégéstől, bőrráktól és hasonlók! Ugye otthon mindenütt azt hallani, hogy 11 és 3 között ne menj ki a napra, mert veszélyes, itt semmi ilyesmi nincsen. Az eredménye is látható, nagyon sok bőrrákos van az országban. De hát csoda?

Ma a gyerek megint délutános volt, szóval délelőtt nyúztam őt egy kis tanulnivalóval. Nem volt annyira vészes a dolog, csak franciát tanult, spanyoloztunk egy kicsit meg írt egy sztorit a karanténnaplóba.

Anyuka ma reggel megint ment a szabadban tartott edzésre. Múlt héten azt elfelejtettem írni, hogy azt hiszem a második alkalom után úgy vonszolta magát a lakásban, hogy rossz volt nézni, mert valami elképesztő izomláza volt. Na, ja. Gyakorlatilag semmit nem mozog ő sem, csak ül a gép előtt. Mondjuk délben mindig elmegy "sétálni" - a közelben, kb. 5 perc gyalog, van egy park oda, meg vissza. Viszi magával az ebédjét és ott eszi meg. Kb. 15-20 perc alatt végez, szóval nem nevezném igazából nagy mozgásnak a dolgot. Esténként, amikor végez, akkor is elmegy "sétálni" - kb. 10-15 perc múlva már itthon is van. Nem is értem, hogy miért csinálja, mert ha tényleg elmenne egy jó félórát gyalogolni, akkor azt mondom, hogy kiszellőzteti a fejét, de ez a 10-15 perces valami ez semmire sem jó véleményem szerint. Nagyobb távolságokra, mint például, hogy bemegy a városka központjába (kb. 10 perces séta, visszafelé kicsit lassabb, mert fel kell mászni a dombon) egy kávéért a Costába, már autóval megy.

Ma a gyerek délelőttös volt, szóval a reggeli mizéria a szokásos módon zajlott.

Apuka tegnap este még felrakta a "vitorlát". Egy egy háromszögletű valami, ami árnyékot ad a kerti padra és asztalra. Azt mondta, azért ilyen sietve, mert anyuka kint akar dolgozni és szüksége van az árnyékra, hogy lássa a monitort. Nos... Ha mondjuk egy hónappal ezelőtt kérte volna ezt, annak lett volna teteje. Nagyon kellemes volt az idő, sütött akkor is a nap. Most viszont nekik már rohadt melegük van (én jól elvagyok 🙂), szóval... Nem mellékesen, persze, hogy nem dolgozott kint. 😉

A kisebbik suli után ma ment a kis barátnőjéhez játszani, szóval onnan kellett őt összeszednem. Utána hazajöttünk, játszottunk, aztán elkészítettem a vacsit. Közben rádiót hallgattam és a híreknek igencsak megörültem! Július 4-től szinte csaknem minden korlátozást feloldanak! Nyitnak a hotelek, pubok, éttermek, múzeumok, mozik és a fodrászok! Juhéj! 

Az első őrült hét kezdete. Ugyebár mától van, hogy az összes gyerek visszament a kisebbik sulijába, de mivel be kell tartani bizonyos szabályokat és hogy továbbra is bubble-okban tartsák a gyerekeket, így minden évfolyamot kettéosztottak. Az évfolyamok egyik fele délelőtt, a másik fele meg délután megy suliba. Nos, a miénk délutánnal kezdett. Reggel felmentünk a suli honlapjára, merthogy azt ígérték, hogy majd raknak fel feladatokat az éppen nem suliban lévő csoportoknak - hát semmi nem volt fent. Viszont még múlt héten átküldtek két javaslatot: a gyerek írjon karanténnaplót (jókor találták ki, amikor már csaknem vége a karanténnak is meg a tanítási évnek is), illetve linket küldtek egy matekfeladatos oldahoz. Mivel a nagynak kellett a gép, így a karanténnapló megírásába fogott bele a gyerek. Csak csendesen megjegyzem, hogy a nagyobbik úgy kiverte a hisztit a gép miatt, hogy az valami elképesztő volt. Hogy neki dolgoznia kell és... Mondtam, hogy a kicsinek is, szóval most mit pattog és egyébként is lehet, hogy nem lesz fent semmi, ha igen, csak simán kinyomtatjuk, aztán csókolom. Sanda gyanúm, hogy nem az ellenállhatatlan vágy, hogy új ismeretekre tegyen szert hajtotta, hanem hogy így nem tudott chatelni a barátaival. Na, mindegy.

