Szokás szerint irány a Viktória pályaudvar, majd onnan gyalog mentem mindenhova, így sokkal több mindent lehet látni, mintha az ember metrózik.

Az első célpont ismét az Eaton Square volt, ahol Vivien Leigh lakott utoljára. Szerencsém volt, mert most nem állt a ház előtt egyetlen nagy autó sem, szóval végre tisztességesen le tudtam fényképezni. A házsorral szemben álló parkban felfedeztem azt a padot is, amit az édesanyja állíttatott az ő emlékére. Sajnos a park magánpark, ami azt jelenti, hogy nem lehet bemenni. Körbe van kerítve, a kaput pedig csak elektromos kártya nyitja. Azért sikerült egy fényképet készíteni a padról, de szerintem néhány hét múlva már ennyi sem fog látszani belőle a belombosodó bokroktól.

Innen egy jól megtervezett útvonalon elindultam a Viktória és Albert Múzeum felé. Természetesen a kis cédulát, amire kiírtam, hogy merre kell mennem, az éjjeliszekrényemen hagytam, de szerencsére emlékeztem az útvonalra, így nem kellett elővennem a térképet. A múzeum előtt még betértem abba a katolikus templomba, ahol Vivien Leigh gyászmiséjét tartották. Éppen misét mondtak, kb. 10-15 hívő volt jelen, így nem nagyon tudtam körbenézni, de azért sikerült az érdekesebb dolgokat megörökítenem. Az egyik oldalkápolna igen szép volt, szerintem ez lehetett a templom legrégebb része (sajnos semmiféle tájékoztatót nem találtam a templomról).

Némi kanyargás után megérkeztem a múzeumhoz. Most másik úton jöttem, mint múltkor, szóval ebből a szögből még jobban látszott, hogy milyen irgalmatlan nagy az épület. 

Most célratörően haladtam odabent, csak azt néztem meg, ami érdekelt. Az 1500-1760-as évek Britanniája kiállítás volt a legérdekesebb, de átmentem ismét a kínai, az indiai (változatlanul egyik sem tetszett) kiállításokon, illetve egy ruhatörténeti kiállításon (ez is rém unalmas volt, pedig szerintem ezt meglehetne érdekesen is csinálni), valamint ismét végigbogarásztam a színház és előadóművészeti kiállítást. 

A múzeum mellett található egy katolikus templom, amelynek a neve Brompton Oratory. A templomot a 19. században építették és állítólag még nem fejezték be. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, mert nem igazán láttam építkezés nyomát sem belül, sem kívül. A templom érdekessége, hogy nem egy dolgot más, sokkal régebbi templomokból hordtak át ide. A főoltár például a 17. század végén, a bresciai dominikánus templom számára készült. 

A templom mögött, egy kis parkban található a Szentháromság templom. Nagyon szép kis épület, de sajnos nem jutottam be - esküvőt tartottak ugyanis. 

A templomhoz tartozó kert mögött egy helyes utcácskát találtam, amelynek a végén korinthoszi oszlopok tartottak egy gerendát. Egy kicsit olyan érzésem volt, mint amikor az ember Rómában egyszer csak talál egy ókori oszlopot egy modern épület mellett. Hiába próbáltam kideríteni, hogy ez micsoda, nem ír róla egyik útikönyvem sem, és a neten sem találtam nyomát, hogy mi lehet ez.

Innen egy hangulatos mellékutcákon keresztül érkeztem meg a Royal Albert Hallhoz.

A Royal Albert Hall hátsó bejárata.

A külseje egy kicsit a római Panteonra emlékeztet. Egy hangulatos kis tér található mögötte, amelynek közepén Viktória királynő férjének, Albert hercegnek a szobra áll. (Az épület is róla kapta a nevét.) Beügettem, hogy megnézzem - hát sajnos nem jártam szerencsével. A hölgy nagyon kedvesen tájékoztatott, hogy igen, általában reggel 10-től félóránként vezetett túrával meg lehet nézni az épületet, de pont ma van egy előadás, szóval ez most nem lehetséges. Hát kénytelen leszek visszatérni, merthogy nagyon szeretném megnézni.

Az épület főbejárata a Kensington Gardenre néz. Pontosabban az épülettel szemben álló Albert herceg emlékművére. Irgalmatlan nagy és a méretei miatt valahogy nagyon nem illik ide.

