A mai csavargás célpontja Lewes volt. Nagyon kis helyes település, de azért nem rágtam le az izgalomtól a tíz körmömet. Az utolsó emlékezetes csata 1264-ben volt a környéken. Az 1540-es válása után Cleves-i Anna, VIII. Henrik talán legszerencsésebb felesége ideköltözött, aztán az itt lévő börtönben raboskodott 1967-ben Mick Jagger drog birtoklásáért. És akkor azt hiszem, hogy mindent el is mondtam a város történetéről.

Megérkezésem után az első célpontom természetesen az a ház volt, amelyben Cleves-i Anna élt a válása után. A ház eredetileg VIII. Henrik kancellárjának, Thomas Cromwellnek a tulajdonában volt. Miután kiesett a király kegyeiből, és le is fejezték (ami VIII. Henrik környezetében egyáltalán nem volt meglepő...), a ház a korona birtokába került. Anna soha nem volt a tulajdonosa a háznak, halála után visszaszállt a koronára, aztán később eladták a helyi lakosoknak.

Cleve-i Anna otthona

A ház egy meglehetősen egyszerű építmény, az építője valószínűleg soha nem hallott a derékszög, a függőleges és a vízszintes fogalmáról. Szerintem egyetlen egy derékszöge nincs a háznak, néhány fal ki- vagy éppen befelé dől, egy-két tartógerenda finoman szólva is eléggé rézsútosan köti össze a tetőt, és néhány ablak is kissé ferdén áll.

Nem én tartottam ferdén a fényképezőgépet, az a szemközti gerenda nincs vízszintesen a helyén.

Amikor ilyen épületet látok, akkor két kérdésen szoktam elmélázni: 1. Hogy ha olyan várakat tudtak építeni mint pl. Tower, Bodiam Castle stb., ahol aztán tényleg minden tégla úgy áll, ahogy a nagykönyvben megvan írva, akkor hogy a bánatban nem sikerült egy egyszerű lakóházat úgy megépíteni, hogy legalább egy fal függőlegesen álljon, egy tartógerenda vízszintesen, és legalább egy derékszög legyen az épületben? 2. Mindezek ellenére, hogy csak "összedobták" a kéglit, hogy az ördögben nem dőlt ez össze az évszázadok alatt? Ez az épület legalább 500 éves, és a látszat ellenére nem úgy tűnik, hogy össze akarna dőlni.

Szóval visszatérve a házra. A földszinten gyakorlatilag csak két helyiség található: az egyik a Keleti szoba, ami a legrégebb része az épületnek, valamikor a 13-14. században készült. Egy igen impozáns kandalló foglalja el az egyik falat. A másik helyiség a valamikori hal volt, most itt található a jegyiroda. Valószínűleg valamikor két szintes volt ez a helyiség, mert most van egy ajtó a fal közepén, ami a semmibe nyílik.

Innen lehetett felmenni a hálószobába. A lépcső elképesztő, hogy milyen ferde volt. És persze nyikorgott, amikor felaraszoltam rajta, ami annyira jól illett az egész épülethez. Amikor felértem, akkor gyakorlatilag az épület legnagyobb szobájába jutottam. Eredetileg két helyiségből állt az emeleti rész, de aztán valamikor a 15-16. században egybe nyitották és így keletkezett a most látható hálószoba. Itt aztán gyönyörűen lehetett látni, hogy mennyire nem ismerte az építő a derékszöget, vízszintest, függőlegest. Mégis lenyűgöző az egész. Ami még elképesztett, hogy mennyire be lehetett hallani az utca zaját. Ez azt jelentette, hogy a falak papírvékonyak, szóval télen nem hiszem, hogy sokkal melegebb volt bent, mint mondjuk odakint.

A hálószoba után a halból nyíló, az eredeti épülethez kb. a 16-17. században hozzáépített másik épületrészbe mentem. Az emeleten itt is egyetlen szoba található, a padlótól kishíján tengeribetegséget kaptam, mert olyan hepehupás volt, hogy időnként szó szerint úgy éreztem, hogy egy gödörben állok. Az ablakok a kis kertre nyíltak. A falak itt sem voltak sokkal vastagabbak, mint a korábban látott hálószobában, mi több, az egyik falat csaknem egy az egyben ablakok foglalták el - ebben a szobában télen garantáltan meg lehetett fagyni annak idején.

