A tóról azt írta az útikönyv, hogy a müncheniek kedvenc hétvégi célpontja, Possenhofenben pedig az a kastély található, ahol Sissi felnőtt. 

Münchenből kb. 2 óra alatt értem ki Possenhofenba. A pályaudvar környékét éppen felújították, szóval mindenféle törmeléken keresztül lehetett kijutni onnan. Információs táblákat sehol nem láttam, ami kissé bosszantó volt. Elővettem a tabletet, lecsekkoltam hol vagyok, hol a kastély, aztán nekivágtam. Kellemes kis erdőn kellett átvágni, madárcsicsergés, csörgedező kis patak - igen idilli volt a dolog.

Aztán megérkeztem egy kis térre, ami mögött ott állt a kastély.

A kastély

Nagyon szép volt a maga egyszerűségében! Kicsit emlékeztetett a külseje a hochenswangau-i kastélyra. Első kapu - zárva. Második kapu - zárva. Harmadik kapu - zárva. Ezután elindultam a kerítés mellett abban reménykedve, hogy így rálelek a bejáratra. Minden szögből lefotóztam a kastélyt, már ahol éppen látni lehetett a növényektől. Mozgást egyáltalán nem láttam, amitől kezdett a helyzet igen gyanússá válni. Miután a kerítés melletti gyaloglás eredményeképpen eljutottam a kiindulási ponthoz, mérhetetlenül csalódott lettem. Ekkor fedeztem fel egy feliratot (kisebb betűkkel már nem is lehetett volna kiírni!), hogy magánterület, nem látogatható. Ez a honlapon, amit előző este tanulmányoztam, nem szerepelt!!!! 

Gondoltam, akkor akkor irány a tó. Menet közben találtam egy információs táblát, miszerint az állomás mellett van egy Sissi Múzeum. Hogy őszinte legyek, nem láttam, de annak tudtam be a dolgot, hogy igen zilált állapotok voltak az épület környéken a felújítás miatt. Gondoltam, megnézem a tavat, aztán visszamegyek a múzeumba.

A tó... Nos... Nekem nem tetszett.

Néhány kis vitorlás árválkodott a kikötőben, és nagy jó indulattal azt mondhattam a helyre, hogy elmegy. Hogy ezért miért vannak annyira oda a müncheniek??? A víz enyhén koszos volt, a parton vagy a távolban szó szerint semmi nem volt. Rendben, csend, béke és madárcsicsergés az volt, de ezen kívül...

Visszaindultam a múzeumhoz, amit nagy nehezen, de azért csak megtaláltam. Ugye mondanom sem kell, hogy zárva volt?

Az egész kirándulás nem tett ki 2 órát - tehát tovább tartott az utazás, mint maga a nézelődés -, szóval meglehetősen csalódottan visszavonatoztam Münchenbe. Ismét kísérletet tettem a Wittelsbachok kriptájával. Csodák csodájára nyitva volt! A Wittelsbach családból két király, több feleség és néhány koronaherceg van itt eltemetve teljesen egyforma, jellegtelen bronzkoporsóban. Nem tudom, miért, de valami olyasmire számítottam, mint a bécsi Habsburg kripta, aminek következtében, ha nem is csalódott voltam, de kicsit bántam, hogy ennyiszer próbálkoztam, hogy bejussak ide.