Ahogy a könyv címe is jelzi, az 1945-ös év eseményeit dolgozza fel a könyv, pontosabban mindazt, ami Németországban történt. A háború utolsó hónapjait, a fegyverletételt és az azt követő újjáépítés kezdeteit.

Iszonyatosan nyomasztó volt a könyv és nem a háborús események miatt. Azok is borzalmasak voltak, a kilátástalan harcok, amelyeknek semmi értelmük nem volt, csak még több emberéletet és még több pusztítást okoztak. Elképesztő volt, hogy a fanatikus nácik még akkor sem tették le a fegyvert, amikor már semmi esélyük nem volt. Aztán persze volt egy fordulópont, Hitler halála után, amikor gyakorlatilag azért folytatták a harcokat a keleti fronton, hogy minél többen tudjanak elmenekülni a Vörös Hadsereg elől. Ezt azért már valahogy meg tudtam érteni. 

Aztán megtörtént a fegyverletétel és a győztes hatalmas felosztották egymás között Németországot. Az ezt követően hónapok döbbenetesek voltak. Az országban ott voltak a legyőzött németek, pontosabban szinte csak nők, gyerekek és öregek, akik megpróbáltak új életet kezdeni. A férfiak, a katonák az első hónapokban fogolytáborokban voltak, így a nők kezdték el a romok eltakarítását. Gyakorlatilag minden német település egy hatalmas romhalmaz volt. A szövetségesek bombázásai csaknem mindent megsemmisítettek. Ha nem is éheztek, de meglehetősen szűkös fejadagok voltak. És persze szinte minden családban ott volt a kétség, vajon a férfiak túlélték-e a háborút, vajon hazajönnek-e. Rengeteg gyereket a bombázások miatt vidékre költöztettek - sokukért nem mentek a szülők, mert meghaltak. 

Aztán ott voltak a koncentrációs táborok felszabadított rabjai. Nagyon sokan meghaltak a felszabadulás követően - egyszerűen túlették magukat. Mások csapatba verődve fosztogatták a német lakosságot. És általánosságban elmondható, hogy nem tudták, mit csináljanak. Nem volt hova, kihez hazamenniük. Otthontalanná váltak, sokuknak nem maradt életben egyetlen rokonuk sem.

A német hadifoglyok helyzete sem volt könnyű. A nyugati szövetségesek által elfogott katonákat már ősszel elengedték - egyszerűbb volt a szövetségeseknek szélnek ereszteni őket, mert az élelmezésük nagy gondot okozott. Másrészt úgy vélték, hogy menjenek csak és vegyenek részt a romok eltakarításában.

A szovjet fogságba esett katonák helyezte egészen más volt. Őket a Szovjetunióba szállították kényszermunkára, sokukat csak az ötvenes évek elején engedték szabadon. Már aki túlélte az embertelen körülményeket.

A keleti területeken, a szovjet zónában, elképesztő körülmények uralkodtak összehasonlítva a többi megszállási övezettel. A szovjet hadsereg és katonák gyakorlatilag minden mozdítható értéket vittek. Nem csak kirabolták a németeket, de komplett gyárakat szereltek le és szállítottak a Szovjetunióba. Szinte nem volt olyan német nő, akit legalább egyszer ne erőszakoltak volna meg. "Jobb" esetben megerőszakolták (akár többször is egymás után), de életben hagyták őket, rosszabb esetben brutálisan megölték őket.  

Ami újdonság volt számomra, az a németek kitelepítése Kelet-Európából. Pontosabban tudtam róla, hogy volt, de a hogy hogyan is történt arról itt olvastam először. Gyakorlatilag Kelet-Európa összes országából elűzték a németeket beleértve az egykori porosz területeket, Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot. Közel 15 millió embert(!) kényszerítettek arra, hogy elhagyják az otthonukat. Ezeknek a többsége nem olyan német volt, akik a háború alatt elfoglalt területekre költözött, hanem akik évszázadok óta ugyanazon a területen éltek. Többenetes sorsokról írt a könyv. Ezek az emberek évekkel később sem úgy gondoltak Németországra, mint a hazájukra, mert az ott volt valahol keleten...