Ez alatt a szoba alatt volt a konyha. Meglehetősen sötét helyiség, viszont akkora tűzhely található benne, hogy itt elképzelhető, hogy még én sem fáztam volna. A tűzhely egyik falában pici kemence volt, ahol annak idején a kenyeret sütötték.

Innen egy másik helyiség nyílt, amit most galériának rendeztek be. A környéken készült öntöttvas remekműveket mutatták be.

Természetesen kimentem a kertbe is. Nagyon kis helyes volt, de semmi extra nem volt benne.

A házhoz tartozó kis kert.

Miután végigjártam a házat, elindultam a várhoz.

A város felett álló vár maradványa.

Nagyon hangulatos utcákon ballagtam végig, igaz, sokszor alig kaptam levegőt, mert rendes kaptató vezetett fel a hegyre. Aztán végre elértem a Fő utcát. Ismét helyes kis házak következtek. Az egyik a 15. századi könyvesbolt volt. Persze a 15. században nem könyvesboltként működött, de a ház akkortájt épült, és ma egy nagyon picike könyvesbolt található benne. Ismét egy olyan ház, amelyben egyetlen vízszintes, függőleges és derékszög sem található. De ettől függetlenül nagyon hangulatos volt! A könyvesbolt is, bár kicsit nehezen tudtam közlekedni benne a hátizsákommal.

Nem messze a könyvesbolttól áll a Bull Ház, amelyben Thomas Paine egy XVIII. századi politikus lakott. Aztán következett a Szt. Mihály templom. Be nem jutottam, de arról nevezetes, hogy az egyik legrégebb templom a környéken, és az az érdekessége, hogy kerek tornya van (a templomoknak ugyanis szögletes a tornya errefelé). Aztán egy picike mellékutcán bekanyarodva eljutottam a várhoz.

A vár eredeti tulajdonosa Hódító Vilmos mostohalányának a veje volt. Ő is építette. A normann időkből egyetlen kapu maradt fenn, amit aztán később, a 16. században egy másik kaputoronnyal erősítettek meg.

A vár bejárata

Gyakorlatilag ez utóbbi az egyetlen egyben megmaradt része a várnak. Az összes többi meglehetősen romos, de ennek ellenére van egy hangulata a helynek. A kaputoronyba fel lehet mászni, és a tetejéről szép a kilátás a környékre. Aztán újabb lépcsők megmászása után fel lehet kapaszkodni az eredeti vár legmagasabb részébe. Itt is megmaradt az eredeti épület egy része, de eléggé romos állapotban. Az eredeti nagycsarnok helyén ma egy helyes kis udvar van, közepén egy fával, és csak az egyik falon megmaradt kandalló emlékeztet arra, hogy ez valamikor egy helyiség volt. Ennek a megmaradt toronynak a tetejére is ki lehet menni, innen is szép a kilátás. Pontosítok: szép lehet a kilátás, de akkor meglehetősen borongós, párás volt az idő, szóval nem igazán lehetett élvezni a látványt. Mindenesetre itt derült ki, hogy a toronyból rálátni egy 11. században épült kolostorra. A kolostorból persze ma már csak romok vannak köszönhetően VIII. Henrik kolostorrombolásának.

Szóval miután mindent megnéztem a várban, pontosabban a romokon, lemásztam a tornyokból, aztán leereszkedtem a dombról, megnéztem a kolostor romjait.

A kolostor egyik épületének falmaradványa

Az az érdekes, hogy az útikönyv meg sem említi, hogy léteznek ezek a romok. Nem azt mondom, hogy kolosszális és világrengető látvány, de azért mégiscsak egy 11. századi kolostor maradványait lehet megnézni. A romok mellett található képek alapján gyönyörű lehetett a kolostor. Ma csak a fürdőhelyiség egy része, a hálótermek egy része, az első templom maradványai, valamint az egykori betegszoba alapjai találhatók meg. Valamikor volt itt egy új, nagy templom is, de sajnos az teljes egészében megsemmisült, a helyén ma részben a vasúti sínek futnak, részben pedig magánházak állnak (a tájékoztató szerint van olyan magánház kertje, ahol látható a templom megmaradt lábazata). Azért érdekes volt végigjárni a romokat pláne úgy, hogy minden maradvány mellett ott volt egy kis tájékoztató és rajz, hogy eredetileg mi lehetett ott és hogy nézhetett ki.

Miután végigbolyongtam ezt is, már nem maradt más látnivaló, szóval elballagtam az állomásra, aztán hazamentem.