Az Imperial War Museumba már korábban el akartam menni, de akkor éppen zárva volt, mert készültek az első világháború évfordulójára. Most viszont már nyitva van, és a nagy tömeg is elvonult már (szerintem), aki kíváncsi volt az új kiállításra.

Az épület meglehetősen impozáns, bár az elnevezés egy kicsit sántít. Igazából az egész épületben első és második világháborús kiállítások vannak, valamint a hideg háborús korszakból származó kémkedéssel kapcsolatosan van még egy érdekes kiállítás (ez utóbbi helyen kicsit James Bondos érzésem volt a sok toll alakú lehallgató, poloska meg hasonlók láttán).

Az épület fő csarnokába belépve néhány mennyezetről lelógatott repülő fogadott. Ez is bizonyítja, hogy az épület mekkora. Gyakorlatilag az összes kiállítás innen nyílt a különböző mellékszárnyakba.

Néhány repülő az csarnokból

Elsőként az első világháborúst néztem meg. Érdekes volt, bár nem rágtam le a tíz körmömet az izgalomtól. Ami igazán tetszett, az egy színes, tájékoztató kis filmecske volt. Gyakorlatilag a háború előtti konfliktusokat, majd magát a háború kitörését mutatta be kicsit mókás formában. Európa térképére rárajzolták az egyes országok szimbolikus állatát, aztán azok "hadakoztak" egymással. A német sas, az osztrák-magyar kétfejű sas, velük szemben az orosz medve stb. Jópofa volt, ahogy a figurák acsarkodtak egymásra, szerintem laikusok számára igen szemléletesen mutatta be a háború kitörését.

Bemutattak néhány első világháborús fegyvert, díszes német rohamsisakokat, mi több egy korabeli tank alatt is át lehetett menni a "lövészárokban" - egy kis folyosón kellett áthaladni, és még katonák árnyékait is rávetítették a tetejére, hogy tényleg olyan érzése legyen az embernek, hogy egy lövészárokban masíroz.

Első világháborús tank a "lövészárokból"

Az, hogy a háború hogyan végződött, vagy egyáltalán Ausztria-Magyarország is benne volt - hát nem nagyon derült ki a kiállításból. Megemlítették, hogy az oroszok kiszálltak a forradalom miatt, de kb. ennyi volt, ami a keleti frontról származott, inkább a nyugati frontra koncentrálódott az egész kiállítás, illetve arra, hogy maga az ország hogyan élte meg a harcokat: jegyrendszer, hogyan spóroljanak az emberek propagandaplakátok.

Ami még érdekes volt, hogy egy család történetén keresztül is bemutatták az eseményeket. Egy szobában a család személyes tárgyait állították ki. Egy falra felfestették a családfát, hogy a három fiú hol harcolt, mikor haltak meg a fronton vagy éppen melyikük élte túl az egészet, illetve hogy a lányok mit csináltak a háború időszakában. Ezen kívül természetesen itt is voltak propagandaplakátok, illetve néhány szobát is berendeztek a kornak megfelelően.

Ezt követően felmentem a negyedik emeleten található holokauszt kiállításhoz. Mielőtt beléptem volna, áthaladtam az üvegteraszon. A nagycsarnok felett, ahol a repülők lógtak ugyanis egy üvegtető van. Semmi extra, egy félköríves üvegboltozat, aztán ennyi. A holokauszt kiállítás előtt írásban és szóban is figyelmeztették a belépőket, hogy nem lehet fényképezni, illetve hogy a képek sokszor felkavaróak, éppen ezért 14 éven aluliaknak nem is ajánlják a kiállítást.

Belépve elsőként a zsidók helyzetét mutatták be a háború előtt meglehetősen hosszan. Nekem talán kicsit túl hosszan is. Aztán következett a náci párt megalakulása, sörpuccs, majd azt követően hogyan erősödött meg a párt. Itt már Hitler harsogott a hangszórókból. Az, hogy a nácik tulajdonképpen már a háború kitörése előtt támadták a zsidókat, nem igazán jól került bemutatásra. Mutattak egy-két képet a zsidó boltok elleni atrocitásokról, de igazából nem vitték túlzásba.