A kicsivel összeírtunk egy listát a jeles eseményekről és abból kell majd választania mindig egy témát, amiről egy oldalt kell írnia. Így szépen össze fog állni a napló. A suli kronológiai sorrendet kért - tényleg nem normálisak, hogy a bánatban emlékeznénk, hogy pontosan mikor, mi történt! Mindegy, majd valahogy összerakjuk a lapokat. Rajzolhatott is rá és egyelőre egész lelkesen csinálta a dolgot.

Aztán 1-kor leléptünk, merthogy 1.20-ra kellett a suliba érni a délutánosoknak. Azért igen meg voltam elégedve magammal, mert annak ellenére, hogy a gyerekkel tanultam, 1-re csaknem sikerült a házat is kitakarítanom. Gyereket leadtam, hazajöttem megebédeltem, befejeztem a takarítást és gyakorlatilag mehettem a gyerekért. Kiderült, hogy megérkezése után volt valami óra, aztán ebéd, aztán megint egy óra és utána sport. 

Hazaérve fürdött, aztán játszottunk. Holnap délelőttös, utána meg a barátnőjéhez megy játszani, szóval kicsit nyugisabb nap lesz.

A beígért zivatarból nem lett semmi, hála a jó égnek. Mi több, egy árva, kósza felhő sem volt az égen egész nap, isteni jó idő volt közel 30 fokkal. 

Azért a ma reggel kicsit másképp nézett ki, mint a tegnapi. Iszony nyüzsi volt az utcán, amikor elballagtam a buszpályaudvarra. Üzletek nyitva, munkába siető emberek, gyerkőcök egyenruhában masíroztak a suliba.

A buszpályaudvar zseniálisan néz ki, iszony jól ki van táblázva - de szerintem ezt már említettem a korábbi mallorcai utibeszámolómkor. Azóta tovább fejlesztették a dolgokat, sokkal átláthatóbb a buszhálózat rendszere, a  menetrendeket mindenhova kitűzték és még ingyenes wifit is biztosítanak, hogy letöltsd magadnak vagy rákeress, hogy honnan, mikor indul a járatod, mi több a tarifa is fel van tüntetve.

A busz kb. félig volt tele, amin meglepődtem, hiszen ez a járat visz ahhoz a nagy barlanghoz, amit én már korábban megnéztem. Lehet, hogy az érdeklődök a korábbi járattal mentek.

Én Porto Cristóig vettem a jegyemet, merthogy ennek közelében van még egy barlang. Pontosabban két kicsi egymás közvetlen közelében. A buszút eseménytelenül telt, olajfák és citromfák meg a nagy semmi mellett húztunk el. Gyors járat volt, meg sem álltunk Porto Cristóig.

A buszról leszállva rögtön betértem az információs bodegába, merthogy a begyűjtött szórólapon nem volt egyértelmű hogy hol is van a barlang, illetve nagyon úgy tűnt, hogy a bejárat és a kijárat nem egy helyen van. A hölgy megnyugtatott, egy helyen van a bejárat/kijárat és kb. félóra alatt érek oda, csak menjek egyenesen ezen az utcán - és rámutatott egy kis utcácskára.

A félóra stimmelt, igaz, az utca egyszer csak eltűnt és a főút mellett gyalogoltam tovább. Közel s távol egy lélek sem volt, csak néhány birka/kecske legelészett komótosan egy kerítés mögött meg időnként elhúztak mellettem az autók.

