Hatfield: ismét egy kastély
A település Londontól északra található és meglehetősen kicsike, de nem is az a lényeg, hanem a Hatfield House, amiben 400 éve lakik a Cecil család. A birtokon két épület áll. Az egyik a régi kastély, amelyben I. Erzsébet és az öccse, a későbbi VII. Edward nőtt fel. A másik épület a tulajdonképpeni Hatfield House, és ebben lakik a Cecil család. Erzsébet bizalmi embere volt az a Robert Cecil, aki a birtokot a királynőtől megkapta és azóta él itt a család.
Az odaút... Mivel mint említettem, a település Londontól északra található, oda már egy másik társaság vonataival lehet eljutni. A korábban használt vonattársaságok járatai sokkal tisztábbak, modernebbek voltak, és az azokhoz tartozó állomásokon a tájékoztatást mindig nagyon jó volt. A Keletiparti társaság vonatai régiek, meglehetősen lepukkantak, a tájékoztatás pedig pocsék. Mire sikerült kitalálnom, hogy melyik vonatra is kell felszállnom, hogy Hatfieldbe jussak... Mert embert se találtam, akitől meg lehetett volna kérdezni. A lényeg, hogy végül eljutottam Hatfieldbe. A kastély parkjának meglehetősen impozáns kapuja pontosan az állomással szemben található. A bejáratnál néhány szórólapot nyomtak a kezembe a jeggyel együtt, szóval mindjárt lett hirtelenjében egy tájékoztatóm a házról, valamint egy meglehetősen pocsék (ez csak később derült ki, hogy az) térképem a parkról, illetve egy másik térképem az épületekről és a kertekről. Elsőnek magát a Hatfield házat vettem célba. Igen tekintélyt parancsoló épület, amihez egy hosszú, fasorral szegélyezett úton lehet eljutni.
Az épület homlokzata.
Pont akkor nyitottak, amikor odaértem. Mivel a család ma is az épületben lakik, így volt egy olyan félelmem, hogy majd nem lehet odabent fényképezni. Kellemesen csalódtam: lehetett! Az épületbe belépve mindjárt egy igen impozáns csarnokban találtam magam. A mennyezet csodaszép kazettás volt, a falakat sötétre pácolt, díszes faburkolat fedte, a kandalló óriási volt. A falakon mindenféle, a hellyel kapcsolatos hírességek festményei sorakoztak. A két említésreméltó Robert Cecil, aki az első tulajdonos volt, illetve I. Erzsébet királynő festménye. Innen egy díszes lépcsőn lehetett feljutni az emeletre. A szalonba belépve rögtön leesett az állam. Az egyik falrészt csupa ablak foglalta el, ahonnan rá lehetett látni a kertekre, illetve a régi kastélyra.
Szalon: a hatalmas kandalló felett I. Károly szobra látható.
A többi falon gyakorlatilag egymást érték a festmények. Volt ott minden: családtagok, ismét egy festmény Erzsébet királynőről (egy kicsit idősebb ezen a képen, mint a földszintin), tájképek, csendéletek, stb. A mennyezet itt is csodaszép kazettás volt. Innen egy kis szobán keresztül haladva a galériára jutott az ember.
A galéria
A mennyezet aranyozott, több kandalló áll egymás mellett, a másik falat pedig teljes egészében ablakok foglalják el. Az egyik kis beugróban ott állt az a szék, amelyet Anna királynő koronázásakor használtak, valamint volt egy fából faragott bölcső is, amely I. Károlyé volt. Az ablakokon kinézve a család privát kertjére, illetve parkrészére lehetett látni. Ide mezei látogató nem léphet be, kerítéssel van leválasztva a birtok többi részétől.A következő helyiség az ebédlő volt. Igazából semmi különös nem volt benne: megterített asztal, a falakon faliszőnyegek, hatalmas kandalló, kazettás mennyezet. Sokkal izgalmasabb volt az ezután következő könyvtárszoba.
