Mára azt ígérték az időjósok, hogy az idő javulni fog, mi több délutánra még a nap is kisüt. Nos, ehhez képest hazamenekültem az eső miatt a városnézésből.

Ébredés után egészen jól indult a reggel, még volt néhány perc, amikor reménykedhettünk, hogy sütni fog a nap. A pillanat azonban tovaszállt, és  esni kezdett, de valami elképesztő módon. Olyan fekete felhők voltak, hogy csaknem fel kellett kapcsolni a villanyt, így aztán a reggelit igen lassan fogyasztottuk el, merthogy hova siessünk, amikor úgysem tudunk sehova menni. Aztán valamikor 12 után végre elállt.

Nagyon optimistán nyakunkba vettük a várost. Még el sem értünk az első célpontunkhoz, amikor már eleredt az eső, így szó szerint bemenekültünk a múzeumba, ahol egy Titanic kiállítást néztünk meg. Ugyebár innen indult a Titanic az egyetlen útjára, és a legénység nagy része southamptoni volt. Volt egy terem, ahol a padlóra felrajzolták a város térképét, és azokhoz a házakhoz piros pöttyöt tettek, ahol valaki meghalt a Titanicon. Nagyon, nagyon sok pötty volt a térképen! Egyébként a kiállítás nem volt annyira érdekes, nem sok új dolgot mondtak el a hajóról vagy az útjáról.

A múzeum után bóklászni kezdtem a városban. Eleinte csak permetezett az eső, aztán volt olyan, hogy elállt (kb. 2 percre), de úgy voltam vele, hogy amíg nem ömlik úgy, mint reggel, addig próbálok minél több mindent megnézni.

A belváros határán egészen jól megmaradtak a középkori városfalak, néha még a kapuk és a tornyok is.

A középkori városfal egy része

Egyes helyeken még a fal tetejére is fel lehetett menni.

Az itteni katedrálist bombatalálat érte a második világháború alatt, és aztán nem állították helyre, hanem a romokból egy második világháborús emlékhelyet hoztak létre.

A katedrális maradványa. 

Találtam egy Tudor kori házat is, nagyon kis helyes volt! 

A Tudor ház hangulatos kertje.

Az épülethez kapcsolódott János király palotájának maradványa, ahol megmaradt az egyetlen angliai normann korabeli tűzhely kéménnyel együtt.

Ezután Lementem a kikötőbe hajókat nézni. Két hatalmas luxus utasszállító horgonyzott a parttól kicsit távolabb, mellettük még a Wight-szigetekre induló kompok is eltörpültek, a többi kisebb-nagyobb teher- és vitorláshajókról nem beszélve. 

Visszatérve a városba, belefutottam egy esküvőbe, ahol a vendég hölgyek mindegyike sötétlilában pompázott. Még az esernyőjük is lila volt. Rémesen festett az egész társaság. Némelyik leányzó úgy nézett ki, mint a kötözött sonka a földig (vagy csak térd alá) érő ruhájában. Kalapok, fejdíszek, ahogy azt az ember szokta volt látni, amikor valami angol puccos rendezvényről közvetít a tévé.

Aztán annyira el kezdett esni az eső, hogy úgy döntöttem, elindulok hazafelé, de még azért terveztem egy-két érdekességet megnézni, ami útba esett. Sajnos azonban aznap érkezett a városba az olimpiai láng (a londoni olimpia évében jártunk ott), aminek következtében a város 90%-a kint állt a szakadó esőben az út mellett, ahol a láng elhaladt. Na, ez a tömeg plusz az eső már sok volt nekem, szóval inkább egyenesen visszamentem a szállásunkra.