2020. május 11., hétfő

A lezárások nyolcadik hete veszi kezdetét. Ezek a számok egyre rémesebben hangzanak. Nyolc hét. 56 nap.

Reggel azt hittem szétfagyok. Mindössze 6 fok volt! A szokásos sétaúton mentünk a kutyával, de egy óra helyett 45 perc alatt tettük meg a távot, mert rettenetesen fáztam és nagyon siettem. Valószínűleg a szél miatt éreztem még hidegebbnek ezt a 6 fokot.

Mondjuk a szélnek örültem a nap folyamán, mert így ki tudtam rakni száradni az ágyneműket. Megküzdöttem a kétszemélyes paplanhuzattal, a bolond szélben nem volt egyszerű fellógatni. Úgy feldagadt, mint valami vitorla! Viszont iszony gyorsan megszáradt.

Anyuka ma nem dolgozott, és mivel a hálószobájukban töltötte a fél napot, így kicsit megborult a takarítási menetem. A saját szobámra nem is jutott idő. Viszont késő délután levágta a hajamat. Végre!!! Hát nem olyan, mint amikor a fodrász vágja, de hátul rövid, oldalt lehetne rövidebb, de az annyira nem vészes. Most így elleszek egy darabig.

Közben beszélgettünk. Elmondta, hogy a cégénél valószínűleg 20%-os leépítés lesz. Hiába a kormányzati segély, egyszerűen muszáj elküldeni embereket. Ő viszont garantáltan marad, csak a munkája sok, ugyanis az összes európai online értékesítés az övé és most megkapta az amerikait is. Mondta, hogy elég stresszes a meló (nem csodálom!) és azzal, hogy itthon dolgozik, sokkal intenzívebb az egész, nincs kikapcsolódás úgy, mint amikor bejárt dolgozni Londonba, hiszen akkor reggel meg este ő is utazott 1,5 - 1,5 órát. Viszont nem kell reggel korán kelnie, ami azért jó és ha végez este, akkor tényleg végez. Mindenesetre azért szokott este elmenni egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztesse a fejét, mert a nap végére nem egyszer rendes fejfájása van. Nem csodálom.

Azért is stresszes a meló, merthogy több mint kétszeres forgalmat bonyolítottak le online, mint normál esetben. Persze ott a kérdés, hogy meddig lesz ez így. De a helyzet az, hogy az ő termékeik nem igazán olcsók, éppen ezért a vásárlókör inkább a gazdagabbak közül kerül ki. Már pedig azoknak lehet, hogy van annyi tartalékjuk, hogy meg sem érzik a válságot. Mondta - és én is olvastam valahol -, hogy bizony vannak olyanok, akiknek anyagilag kimondottan jól jött a karantén és sokkal jobban megy nekik az üzlet.

Apuka ma este elment a konditerembe. Azt mondta, hogy a tulajdonos srác rövidesen tönkre fog menni, hogyha nem történik változás. Szóval ma elment, de azt mondta, hogy csak ketten lesznek, a tréner srác meg ő és a helyiség két végében fognak dolgozni. Hát...

Címkék: covid