Aztán következett a háború kitörése, majd Göbbels szónoklataiba lehetett belehallgatni, aztán Hitler elméleteibe a zsidókról. Szó esett Terezienstadtról, mint a minta tábor, Dachau, mint az első "igazi" koncentrációs tábor, aztán természetesen Auschwitz is előkerült. Mi több, erről a táborról készítettek egy makettet is - a vasútállomást ábrázolja a barakkokkal (vagyis Auschwitz II.). Kiállítottak egy-két felkavaró képet is a halottakról, illetve egy-két tárgyi emléket: rabruha, milyen jelzéseket viseltek a rabok, levelek stb. Találtam egy Celldömölkről származó lány által írt képeslapot. Meglehetősen nehéz volt kibogarászni a sorokat, mert ceruzával írta és eléggé elmosódtak a sorok. Az biztos, hogy a mellékelt fordítás nem a teljes képeslap szövegét tartalmazta.

Időről-időre egy-egy sarokban bele lehetett nézni túlélők visszaemlékezéseibe, amit folyamatosan vetítettek. Volt egy nagyon érdekes szoba, ahol a fekete falra felrajzolták a harmadik birodalom irányítási rendszerét, minisztereket, a csatlós államok rendszerét - mi is ott voltunk Horthyval és Sztójayval. Meg Eichmann is (ez azt jelentette, hogy a 44-es állapotoknak megfelelő volt az ábra). Érdekes volt látni, hogy mennyire összefonódtak az egyes hatóságok.

Összességében érdekes volt a kiállítás, de nagyon látszott rajta, hogy ők csak külső szemlélői voltak ennek az egész őrületnek. Valahogy túlságosan távolságtartó volt az egész, nem igazán lehetett érezni, hogy ezt a saját bőrükön megtapasztalták.

Ezután stílusosan a második világháborús kiállítást néztem meg. Megint nem volt valami mélyreható a dolog, de azért lehetett látni egy-két érdekességet. Egy japán kamikaze repülő roncsait - meglehetősen kicsi gép volt, aztán egy Sherman tankot, a náci sast átlőtt szárnyakkal, a dunkerque-i menekítésből származó csónakot, német motoros rohamkocsit stb., stb. Itt is voltak vetítések Berlin ostromáról, amint az oroszok kitűzik a vörös zászlójukat (mi persze tudjuk, hogy ez megrendezett volt).

A japán kamikáze gép roncsa

A következő teremben titkos háború címszó alatt a kémkedés és kódolás művészetébe lehetett belepillantani. Volt több Enigma is kiállítva a kódkönyvvel egyetemben.

Az enigma

Aztán voltak régebbi, második világháborús rádiókészülékek majd újabbak, volt ami a hidegháború korából származott - mindenféle álcával látták el ezeket. Aztán jöttek az egész modern lehallgató készülékek: toll meg olyan poloskák, amiket a filmekben mindig megtalálnak és vagy egy pohár vízbe dobják, vagy nagy vehemensen eltapossák őket. Ezzel a kiállítással az volt a bajom, hogy nagyon, nagyon sok mindent zsúfoltak be egy-egy tárlóba, sokszor elvesztem a sok tárgy között, hogy most melyik micsoda - merthogy számokat tettek mellé, aztán a tárló alján ott voltak a magyarázatok. Persze a számok sokszor nem teljesen a tárgy mellett álltak, így aztán előfordult, hogy pl. egy toll mellé tett 3-as szám magyarázata szerint egy gépfegyvert nézek.

Ennek a szobának a végén volt egy érdekes bemutató. 1979-ben a teheráni amerikai nagykövetséget megszállta néhány iráni fiatal. A falon felülnézetben ott volt az utcasor makettje, ahol a követség állt, az egyes épületeken belül pedig feltüntették a helyiségeket. Emellett aztán levetítették a túszdráma eseményeit a korabeli híradós felvételeket összevágva, illetve emellett ott volt a követség épületének a rajza, és mindig rávetítették, hogy a híradós felvételeken látottak éppen melyik emeleten, melyik szobában zajlottak. Nagyon érdekes volt az egész, az egyetlen baj az volt, hogy egy folyosóról lehetett az egészet végignézni, ami azt jelentette, hogy aki nem volt kíváncsi a vetítésre, annak át kellett haladnia azokon, akik ott álltak és nézték a felvételeket. Hogy itt miért nem lehetett leülni úgy például, ahogy le lehetett ülni a holokauszt kiállításon a túlélők visszaemlékezéseit nézni, ez rejtély volt számomra.

Gyakorlatilag ezzel ki is végeztem a múzeumot. Még volt egy kiállítás a háborús divatról, de az nem igazán érdekelt, szóval azt kihagytam.