Megint szürkeségre ébredtem. Nem is sütött a nap, egy picit hűvösebb is volt, mint tegnap.

A német úriember a szomszédban határozottan jobban van, a köhögése már nem olyan rémes. Szerintem jót tesz neki a sós levegő. Egyébként ma reggel kicsit csendesebb volt a ház, azért a spanyolok ismét kitettek magukért, szerintem ők a leghangosabbak mindig az épületben. Az a fura, hogy ez a szállás drágább volt, mint a két évvel ezelőtti. Bizonyos értelemben az jobban felszerelt volt (pl. volt hűtő a szobában), viszont a szoba sokkal kisebb és barátságtalanabb volt, mint ez. A net ott sokkal megbízhatóbb volt, itt időnként eltűnik. Az nem volt annyira tiszta, mint ez (minden nap lecserélik a törölközőket és akár mosást is lehet rendelni, persze nem ingyen). Az kb. 40 percnyire volt a buszpályaudvartól, ez kb. 10 percre van és sokkal jobban ellátott a környék, hiszen az utcában is van egy nagy élelmiszerüzlet, de a pályaudvarig még van legalább kettő kis magánüzlet és a pályaudvaron ott a nagy.

Tehát kivételesen nem a szomszédokra ébredtem, hanem a távozó spanyolokra. Miután összecihelődtem, elballagtam a pályaudvarra, bevásároltam a reggelire valót, aztán felszálltam a buszra. A mai úti cél Capdepera volt, ami a sziget északi részén található. Ennek következtében jó kis hosszú buszutam volt, másfél órás.

A buszmegálló nem valami bizalomkeltő volt, viszont rögtön a mellette levő utcában ott volt a turiste office. Sikerült beszereznem az elmaradhatatlan ingyen térképet. A hölgy nagyon készséges volt, így megkérdeztem, hogy a váron kívül (merthogy azt jöttem megnézni) van-e még valami érdekesség, amit javasol megnézni. Őszinte volt: nincs. Nem köntörfalazott, egyszerűen közölte, majd azért hozzátette, hogy 3 km-re innen van a tenger és hogy ott nagyon szép a promenád és... Hát 3 km-t most nem volt kedvem gyalogolni, szóval kedvesen megköszöntem a felhomályosítást, aztán elindultam a várhoz. Jó kis meredek utca vezetett fel, közben időnként jobbra, balra kanyarodott is. A házak tipikusan helyiek voltak.

Az egyik kanyarban hatalmas kaktuszok voltak. Az országutat nem egy helyen ugyanilyen kaktuszok szegélyezik. A száguldó buszból esélyem sem volt alaposabban megszemlélni őket, itt most végre sikerrel jártam. Szép, nagy jószág volt!

Aztán mindenütt virágok. Többnyire falra felfutó növények és mindenféle színben pompáztak a virágjaik. Nagyon hangulatos volt.

Aztán egyszer csak ott álltam a vár előtt. Meglehetősen picike a tér előtte, úgyhogy nem sikerült úgy lefényképeznem, hogy teljesen beleférjen.

A vár meglehetősen egyszerű, gyakorlatilag csak a várfalak maradtak meg csaknem teljes épségben, azokon  lehetett sétálni is.

A kilátás csodás lett volna, ha az idő tiszta lett volna. De nem volt. Eléggé homályos volt minden, ráadásul a tenger felől párapamacsok úszkáltak a sziget belseje felé. (Először azt hittem, hogy füst.) A falakon néhány őrtorony többé-kevésbé megmaradt, az egyik ilyenben baglyok sorakoztak. Nagyon jópofán ücsörögtek szépen sorban egymás mellett. Némelyik úgy aludt, hogy csodálom, hogy nem zuhant le az állványáról.

Az egyikük először úgy tűnt, hogy alszik, aztán kinyitotta az egyik szemét, majd a másikat is és végül merőn rám bámult.

A vár területén gyakorlatilag három épület maradt meg: a templom, az őrtorony (ez a legrégebbi), amit később malomként használtak, illetve a kormányzó épülete. A templom egy helyes kis gótikus, semmi extra épület.

Az őrtorony le volt zárva, nem lehetett felmenni, pedig belestem, a lépcső teljesen jó állapotban volt. A kormányzó épületében kosárkiállítás volt. A teremben egy bácsi ott fonta a következőt.

A vár többi területét mindenféle mediterrán növény foglalta el. Esküszöm, hogy sokkal érdekesebbek voltak itt a növények, mint tegnap az akvárium mediterrán kertjében.

Miután megnéztem a várat, még egy kicsit bóklásztam a város utcáin. Megszemléltem közelebbről a várból látszott templomot. Be nem jutottam, mert zárva volt. Egyébként is minden zárt befelé, hiszen 1 óra volt, szieszta ideje. Azért néhány étterem nyitva maradt. Mivel másfél órám volt a visszainduló buszig, így beültem az egyikbe és rendeltem egy adagot a napi menüből: scampi volt némi salátával. Nyolc jókora méretű rákocska tekintett vissza rám a hatalmas tányérból. Sajna fényképet nem készítettem róla, pedig irtó guszta volt és nagyon finom. Igaz, utána fülem-farkam ragadt, mert ugyebár ezt nem lehet másképp csak kézzel-lábbal enni. A saláta is nagyon fincsi volt, végre nem volt leöntve azzal az ocsmány barna szósszal, amivel az angolok leöntik. 

Miután teletömtem a bendőmet, elballagtam a buszmegállóba. Mit ne mondjak, fáztam! Elég rendesen lehűlt a levegő. A helyzetet tovább rontotta, hogy a buszsofőr ezerrel nyomatta a légkondit, szóval mire visszaértem Palmába, teljesen átfagytam. Szerencsére itt a városban 25 fok volt, szóval szép lassan kiengedtem. Még hazatérésem előtt betértem a közértbe,  egy újabb spanyol felvágottat próbáltam ki: kinézetre olyan, mint a chorizzo csak nem paprikás. Finom volt. És vettem csokit is. Nagyon, nagyon finom csokijaik vannak, szerintem viszek is magammal néhányat.