Szerencsésen megérkeztem és itt is ugyanúgy időpontra adnak jegyet és akkor csoportosan beviszik az érdeklődőket, mint ahogy annak idején a nagy barlangnál volt. Mindössze 10 percet vártam. Az első barlangban egy vetítéssel kezdődött a körbevezetés. Ebben elmondták, hogy hogyan alakult ki a barlang, ki fedezte fel és mikor. Ezek nem voltak annyira érdekesek, az már inkább, hogy miért is különleges a barlang. Ugyebár a cseppkőbarlangokban fentről befolyik a víz, és a csöpögő víz képzi a cseppköveket. Itt viszont vannak olyan cseppkövek, amik olyan alakúak, mint egy horgony, vagyis felfelé görbülnek. A tudósoknak halvány lila gőzük sincs, hogy ezek hogy alakultak ki, mindenesetre ez teljesen helyi sajátosság.

A filmvetítés után felmásztunk egy hosszú lépcsőn, mely mellett nagyon szép, kék fénnyel megvilágított cseppkövek voltak. (Innen a barlang neve: Kék Barlang).

A Kék Barlang

Miután felmásztunk a lépcsőkön, újabb filmbemutató következett, ezúttal a világ keletkezéséről. Érdekes volt, de valahogy nem igazán kötött le. Én barlangot jöttem nézni, nem pedig mozizni.

A második mozi után vége is volt ennek a barlangnak. Tényleg kicsi. Ezután átballagott a csoport a másik barlanghoz, ami azért sokkal nagyobb volt, mint ez az első, de közel sem olyan nagy, mint amit két évvel ezelőtt megnéztem. Na, ez már nagyon szép volt! És tényleg ott voltak a horog alakú cseppkövek. Irtó jópofán néznek ki! A probléma csak az volt, hogy egy drótháló mögött voltak, ugyanis az idegenvezető elmondta, hogy korábban nem egyszer megtörtént, hogy a turisták letörték a cseppköveket, hogy hazavigyék őket. Nem is értem, hogy valaki miért csinál ilyet...

Minden "teremben" angol, francia, olasz, német meg persze spanyol nyelven hangszóróból elmondják, hogy mit is lát az ember. Na, ezt a spanyolt végre értettem. Merthogy fülelek én, de a helyiek a spanyol helyi dialektusát beszélik, amiből egy árva hangot nem értek. Egyébként írásban is különbözik a "rendes" spanyoltól.

A barlangból kiérve mindjárt egy kajálda fogadta a jónépet. Én a palláért nem vagyok oda (valahogy nem jött be nekem ez a rizses cucc), így aztán egy egyszerű hot dogot vettem. Hát egyszerűnek nem volt mondható, mert igen termetes jószág volt, nagyon finom, friss volt a kifli, amibe rakták és rendes virsli volt benne, nem valami mű bigyó. Ráadásként még a mustár sem volt vizezett. 

Miután bedörgöltem a hot dogot, visszaballagtam a városba. Ezúttal is magányosan róttam az utat. Azért a városban már volt egy-két lézengő turista, de többnyire az éttermekben punnyadtak és tömték a fejüket. Én azért körbenéztem, bár olyan sok látnivaló nem volt. Találtam egy kis téren egy helyes kis neoromán templomot - zárva volt.

A város kis temploma

A kikötőben csodaszép hajók sorakoztak. Mint kiderült, az öböl egy csatornában folytatódott, ahol úgy álltak egymás mellett a  hajók, mint egy pakolóban az autók.

Ezek persze már jóval kisebbek voltak, mint amiket az öbölben láttam. Lementem a kicsi strandra is - tényleg nagyon pici! Viszont mókás napernyők sorakoznak egymás mellett napozóágyakkal - csillagászati összegért már lehet is bérelni mindkettőt. Ahogy elnéztem, a többség maradt a törölköző/pokróc megoldásnál. 