Albert herceg 55 méteres emlékműve.

Innen elsétáltam a Kensington-palotához. Ugyan egyszer régen láttam már belülről (pont abban az évben, amikor Diana hercegnő meghalt), de gondoltam nem árt ezt még egyszer megnézni. Az eredeti épületet III. Vilmos és felesége, Anna vásárolta meg, aztán Christopher Wrent (hát ki mást?) bízták meg, hogy egy kicsit tegye lakályosabbá, szóval a mai külső az ő műve. Viktória királynő ebben az épületben született, és akkor is itt lakott, amikor megtudta, hogy királynő lett. Az épület látogatóható részét (merthogy egy részében Vilmos herceg lakik a családjával) három útvonalon keresztül lehet megtekinteni. Az első túra az emeleten található I. és II. György kori szobákon vezetett keresztül. A lépcsőházat éppen felújították, de azért így is láthatók voltak a falfestmények. A Királyi öltözőszoba kandallójában egy kártyavár állt, aminek a legalján egy pici helyiség található egy wc-vel.

A kártyavár aljában található mini wc.

Nem tudom, hogy ki, miért építette a kártyavárat és miért pont egy wc-t örökítettek meg benne. Az egyik szobában György-kori ruhákat állítottak ki. Némelyik nagyon mókásan nézett ki.

A következő útvonal a palota legújabb, illetve legrégebbi részébe vezetett. A legújabb részében egyetlen egy fotó látható Diana hercegnőről, illetve négy ruháját is kiállították a királyi hivatalos ruhák gyűjteményének keretében. Ennyi, semmi több nincs róla. Ahhoz képest, hogy a válása után ebben a palotában lakott, azt hittem, hogy valamiféle emlékkiállítást csak berendeznek róla, de hát tévedtem. A palota legrégebb részében III. Vilmos és felesége, Anna királynővel kapcsolatos tárgyak találhatók.

Az utolsó útvonal Viktória királynőről szólt. Néhány személyes tárgyát is kiállították. Meg lehetett nézni azt a szobát, ahol állítólag született (semmi extra), kiállították néhány ruháját, aztán pedig töménytelen fénykép következett róla, a gyerekeiről, illetve az unokáiról.

És ennyi volt a látogatható rész a palotában. Még körbenéztem a közvetlen közelében található kertekben, majd nekivágtam a Kensington Gardens-nek. Találkoztam mókusokkal (sajnos a többségük túl gyors volt ahhoz, hogy lefényképezzem őket), rengeteg virággal, ami annyira jó volt!

Végre itt a tavasz! Útközben megnéztem a Diana hercegnő emlékére létrehozott szökőkutat.

A Diana-szökőkút egy része.

A tájékoztató alapján a víz a különböző sebességével, hullámzásával, bugyogásával Diana életének változatosságát jelképezi. Háááát... Hogy őszinte legyek, én nem voltam hasra esve az egésztől. Annyira személytelen, rideg volt az egész. Talán ha egy kicsit megbolondítják virágokkal, növényekkel, akkor jobb lenne, de így, a fehér márvány a csobogó vízzel - szerintem nagyon rideg.

Ezzel szemben található a Serpentine nevezetű tó, ahol rengetegen csónakáztak. Igazából az egész park televolt emberekkel. Nem csodálom, szerintem ez volt az első olyan hétvége, amikor folyamatosan sütött a nap és meleg is volt.

A Kensington Gardenst elhagyva mindenféle kisebb nagyobb utcák következtek, majd elérkeztem a Brompton Roadhoz, ahol irgalmatlan tömegben találtam magam. Valószínűleg azért, mert itt vannak a mindenféle márkás üzletek egy kupacban és a Harrod's áruház. Tudtam, hogy nagy, de hogy ekkora!

A Harrod's áruház hatalmas épülete.

Természetesen bementem. Szerintem többen voltunk azok, akik csak azért voltak ott, hogy körbe nézzünk. Nem tudom, hány bejárata van, de mindegyikhez tartozik egy libériás portás. Mindenütt olyan márkák árui sorakoztak, amiket én eddig csak az újságokban láttam. Persze ár sehol nincs kiírva. Az irgalmatlan tömeg miatt én viszonylag hamar kimenekültem az épületből.

Innen gyakorlatilag csaknem négykézláb kúsztam el a pályaudvarig, merthogy nagyon elfáradtam.