Mivel "lehűlt" a levegő (alig 21 fok volt reggel) és esőt is mondtak (visszafelé ömlött), így úgy döntöttem, hogy barlangászok egy kicsit. Mallorcán meglepően sok barlang van, az útikönyv szerint ez a legszebb, szóval elindultam.

A barlang a szigeti keleti csücskében, Portocisco közelében található. Eltrappoltam a buszpályaudvarra (40 perc alatt, mindenféle elkeveredés nélkül simán odaértem), ahol felszálltam a 412-es buszra, ami gyakorlatilag csaknem a barlang bejáratánál tett le. Az út kb. 1 órás volt és többé-kevésbé a part közelében haladtunk.

Megérkezve, rögtön megvettem a jegyet. Mint kiderült, órás ciklusokban engedik be a jónépet. Gondoltam, akkor lesz valami magyarázat is, hogy mit láthatunk stb. A jegypénztártól át kell gyalogolni egy szép kis ligeten a barlang bejáratáig.

A kis liget, amin keresztül a barlanghoz el lehetett jutni.

Mivel több mint félórám volt az indulásig, ezért gondoltam, körbenézek a környéken. Mindjárt kiderült, hogy a közelben van egy kis öbölke.

A kis öböl, amit felfedeztem.

Sikerült úgy lemásznom, hogy nem törtem ki a nyakam, bokám stb. De nagyon megérte! Tényleg csak egy egészen picike volt az egész, de gyönyörű kristálytiszta volt a víz, és irtó hangulatos volt az egész. A visszafelé utat is sikerült épségben megtennem. Mi több sikerült egy virágzó kaktuszt is fotóznom. Hatalmasra nőtt jószágokat láttam már az út mellett is, igaz, azoknak sárga termésük/viráguk volt, ennek itt sötétvörös.

Mire visszatértem a barlang bejáratához szép kis tömeg gyűjt össze. Leültem egy padra, és nemsokára mellém ült egy idősebb német hölgy, aki kicsit aggodalmasan nézte a gyülekező tömeget. A végén megkérdezte, hogy szerintem ezek mind a 12 órási bemenetelre várnak? Mondtam, hogy szerintem igen, de tényleg nagyon fura volt, hogy ekkora tömeget engednek be egyszerre.

A barlangot egyébként 1896-ban egy francia geológus térképezte fel. Ezt követően vált a sziget legismertebb és leglátogatottabb barlangjává.

Pontban 12-kor a tömeg megindult befelé. Elég rémisztő volt, ahogy a rengeteg ember elindult a bejárat felé. Szerintem kb. 100 ember tutira összegyűlt. Nem sokkal azután, hogy beértem, kiderült, hogy nincs vezetett túra, innentől kezdve mindenki szabadon bóklászhat és a saját (meg persze a tömeg sodrása) tempójában haladhat. Igyekeztem minél jobban lemaradni a tömegtől, hogy nyugodtan nézelődhessek és fényképezhessek. Néhányan gyakorlatilag majd fellöktek, úgy törtettek tovább. Hogy hova rohantak, nem tudom.

Az első, ami meglepett, hogy nem volt egyáltalán hideg. Mondjuk előrelátóan hosszú nadrágban mentem, de a pulóveremre egyáltalán nem volt szükség. Igazán kellemes volt a hőfok. A másik furcsa dolog az volt, hogy gyakorlatilag már a bejáratnál rengeteg cseppkőbe botlott az ember, vagyis nem kellett hosszan lefelé mászni a mélybe, hogy az emberfia lásson valamit.

Csodaszépek voltak, rengeteget fotóztam.

Majdnem 50 perc élvezkedés után a "teremőrök" (szóval azok a jóemberek, akik az út mellett terelték a népet, hogy azért mégse keveredjenek el a barlang belsejében), el kezdtek hajtani minket, hogy igyekezzünk, mert lemaradunk a "koncertről".