Mivel minden látnivalót megnéztem és az első délutáni busz vissza Palmába 15.50-kor indult, így egy kicsit pihiztem a parton. Majdnem el is aludtam, de egy hisztis gyerek elképesztő visítására felébredtem. Valamit nagyon nem akart vagy akart a kis jószág, mert még toporzékolt is hozzá. 

Visszafelé a busz nem gyorsjárat volt, ami azt jelentette, hogy csaknem minden fánál megállt. 

Hazafelé jövet bementem a szálloda utcájában található "kis" közértbe. Kiderült ugyanis, hogy a menü, amit én jól kinéztem magamnak, csak 12 és 15 óra között kérhető, vacsorát meg este 8-tól adnak. Na, ennyit arról, hogy a szálloda melletti étteremben eszek. Igazából a hot dog tényleg nagyon kiadós volt, így aztán csak valami kis dolgot akartam venni vacsorára. A "kis" közértről kiderült, hogy egy elképesztő méretű szupermarket, ahol gyakorlatilag tűtől a repülőig minden kapható. Vettem egy jó kis kakaót, sós perecet (azért a müncheni az igazi!), egy kis sajtot (nem a legjobb volt), aztán hazaballagtam és kiadósan megvacsoráztam.

A tartalma után úgy éreztem, ez egy kellemesen szórakoztató olvasmány lesz: irodalmi hősök pszichiátriai elemzését ígérte az ajánló.

Az első néhány fejezet érdekes volt, bár a beígért vicces elemzést nem igazán fedeztem fel. A poénok nem egyszer elég erőltetettek voltak, néhány megjegyzés pedig majdnemcsak sértőre sikeredett. Aztán a könyv előrehaladtával egyre több lett az egyes művek tartalmának a leírása, mint maga az elemzés. Értem én, hogy nem mindenki ismer minden irodalmi alkotást, de rövidebb, csak a fő eseményekre koncentráló történetleírás és hosszabb elemzés vegyítve az eseményekkel érdekesebb lett volna. (Arról már nem is beszélve, hogy ha esetleg valaki csak tervezte elolvasni az adott könyvet, akkor minden lényeges poént lelőtt a szerző.) 

És hát maguk az elemzések. Mint említettem, az első néhány érdekes volt, de utána olyan érzésem volt, mintha nem is pszichiáter elemezte volna a hősöket, hanem mondjuk egy irodalomtanár. Ennek következtében néha az volt az érzésem, mintha egy rossz irodalomórán ülnék és a nem éppen remek tanár belemagyarázósan elemezte volna a szereplőket. (Például Arthur királyról megállapította, hogy meleg és szerelmes Lancelotba. Mi van????)

Ennek következtében a kellemes szórakozás helyett inkább szenvedtem és sokszor dühöngtem, de azért csak végigkínlódtam magam rajta.

Hétvége ismét kellemes napsütésben telt. Azt nem mondanám, hogy gatyarohasztó hőség volt, de meleg volt (pontosabban melegebb, mint a héten) és nem esett.

Vasárnap a kicsi a barátnőjénél volt, a nagyobbiknak meg itt volt a barátnője.

Én csak pihentem, olvastam, németeztem - rémes ez a német nyelvtan. Meg fogom tanulni én ezt valaha?

Valamikor a napokban ismét feloldanak néhány korlátozást, mivelhogy az új esetek száma csökkent. Meglátjuk.

Reggel valamikor 9 körül kikászálódtam az ágyból - ekkor jöttem rá, hogy nem 9, hanem 10 óra van, merthogy az órámat nem állítottam át, még a brit időt mutatja. Összecihelődtem, aztán elindultam a tengerpartra. Meglehetősen csendes volt a város, az üzletek zárva voltak. Csak egy-két kávézó volt nyitva, a vendégek álmosan olvasták az újságjaikat, miközben kávét kortyolgattak. Nagyon kellemes volt az idő, az utcai hőmérő szerint 22 fok volt. Nem fáztam rövid nadrágban és pólóban. A helyieknek viszont valószínűleg ez "hideg" lehetett, mert némelyiken hosszú ujjú póló, pulóver volt, de láttam valakit prémes dzsekiben is.

