Hát az utolsó napunk az nagy ködös Albionban pofátlan napsütéssel telt. Egész nap hétágra sütött a nap, egy felhő foszlány sem volt az égen - hogy ezt miért nem tudta korábban megtenni???? Pakoltunk, ágyat húztunk, aztán a városban csatangoltunk egy kicsit. Mit ne mondjak, azért így kellemesebb volt!

Többek között megnéztünk egy magántulajdonban lévő repülős múzeumot. A hely viszonylag kicsi volt, de nagyon sok repülő jószágot meg lehetett nézni.

Mivel nagyon össze voltak zsúfolva a repülők, elég nehéz volt fényképezni.

A tulaj nagyon jópofa volt, mivel nem volt tömeg (rajtunk kívül talán egy-két látogató lézengett) és látta, hogy érdekel minket minden, így lelkesen mesélt. Egy repülőbe fel is lehetett mászni egy létrán. Nem csak az utastérbe - ahol annak idején még lehetett dohányozni és ott voltak a hamutartók -, hanem a pilótafülkébe is. Lehetett tekergetni a kormányt, nyomkodni a gombokat - olyanok voltunk, mint a gyerekek, mindent kipróbáltunk.

A pilótafülke, ahol mindent kipróbáltunk.

Késő délután házigazdánk csodás vacsorával várt minket, meg a lánya családját (náluk laktunk Canterburyben), tehát egy kellemes családi vacsorával búcsúztattak el minket. Tényleg nagyon helyesek voltak.

A kompút... Életem legrémesebb útja volt! Annyira televolt a hajó, hogy leülni se tudtunk, egy sarokban a földön kuporogtunk. Ez volt a legrosszabb komp, amivel eddig találkoztam, ugyanis iszonyatosan kevés ülőhely volt. Na, azért csak túléltük valahogy. Franciaországba érkezve még egy kicsit szundikáltunk a kocsiban a kikötő egyik parkolójában, aztán irány München.

Mivel péntek volt, mindenütt hatalmas volt a forgalom. Luxemburg felé mentünk, ott tankoltunk, legalább egy félórát álltunk sorban a benzinkútnál. Aki a környéken járt, Luxemburgban tankolt, mert ott volt a legolcsóbb a benzin Európában, mert nem tettek rá adót valami oknál fogva. (Azt nem tudom, hogy ma is így van-e, mindenesetre akkor ez volt a helyzet.)

De az igazi rémálom Németországban kezdődött. Ugyanis mindenütt útépítések voltak, ami a pénteki csúccsal ötvözve iszonyatos dugókat eredményezett. Augsburg előtt legalább egy órát araszoltunk lépésben, nem derült ki, hogy mi okból.

És aztán lehetett ezt tovább fokozni, mert még mindig tartottak a felújítások Münchenben. Északnyugaton csatlakoztunk a körgyűrűre, és délen szerettünk volna kimenni, ehhez képest megkerültük az egész várost, és északon kötöttünk ki. Na, de azért éjfélre csak sikerült megérkeznünk az ismerősünkhöz, akinél kifelé is megszálltunk.