A reggel egészen jól indult - már az itteni viszonyok szerint, szóval csak be volt borulva, de nem esett (még). Ismét csak hármasban csavarogtunk, ezúttal Romsey volt a célpont, ahol egy XII. században létrehozott, normann stílusú apátságot néztünk meg elsőként. A katedrális gyönyörű szép volt - bár azt hiszem, nekem nem tudnának olyan gótikus katedrálist mutatni, ami ne tetszene.

A katedrális egyik üvegablaka.

A városka hangulatos volt. Találtunk egy házat, amely a legenda szerint János királyé volt és vadász szállásként használta. Igazság szerint maga az épület 40 évvel a király halála után épült, tehát nem használhatta, de az tény, hogy vannak olyan gerendák, amelyek korábbról származnak. Így aztán a hozzáértők úgy vélik, hogy a korábbi épületet használta János király és aztán az idők folyamán valahogy elfelejtődött, hogy ez a mostani az uralkodó halála után készült. 

1256-ban épült az épület, amely a legenda szerint János királyé volt.

Az épülettel kapcsolatosan két dolgot nem értettem. Először azt, hogy hogy még állt, merthogy az egyik fala szó szerint úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban kidőlne.

Talán látszik ezen a képen is, mennyire vészesen kifelé dől a fal.

A másik, amit nem értettem, hogyha annak idején képesek voltak csodálatos katedrálisokat felépíteni, akkor az hogy lehet, hogy egy ilyen egyszerű épületben gyakorlatilag nincs vízszintes, függőleges és derékszög. Mondjuk azért tudhattak valamit, hogy annak ellenére, hogy úgy néz ki, hogy mindjárt összeomlik az egész, gyakorlatilag több évszázada ugyanúgy áll.

Ezek után ismét egy "házat" (valójában egy kisebb kastélyt) néztünk meg, amelyet Mottisfontnak hívtak. Pontosabban csak én, mert a társaság többsége úgy döntött, hogy elegük volt a kastélyokból. A ház (azaz kastély) valamikor egy apátság épülete volt, de VIII. Henrik leromboltatta az apátságokat, ami azt jelentette, hogy ez is megszűnt annak lenni és egy hűséges emberének adományozta. Ez a főúr aztán átalakíttatta magának vidéki kastéllyá, de úgy, hogy nagyon sok mindent meghagyott az eredeti épületből. Például a templom hajója lett az új épület fő része, ehhez toldották hozzá a különböző szárnyakat. Ami viszont biztosan az eredeti építményből maradt meg, az a pince. A XVIII. században aztán egy nagy átalakítást hajtottak végre, és ennek eredménye látható ma is. 

Az épület kert felöli oldala.

Ma az utolsó tulajdonos stílusa szerint lett berendezve az épület - nagyon hangulatos, de sajnos bent nem lehetett fotózni. A parkja csodaszép volt. A hátsó kertben rábukkantam egy hatalmas rózsakertre. Sajnos a rózsák többsége már elvirágzott, de azért így is el lehetett képzelni, hogy milyen szép, amikor minden virág a teljes pompájában virít. 

A következő célpontunk egy arborétum volt, ahol - az útikönyv szerint - negyvenkétezer különböző növény volt megtalálható. Éppen meg akartuk venni a jegyet, amikor el kezdett szakadni az eső. Optimistán egy kicsit vártunk, hátha eláll, de persze nem ez történt, így aztán úgy döntöttük, hogy nem megyünk be. Míg visszaértünk a parkolóban hagyott autóhoz, gyakorlatilag totálisan eláztunk.

Így kicsit csalódottan hazafelé vettük az irányt. Házigazdánkkal kiegészülve a társaság jól bevacsorázott a sarki kocsmában, majd még sétáltunk egyet a városban (ha már egyszer nem esett).