A buszpályaudvar kb. 10 percre van a szállástól és ott találtam egy élelmiszerüzletet nyitva. Vettem friss bagettet, igazi spanyol sonkát, vizet, aztán tovább ballagtam a tengerpartra. Még meglehetősen kihalt volt, amikor megérkeztem. Elég rusnya felhők voltak az égen, de az időjárás jelentés napsütést és 26 fokot jósolt. A felhők egy ideig jöttek-mentek, aztán teljesen eltűntek.

A reggeli, kihalt tengerpart

bagett felét megreggeliztem - istenem, végre íze is volt. Az angoloknál kapható bagett héja iszonyatosan kemény, szinte csak héj az egész és vásárlás követően kb. 1 órán át ehető, utána kézifegyvernek minősíthető, mert iszonyatosan megkeményedik. Ez a spanyol bagett még délután is ugyanolyan finom volt, mint reggel.

Gyakorlatilag az egész napot a tengerparton töltöttem. Nagyon kellemes volt az idő, időnként el is szunyókáltam. Aztán olvastam - végeztem a könyv felével, meg bámultam ki a fejemből. A kikötőben, ami az öböl másik felén van, két hatalmas hajó horgonyzott. Mellettük a vitorlások teljesen eltörpültek. Délután aztán az egyik hajó felszedte a horgonyt és komótosan kihajózott az öbölből.

Hazafelé ismét betértem az üzletbe vacsit venni. A szálloda mellett van egy étterem, de sajnos az vasárnap este zárva van, így ott nem vacsorázhattam.

Ma megjött a következő levél a suliból a jövő heti menetrendről. Tehát minden évfolyamból két csoportot hoznak létre. Az A csoportnak délelőtt lesz órája az első nap, ezután kb. egy óra szünet lesz, amikor is A csoport hazamegy valami feladatcsomaggal, a sulit kitakarítják és B csoport visszamegy délután tanulni. A következő nap B csoport kezdi a napot és délután az A csoport megy suliba. A délutáni dolog... Hát egy vicc az egész. Fél 2-re kell ott lenniük, ott ebédelnek aztán 2-kor lesz valami óra, 3-kor sport és 4.10-kor már össze is kell szedni a gyereket. Magyarul semmit nem csinálnak. Na, mindegy.

Apuka ma is bement dolgozni - este azt mondta azért, mert így amikor végez, akkor inkább péntek érzete van, mintha itthon tenné ugyanezt. Ezt nem igazán értem, hogy miért érzi inkább pénteknek a napot azzal, hogy bumlizhat haza, de hát mindegy. Viszont elmondta, hogy jelentősen többen vannak a vonaton, mindenki maszkban persze.

Hát ennyi volt a hét, a jövő hét érdekes lesz a gyerek sulija miatt. A nagyobbik még mindig itthon, anyuka szintén.

Egész héten azon izgultam, hogy szombatra végre normális idő legyen. Ugyanis visszatért a "tél", reggelente 8-10 fokok voltak, napközben "felmelegedett" 12-14 fokra, de őrült módon fújt a szél és időnként még ömlött az eső is hozzá. Nos, szombatra a szél teljesen elcsendesedett, eső nem volt és ha nem is gatyarohasztó hőség volt, de legalább a kabát és az egyik pulóver lekerült rólam. Időnként még olyan rendkívüli természeti jelenség is előfordult, hogy a nap kibújt néhány pillanatra az elég nyomasztó szürke felhők mögül. Mindenesetre az időjárás kiváló volt kirándulásra. 