Szóval igyekeztem, de azért nem törtem össze magam. Egyrészt azért, mert változatlanul csodaszép dolgokat lehetett látni, másrészt meg azért sem, merthogy a nedvességtől piszkosul csúszott a betonozott út. Nem akartam kitörni a nyakam  - ha már az öbölke megnézését megúsztam, nehogy már egy betonozott úton érjen baleset!

Aztán egy kanyar után egy hatalmas nagy "helyiségben" találtam magam, ahol a jobb oldalt egy tó volt, vele szemben pedig, a domboldalon padok sorakoztak, és ott ült már a "nép". Kerestem magamnak egy jó kis helyet, aztán vártam a koncertet. Egy bácsi spanyolul, rémes angolsággal, németül és olaszul (gondolom, azokon sem tökéletesen) elmondta, hogy most egy koncertet fogunk látni, maradjunk csendben.

Ezt követően csaknem az összes világítást lekapcsolták, csak néhány lámpa maradt égve a tó szélén. Aztán egyszer csak hegedűszó hallatszott, és a tó végéből három csónak közeledett felénk. A csónakok szélei voltak csak megvilágítva, úgyhogy irtó hangulatos volt, ahogy a csónakalakú lámpácska sorok közeledtek. Csak az egyik csónakban voltak zenészek (ha jól láttam négyen voltak összesen), a másik két csónak csak díszkíséret volt. Szép lassan elúsztak előttünk, majd a bal oldalon, éppen, amikor befejezték a játékot, megálltak. Ezt követően újból rázendítettek egy másik darabra. Miközben játszottak, a két üres csónak köröket írt le körülöttük. Változatlanul csak a csónakok lámpácskái világították meg a tavat. Aztán ez a két csónak szép csendesen eltűnt a semmiben, majd a zenészeket szállító is lassan megindult kifelé. Mire elhallgattak a zenészek, a csónak eltűnt a sötétben. Irtó hangulatos volt az egész.

Ezt követően ismét különféle nyelven elmondta a bácsi, hogy kifelé menet igénybe lehet venni a csónakokat, vagy gyalog is el lehet indulni. Én először megvártam, hogy a tömeg elvonuljon, addig is körbenéztem, majd a gyaloglást választottam. 

A víz valami hihetetlenül tiszta volt, nem tudom, milyen mély lehetett. A tisztasága miatt nagyon sekélynek nézett ki, de tudom, hogy ez csalóka, mert ezek a tavak nagyon mélyek szoktak lenni. Igazából azért is jobb volt gyalogolni, mert egyrészt a csónakokra irtó sokat kellett várni, másrészt kb. 5 perc alatt a tó túloldalán voltam. Tehát nem egy megerőltető gyaloglás volt. Nem beszélve arról, hogy így sokkal több mindent láttam, mint a csónakból.

Ezt követően, nem tudom, mi oknál fogva, az emberek többsége vágtázva elindult a kifelé vezető lépcsőn. Holott itt is meseszép cseppkövek voltak, egy-két helyen pici tavacskák - nem is értem, hogy miért loholtak ennyire. Volt, hogy csaknem fellöktek, amikor megálltam fotózni. Nem zavartattam magam, én szép nyugiban haladtam kifelé és bizony nem egyszer megálltam gyönyörködni.

Több mint egy órás volt a barlangi séta. Nagyon élveztem! Mivel a visszafelé menő busz indulásáig volt még időm, így sétáltam egyet a barlang körüli parkban. Az útikönyv azt ajánlotta, hogy semmiképpen ne hagyja ki az ember - hát ha nem bóklászom, akkor se sokat vesztettem volna. Szép volt, de azért semmi extra nem volt benne.

Visszafelé irtózatos nyári zápor kapott el minket. Olyan sötét volt az ég, hogy a hegyeket sem lehetett látni. Villámokat annál inkább. Hogy a sofőr időnként mit látott az útból, nem tudom, merthogy annyira esett, hogy a legnagyobb fokozaton is alig bírta a vizet törölni az ablaktörlő. Aztán ahogy közeledtünk Palmához, úgy csendesedett az eső, és mire ideértünk, el is állt.