A könyvtárszoba
Az egyik fal itt is csupa ablak volt kilátással a régi kastélyra és a kertekre. Az ablakkal szemben egy hatalmas kandalló állt. A fal többi részét a padlótól a mennyezetig könyvek borították. A magasabban lévőkhöz galérián lehet hozzáférni, ahová egy kovácsoltvas csigalépcső vezetett fel.Ezután egy pici kis átjáróba jutottam. Első pillantásra semmi különös nem volt itt, csak az egyik sarokban állt egy lefüggönyözött kis vitrin. Na, és itt igazi kincsre bukkantam. 1578-ban meglátogatta a birtokot I. Erzsébet, és akkor felejtette itt egy pár kesztyűjét, illetve egy nyári kalapját, ezt őrizték az elsötétített vitrinben.Az emeletről egy kevésbé díszes lépcső vezetett le a földszintre. Egy nagyon kedves hölgy mindjárt a figyelmembe ajánlotta, hogy nehogy tovább menjek a kápolna megnézése nélkül, és útbaigazított, hogy melyik ajtón is jutok oda. A kápolnában semmi extra nem volt: az egyik falat egy hatalmas, díszes üvegablak borította, a mennyezeten mindenféle festmények, az egyik fal mellett egy kis orgona. Innen ismét a kedves hölgyhöz jutottam, aki most már engedte, hogy továbbmenjek a földszinti galériához, ami tulajdonképpen a fegyverterem volt. Részben. A falakat ugyanis mindenféle kardok, pajzsok és páncélok díszítették. A terem végében viszont régi játékok sorakoztak egymás mellett. Szerintem a Cecil család gyerekeié lehettek valamikor. Igen fura volt egymás mellett látni egy lábbal hajtható kisautót meg egy 1500-as évekbeli teljes páncélzatot.Mivel a hölgy annyira kedves volt, ezért gondoltam, hogy felvilágosítást kérek tőle. Ugyanis a parkról kapott térképen feltüntették, hogy megtalálható az a tölgyfa a parkban, ami alatt annak idején I. Erzsébet a bibliáját olvasgatta, amikor megérkezett a hír, hogy meghalt a nővére és így ő lett a királynő. A hölgy igen kedvesen elmagyarázta, hogy amikor elhagyom az épületet, akkor rögtön forduljak jobbra, nincs nagyon messze, de hát azért gyalogolnom kell egy olyan 20 percet, nincs semmiféle kiírás a fán, hogy ez az a tölgy, de meg fogom ismerni, mert az eredeti tölgy mellé II. Erzsébet ültetett egy másik tölgyet, ami kb. ekkora (kb. 120 centit mutatott). Megköszöntem a felvilágosítást, aztán folytattam a ház szemrevételezését, amiből gyakorlatilag már csak a konyha maradt hátra. Hatalmas nagy, világos helyiség volt. A falak mellett szekrényekben mindenféle réz edények sorakoztak, volt egy hatalmas kandalló, ahol - a méretét figyelembe véve - akár egy ökröt is süthettek, kemencék, tűzhelyek. Az 1846. október 17-i menüt meg lehetett tekinteni, csupa francia nevű finomság sorakozott rajta.A kastélyt elhagyva először a régi palotához mentem, merthogy az rögtön ott volt az épület mellett. Nagyon helyes kis épület csodaszép kerttel.
A régi palota, ahol I. Erzsébet felnőtt.
Nem tudom, mennyit kóvályogtam a kertek között, míg végül megtaláltam azt a bejáratot, ahol be is lehetett mennie az épületbe. És akkor kiderült, hogy egyrészt nem látogatható, másrészt éppen esküvőt tartanak. Eljátszottam a hülye turistát, szóval így sikerült beosonnom, és legalább a nagycsarnokról néhány képet készítenem.
Ezek után útnak indultam a parkban, hogy megtaláljam A Tölgyfát, amely alatt Erzsébet megtudta, hogy ő a királynő. Na, most a hölgy útbaigazítása... Majdnem minden második félig kiszáradt öreg tölgy mellett állt egy csemete. Némelyik öreg tölgy nem is tudtam, hogy hogyan élhet még, amikor a törzs tulajdonképpen teljesen el volt száradva, és mégis voltak új hajtások rajta levelekkel.
Egy a sok kiszáradt tölgy közül.
