Érdekes és elgondolkodtató írás a magyarságról. Miért ilyenek a magyarok, amilyenek: pesszimisták, búvalbéleltek és Csernus doki szerint sokan alkoholisták is. 

A könyv nem éppen pozitív képet mutat, és próbálja megfejteni, hogy vajon az évtizedek/évszázadok során mikor vált a magyarság olyanná, amilyen most. Igazi választ nem kap a T. Olvasó, viszont annál több ötletet, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, hogyan válhatnánk sokkal pozitívabbá és optimistábbá. Szerinte a legnagyobb probléma az, hogy senki nem vállalja igazán a felelősséget a tetteiért és a legtöbben mindig, mindenhol a kiskapukat keresik. Az előbbi kijelentésével teljesen egyet értek, mert tényleg nagyon sokan inkább másra mutogatnak, minthogy azt mondják, bocs, én voltam, én hibáztam. A kiskapuk keresése ügyében vitatkoznék a dokival. Egy kicsit olyan ez, mint a tyúk meg a tojás esete. Nem tudom, mi volt előbb: hogy semmi nem működik úgy, ahogy kéne és ezért kénytelen az ember a kiskapukhoz folyamodni, vagy pedig úgy vagyunk berendezkedve, hogy eleve ne működjön a "rendes" út, mert a kiskapukon keresztül nem csak el lehet intézni az ügyeket, de valaki még jelentős haszonra is szert tesz.

Mindenesetre megfontolandó minden tanácsa, javaslata, hogyan kellene megváltozni, ami nem csak az egyénnek, hanem az országnak is hasznára válna.