Mivel jó időt jósoltak, ezért úgy döntöttünk, hogy kocsiba vágjuk magunkat, aztán megnézzük Dachaut. Egyrészt ott a koncentrációs tábor, amit a múlt alkalommal nem tudtam megnézni, a másik látnivaló pedig egy kastély, amit még a Wittelsbachok (Sissi családja) építettek. Sajnos a kastélyra már nem futotta az időnkből, mert viszonylag későn indultunk el, a tábort viszont alaposan megnéztük.

Sajnos a nap eltűnt a ronda, szürke felhők mögé, mire megérkeztünk, és áldottam az eszemet, hogy betettem egy extra pulcsit, mert igencsak jól esett felvenni.

Maga a tábor Auschwitzcal összehasonlítva szinte semmit nem mutat be abból a borzalomból, ami ezeken a helyeken folyt. Méretileg is jóval kisebb, hiszen itt összesen 34 barakkot építettek fel, igaz azokba a tervezett létszám többszörösét zsúfolták be. Itt egyetlen egy sínpár érkezett a tábor elé, jóval kisebb peronra, mint ami Lengyelországban volt. Maga a fogadó épület is elég kicsi, talán az auschwitzi épület fele lehet. A kapun ugyanúgy ott van a "Munka felszabadít" felirat, igaz itt sokkal kisebb betűkkel.

A kapun belépve jobbra húzódott az az épület, amelyben az adminisztrációs tevékenység folyt, balra pedig álltak a barakkok. Ezekből kettőt visszaépítettek, merthogy a nácik a többit megsemmisítették a háború végén. Az egyikbe be is lehetett menni. Összehasonlítva az auschwitzi barakkokkal ezek "luxus" szállások voltak. Sokkal nagyobbak voltak az ágyak itt, mint annak idején Auschwitzban. Amit nem értettem, hogy miért kellett olyan terelő korlátokat betenni, amilyeneket múzeumokban szoktak használni. Az egész helyiségnek a hangulatát agyoncsapták vele, mert így olyan művivé vált minden. Mintha csak valami kiállítóteremben sétálgatna az ember és nem pedig egy haláltábor közepén.

A mellékhelyiségekben rendes vécécsészék voltak, és még a fürdő részt is egészen emberi (már ha ezen a helyen lehet ilyet mondani) módon alakították ki. A két visszaépített barakk mögött rendezett sorokban látszottak a többi alapjai. A tábor legvégén zsidó, katolikus és protestáns emlékhelyek találhatók. Ezektől távolabb, viszonylag elkülönülve a többitől az orosz ortodoxok is létrehoztak egy kis kápolnát.

A tábor hátsó részén egy pici út vezetett a krematóriumokhoz. A táborból szinte még az út sem látható, a krematórium épületei pedig teljesen rejtve vannak. A régebbi krematórium kisebb, a később felépített a nagyobb. Azért építettek még egyet, mert nem elégítette ki az igényeket a régi. (Dachauban összesen 200.000 embert tartottak fogva, és ebből 41.000 halt meg.)

Miután itt mindent végignéztünk, bementünk a bejáratnál álló épülettömbbe, ami valamikor adminisztrációs funkciót töltött be, ma múzeum található benne. Nemcsak kiállítások vannak, hanem egy moziterem is, ahol a tábor felszabadításáról, illetve a foglyok későbbi életéről készült dokumentumfilmet mutattak be. Igen megrázó volt az egész. Maga a múzeum egyébként nemcsak a dachaui tábor történetét mutatta be, hanem általában a koncentrációs táborokét.

Ezen épület mögött állt az, amelyben a különleges foglyokat tartották fogva. A közepén egy végeláthatatlan folyosó húzódik, innen nyílnak a különböző helyiségek. Egészen kicsi, kb. 2x2 méteres cellákba zárták be a híresebb német ellenzéki politikusokat, másképp gondolkodókat. De itt kapott helyet a kínzókamra is.

Mire mindezt végigjártuk, késő délután lett, kellőképpen összefagytunk, bár tagadhatatlan, hogy a múzeumban melegebb volt ahhoz a hideghez képest, ami kint fogadott minket. (Ennyit a német időjárásjelentésről, amely napsütéses meleget jósolt.) Azt hiszem, mindenkit elgondolkoztattak a látottak, mert elég csendesen ballagtunk vissza a kocsihoz.

Igazából ekkor tudatosodott bennem, hogy a tábor bejáratától alig 500 méterre már lakóházak álltak. Az egyik kertje már teljes díszben várta a karácsonyt: mindenféle színes lámpák, kivilágított szánkó, őzike meg hasonlók. Azért elméláztam azon, hogy milyen lehet itt lakni? Ki az az ember, aki néhány száz méterre attól a helytől, ahol embereket kínoztak, öltek meg különös kegyetlenséggel, házat épít és odaköltözik? Nem zavarja, hogy egy ilyen hely közelében él? Engem biztos nyomasztana maga a tudat is, hogy néhány száz méterre tőlem ártatlan embereket szisztematikusan megsemmisítettek. Arról nem is beszélve, hogy maga a látvány, hogy napi szinte látom a kaput a felirattal, a szögesdrótos kerítést.. - ezt én nem tudnám elviselni.