Azért a nem tudom hányadik tölgy után elővettem a parkról szóló térképet. Felfedeztem, hogy vannak rajta számok, és néhány tölgy tövében szintén vannak számok. Az ötödik számkeresés és térképpel egyeztetés után rájöttem, hogy a térkép használhatatlan. Vagy a számok vannak rosszul odarakva a tölgyekhez. Mindenesetre a térkép szerint kilométereket gyalogoltam, hogy a 4-estől eljussak a hatosig, gyakorlatilag pedig egy néhány száz méteres körben cirkuláltam. Ekkor fedeztem fel, hogy a térkép túloldalán magyarázatok is vannak a számokhoz. Na, itt aztán végképp összekeveredtem. A térkép szerint a háztól kilométernyire állt a 4-es számú tölgy, na, ez gyakorlatban alig néhány száz méternyire állt a háztól. Ráadásul a térkép hátoldalán található leírás alapján egy mocsár közepén álltam éppen... Mit ne mondjak... Finoman szólva is dühítő volt a helyzet. Ha ennyire fontos, hogy megjegyezték, hogy ez volt az a tölgy, akkor miért nincs valami jelzés, kiírás, hogy merre induljon el az az őrült, aki meg akarja nézni???Nagy levegőt vettem, aztán végigolvastam mindent azon az átkozott térképen. Elkeserítő volt a helyzet, mert a leírás szerint látnom kellett volna már néhány mocsarat, halas tavat, stb. - de én csak csak öreg tölgyekkel találkoztam, víznek meg nyomát sem láttam sem tó, sem mocsár formájában! És akkor eljutottam ahhoz a ponthoz, amikor A Tölgyfáról írnak. Eszerint tovább kellett mennem az úton, majd az első jobbra eső elágazásnál elkanyarodnom, és onnan kb. 20 perc gyaloglás. Kételkedtem, de azért elindultam.Elindultam. Megvolt az elágazás, tehát lekanyarodtam. Aztán csak mentem. Mentem. 20 perc után kezdtem elveszíteni a reményt. Ezen a részen ráadásul már nem is voltak öreg tölgyek, csak gyönyörű fák mindenfelé, aztán az egyik oldalon eltűntek a fák és csak egy hatalmas füves zöld terület volt. Azt hiszem, itt lélekben már feladtam a tölgy megtalálását, és csak azért mentem tovább, mert a jegyárus említette, hogy a birtok egyik végében helikopter bemutatót tartanak. Szóval mivel egyre nagyobb volt a zaj, így arra a következtetésre jutottam, hogy megtaláltam - na, nem a tölgyet - a helikopter bemutatót. Megnéztem, ahogy néhány helikopter felszáll, leszáll, aztán csüggedten (és mérgesen egy kicsit) elindultam visszafelé.És ekkor... Ekkor egy fa alatt megláttam egy táblát. A táblán az a felirat állt, hogy ezt a tölgyet II. Erzsébet királynő ültette 1985-ben annak a kipusztult tölgynek a helyére, ami alatt I. Erzsébet királynő megtudta, hogy ő a királynő. Hurrrráááá! Na, ennyit arról, hogy én valakitől felvilágosítást kérek. A hölgy gyakorlatilag mindenben tévedett: a hely kb. 40 percnyire van a háztól, az eredeti tölgy már nincs meg, a II. Erzsébet által ültetett fa pedig legalább háromemeletnyi magas és igenis van kiírás, hogy itt állt az a bizonyos fa!!!
A TölgyfaEgészen megnyugodtam, hogy csak megtaláltam a helyet, szóval ezek után kényelmesen átvágtam a parkon, hogy a régi kastélynál található kapun keresztül elhagyjam a birtokot. Merthogy a régi kastély mellett áll a St. Etheldreda templom, ahová annak idején Erzsébet még hercegnő korában járt imádkozni. A templom kívülről meglehetősen egyszerű, egytornyos épület. Belépve egy fagerendás egyhajós templomban találtam magam. Igen impozáns volt a mennyezete. Az oltár teljesen egyszerű, mellette két kis kápolna található. Az egyikben néhány nemes, illetve gazdagabb helyi család síremléke található. A másikban pedig ott van Robert Cecil nyugvóhelye.
Robert Cecil nyughelye.
A kápolna falai, a templomtól eltérően, festményekkel vannak díszítve, amik elég rossz állapotban voltak. Ráadásul a kápolna meglehetősen sötét, szóval alig lehetett valamit kibogarászni a feményekből. A templomot elhagyva még egy kicsit bóklásztam a településen.
A kastélytól az állomásra vezető utcácskában találtam ezeket a házakat.
Aztán visszamentem az állomásra. Ismét megállapítottam, hogy a Keletiparti vonattársaság nem lesz a kedvencem. Az első érkező vonat nem állt meg az állomáson, pedig a menetrend szerint meg kellett volna állnia. A következő legalább 20 percet késett, és úgy televolt, hogy leülni sem lehetett. Ezek után minden fánál megállt, szóval valami elképesztő hosszú időbe telt, míg visszajutottam Londonba.
