A tartalma után úgy éreztem, ez egy kellemesen szórakoztató olvasmány lesz: irodalmi hősök pszichiátriai elemzését ígérte az ajánló.

Az első néhány fejezet érdekes volt, bár a beígért vicces elemzést nem igazán fedeztem fel. A poénok nem egyszer elég erőltetettek voltak, néhány megjegyzés pedig majdnemcsak sértőre sikeredett. Aztán a könyv előrehaladtával egyre több lett az egyes művek tartalmának a leírása, mint maga az elemzés. Értem én, hogy nem mindenki ismer minden irodalmi alkotást, de rövidebb, csak a fő eseményekre koncentráló történetleírás és hosszabb elemzés vegyítve az eseményekkel érdekesebb lett volna. (Arról már nem is beszélve, hogy ha esetleg valaki csak tervezte elolvasni az adott könyvet, akkor minden lényeges poént lelőtt a szerző.) 

És hát maguk az elemzések. Mint említettem, az első néhány érdekes volt, de utána olyan érzésem volt, mintha nem is pszichiáter elemezte volna a hősöket, hanem mondjuk egy irodalomtanár. Ennek következtében néha az volt az érzésem, mintha egy rossz irodalomórán ülnék és a nem éppen remek tanár belemagyarázósan elemezte volna a szereplőket. (Például Arthur királyról megállapította, hogy meleg és szerelmes Lancelotba. Mi van????)

Ennek következtében a kellemes szórakozás helyett inkább szenvedtem és sokszor dühöngtem, de azért csak végigkínlódtam magam rajta.