Nymans-szal már több éve szemezek, de a semmi közepén van, tömegközlekedve csaknem lehetetlen megközelíteni. A Victoria and Albert Museum szervezett egy kiállítást Yorkban Vivien Leighről, azt a kiállítást aztán letelepítették Nymans-ba. Nem egyedül mentem, hanem a Vivien Leigh Circle néhány tagjával, akik fuvaroztak is, így nem kellett tömegközlekedést használnom (iszony bonyolultan lehetne lejutni, nem is tudom hány átszállással). Az egyikük, Alejandro (Paraguay-ból származik) kapcsolatba lépett a kiállításért felelős egyik szervezővel, aki felajánlotta, hogy bevisz minket ingyen.

Így aztán megérkezve Alejandro elmondta a recepciós hölgyeknek, hogy mi ezt a bizonyos hölgyet keressük (mint kiderült róla, a felmenői lengyelek voltak - kicsi a világ...). A hölgy elő is került és mindjárt elintézte, hogy ingyen bemehessünk. Míg átsétáltunk az épületet körülvevő hatalmas parkon, elmesélte, hogy milyen kaotikus körülmények között érkezett meg a kiállítás anyaga, hogy rendezték be, illetve mesélt magáról az épületről is. Pontosabban, ami maradt belőle. Annak ellenére, hogy az épület nagyon réginek néz ki, a 19. században épült. Sajnos az 1940-es években tűz pusztított a helyen, így ennek következtében elpusztult az épület jelentős része, de a megmaradt romok csodásak! Nagyon hangulatos, ahogy a különböző futónövények felfutnak a falakra. 

A kiállítás az épület megmaradt részében volt. Néhány szobát az eredeti berendezéssel rendeztek be, irtó hangulatosak voltak!

A helyiségek többsége meglehetősen kicsi, így a kiállítás viszonylag kis területen található. (Yorkban az épület sokkal nagyobb volt és szinte minden szobába jutott egy-egy darab a kiállított tárgyakból.) A kicsi szobáknak köszönhetően itt sokkal meghittebb volt a kiállítás. 

Többségében ugyanaz volt, mint a korábbi kiállításon. Kezdetben sikerült fényképeznem is, aztán egy hölgy nagyon határozottan rám szólt, hogy nem, sajnos nem lehet, merthogy a múzeum megtiltotta. Azért időnként zugfotóztam. Volt például egy diaszerű fotósorozat Vivienről, amiből ő kiválasztotta, hogy melyik az a fotó, amit publikálhatnak róla (állítólag kínosan ügyelt arra, hogy milyen fotók jelennek meg róla, és többnyire nem engedélyezte azokat a fotókat, amin mosolyog - rejtély, miért nem. Sajnos a fotó üveg alatt volt, sötét is volt, így a zugfotó nem annyira jól sikerült.).

Kiállították azt a levelet is, amit Vivien Nymans akkori tulajdonosának, Oliver Messelnek írt (Messel ruhatervező volt és kapcsolatban állt Viviennel). Sajnos kimaradt az a vetítés, amiben az Elfújta a szél készítéséről szólt. És hatalmas bánatunkra nem volt a 3D-s fényképek bemutatója sem. Ez óriási csalódás volt a számunkra, főleg azok után, hogy úgy hirdették meg a kiállítást, hogy a yorkihoz képest több képet fognak bemutatni. 

Hát nagyon csalódottan hagytuk el a kiállítást. Yorkban az utolsó, úgymond csattantó volt a 3D-s fotók vetítése és tényleg hihetetlen élmény volt. Az embernek az volt az érzése, hogy Vivien ott ül a szobában. Itt meg... Nem értettük az egészet. 

Mindenesetre mivel elmúlt dél, elballagtunk a kávézóba is ettünk valamit, majd utána sétáltunk egy kicsit a kertben.

Én szívesen maradtam volna még, hogy felfedezzem a kert minden zugát, de mivel visszafelé is megvolt a fuvarom és nem akartam órákat utazni tömegközlekedéssel, így fájó szívvel, de tudomásul vettem, hogy indulunk haza. Talán majd legközelebb megnézek mindent.