Meglehetősen hűvös volt, amikor elindultam otthonról, a szél is fújt rendesen, de sütött a nap és egyetlen csepp eső sem esett, és ez volt a lényeg.

Az első célpont Windsor volt. Meglepődtem, hogy mennyire közel van Windsorhoz a Heathrow. Gyönyörűen lehetett látni, ahogy szállnak fel a gépek.

A vonat a Windsor Riverside nevezetű pályaudvarra érkezett. (Van egy másik pályaudvara is a városkának, de az a kastélytól távolabb van.) Az állomás épületéből kilépve jobbra Eatonba lehetett eljutni, balra a kastélyhoz. A kastélyt vettem célba elsőnek. Március volt, és azért döntöttem amellett, hogy akkor nézem meg a kastélyt, mert az udvari lakosztályok csak október és március között látogathatók, márciustól októberig zárva vannak, merthogy mindenféle fogadásokra, rendezvényekre használják. 

Szinte alig voltak, szóval megérte, hogy a korai vonattal érkeztem (kifelé menet nem láttam a sor végét az utcán, olyan sokan akartak bejutni.) A jegy megvétele után rendesen átvilágítottak, hogy nincs-e nálam bomba, fegyver, kés stb. Ezek után nekivágtam a kastély meghódításának.

Az első várfal kapuján belépve mindjárt szembetaláltam magam a Szent György kapuval, ami zárva van a látogatók előtt, hiszen a mögötte lévő rész már az uralkodó család magán területe. A rácsos kapun csak be lehet nézni a négyszögletes udvarra, és persze körbe lehet fotózni, már amennyire a rácsoktól ez lehetséges.

Innen a Kerek-torony tövébe érkezik az ember.

A Kerek-torony, amely a legrégebb része az épületegyüttesnek.

A Kerek-tornyot még a normannok építették. Az évszázadok során aztán ehhez toldottak újabb épületeket vagy éppen átépítettek a meglévőket. Később lakhatóbbá, kényelmesebbé tették, átalakították a rideg várat a ma látható kastéllyá. A sorozatos átépítések ellenére azért meglehetősen masszívak a falak és inkább néz ki erődnek az egész komplexum, mint kastélynak. Meglepő módon Christopher Wrenn semmit, de semmit nem barkácsolt az épületen. Ahhoz képest, hogy Londonban minden jelentős épülethez köze van, igencsak elcsodálkoztam azon, hogy pont ehhez az épülethez nem tett hozzá semmit.

A Kerek-toronyhoz tartozó valamikori várárkot átalakították, ma nagyon kis csinos kertecske húzódik benne.

A Kerek-toronyhoz tartozó egykori várárok

A nárciszok mindenütt hatalmas tömegben sárgállottak. (Ez mondjuk általánosságban jellemző a környékre.)

Innen egy kapun keresztül lehetett kimenni az Északi teraszra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt magára a városkára, illetve a folyón túli Eatonra. Az eatoni kollégium kápolnája  kiemelkedett a többi épület közül. Gyönyörűszép!

Miután kigyönyörködtem magam, bevettem magam az épületbe. Legnagyobb bánatomra nem lehetett odabent fényképezni.

Elsőnek Mária királynő Babaházát néztem meg. Ez egy miniatűr palota. De nem akármilyen ám, merthogy minden "igazi" benne: van folyóvíz és áram, a könyvtárban "igazi" könyvek vannak, mi több még a hozzátartozó kertet is valami neves kertépítő tervezte. Nagyon kis helyes.

Ezek után már maga a palota következett. Nem fogom tudni felsorolni az összes szobát, csak azokat említem meg, amik valamiért igazán megragadták a figyelmemet. A Nagy lépcsőházban fegyverek sorakoztak a falakon és két páncélos lovag fogadta a látogatókat. A Nagy előcsarnokban ismét mindenütt fegyverek (kardok, puskák, pisztolyok) voltak mindenféle elrendezésben. A következő terem a Waterloo terem. Elképesztően hatalmas, a mennyezete csodaszép. A padlót szőnyeg borítja - 2 tonnát nyom. Amikor volt az 1992-es tűz, akkor 50 katona kellett ahhoz, hogy kivonszolják innen. Láttam a tróntermet, gyönyörű királykék szőnyeg borítja, a végében pedig ott áll a trón. A Nagy fogadóteremben egy akkora malachit urna állt, mint amekkora én vagyok. Itt a falakon aranyozott díszítés volt. Gyönyörű volt. A szobák többségében faliszőnyegek díszítették a falakat - egyik szebb, mint a másik. A Szent György csarnok elképesztően hosszú, az udvarfelé ablakokkal, a vele szemben lévő falon pedig a legnevezetesebb angol uralkodók festményei díszelegtek. A mennyezet csodás gótikus. Innen nyílik Viktória királynő kápolnája. Az 1992-es tűz itt keletkezett, és innen terjedt mindenfelé. Ezt a kápolnát nem építették vissza az eredeti formájában, csak az összes többi helyiséget. Ahhoz képest egyébként meglehetősen szerencsések voltak, az összes értékes festményt, szőnyeget sikerült megmenteni a lángoktól. Az egykori kápolna egyik falán egy márványtábla áll, amely a tűzről emlékezik meg.

Igazából nem is tudom felsorolni, hány szobát láttam. Nem szeretem, amikor nem lehet fényképezni, mert így csak egy nagy kavalkád marad meg bennem a látottakról. Vettem ugyan egy könyvet a kastélyról, de ez nem ugyanaz. Ebben sem szerepel minden helyiség, ráadásul nem biztos, hogy én csak azt fényképeztem volna le, amit a könyvbe beleraktak.

Miután végignéztem mindent a Kerek-torony hátsó oldalán hagytam el a palotát, pontosan szemben azzal a Szent György kapuval, amin a látogatók nem léphetnek be. Innen is meg lehetett szemlélni a zárt udvart.

Miután elhagytam a palotát, lesétáltam az alsó udvarba. Itt gyakorlatilag egyetlen látnivaló van a Szent György kápolna.

Szent György kápolna

Mesésen szép az épület mind kívülről, mind belülről. Rengeteg látnivaló van odabent. Sok angol uralkodó ide van eltemetve (többek között VIII. Henrik, I. Károly, VI. György), de itt van III. Napóleon fiának is a síremléke, aki 1879-ben a zulu háború során halt meg. (Ez teljesen új információ volt a számomra, nem tudtam, hogy ide temették.) A kórus meseszép, az oltár felett található Tudor ablakok elképesztően gyönyörűek (VIII. Henrik készíttette). A kerengőt éppen tatarozták, szóval azt nem lehetett megnézni. Meg lehetett viszont csodálni az Albert kápolnát, ahol Viktória királynő férje nyugszik. A kápolna minden négyzetcentiméternyi területe agyon van díszítve. 

Az alsó udvarban más látnivaló nem igen van csak a VIII. Henrik kapu, amin át az ember visszajut a városba.

Az épületkomplexum egyik, város felé néző oldala.

Természetesen körbenéztem a városkában is. Nagyon kis helyes! Találtam egy kis templomot, szokás szerint egyetlen derékszöggel és vízszintessel sem rendelkező házat, rengeteg üzletet, hömpölygő tömeget a fő utcán.

Ismét egy "összetákolt" ház

Szintén a fő utcán volt egy utcai művész, aki homokból készített szobrot. Hihetetlenül élethű volt a kutyusokról készített alkotása!

A homokból készített kutyusok.

Megmondom őszintén, először azt hittem, hogy kiskutyákat árul, mert messziről teljesen úgy nézett ki, mintha egy igazi anyakutyus lenni a kölykökkel. Csak amikor egészen közel mentem, akkor láttam, hogy homokból készült az egész.

Miután átbolyongtam a várost, kimentem a Temze partjára, és egy padon ülve elfogyasztottam az ebédemet. Irtó nyugis volt minden. A csónakkikötőben, ahonnan a sétahajók indultak, több volt a hattyú, mint a csónak. Életemben ennyi hattyút egy kupacban nem láttam.

A hídon átsétálva már Eatonban voltam. Ez is egy nagyon helyes kis városka.

Eaton egyik régi épülete

Célirányosan a kollégium felé vettem az irányt. Az épület meseszép, látogatható, kivéve aznap, amikor ott jártam. Akkor valamiért zárva volt. Ez azt jelentette, hogy sem a belső udvarokat nem nézhettem meg, sem pedig a windsori palota teraszáról megcsodált kápolnát. Eléggé elszomorító helyzet volt, hogy ott állok egy csodaszép épület kapujában, aztán nem jutok be. "Bánatomban" csavarogtam még egyet a városkában. Igazából mérhetetlenül csendes volt minden. Gondolom, hétközben, amikor tanítás van, akkor sokkal nagyobb a nyüzsgés.

Miután itt is megnéztem mindent, amit lehetett, visszasétáltam Windsorba, a pályaudvarra. Pont az orrom előtt elment a vonat, szóval egy jó félórát kellett várnom a következőre. De változatlanul sütött a nap, így nem bántam.