Chatham, Upnor vár és a rochesteri katedrális

Ez egy kicsit zsúfolt nap volt, de annál izgalmasabb. Chatham Rochester szomszédságában van, és arról híres, hogy VIII. Henrik hajóépítő üzemet építtetett itt. Most is készítenek még hajókat itt, de már nem annyira fontos hely, mint Henrik idejében volt. Az általa alapított üzem területén múzeumok találhatók meg három hajó. A pályaudvarról kb. 25-30 percnyi sétatávolságra volt a bejárat. Az érkezés Chatembe elég fura, mert a vonat megáll Rochesterben, aztán elindul, átmegy egy alagúton, és közlik az emberrel, hogy megérkezett Chathambe. Maga a város hangulatos, egyáltalán nem zsúfolt, de nem is annyira vidékies. Szóval kellemes volt a séta a pályaudvarról. Mivel nem esett, igaz a nap sem sütött, viszonylag nagy tömeg volt. Mókás volt, mert a parkolóban tőlem kérdezte meg egy idős angol házaspár, hogy hol van a bejárat.

Nem tudom, hogy ez valami speciális hétvége volt-e vagy minden alkalommal így van, de rengeteg veterán bóklászott a területen a régi egyenruhájában, de voltak, akik első világháborús egyenruhát viseltek, és olyan látogatók is, akik második és első világháború-korabeli utcai ruhákat öltöttek magukra. Néhányan nagyon mókásan néztek ki. Ezen kívül második világháború idején használt fegyverek, illetve járművek is ki voltak állítva.Ami engem igazából érdekelt, azok a hajók voltak. Nevezetesen három hajó áll egymás mellett: a HMS Gannet, az Ocelot, és a HMS Cavalier.

HMS Gannet, egy viktoriánus vitorlás

A vitorlással kezdtem. Hááát... Nagyon szép, de teljesen üres volt belül. A tiszti kabinok úgy, ahogy be voltak rendezve, de egyébként kongott az ürességtől. Ennek következtében viszonylag gyorsan végigjártam mindent. Ezek után a vitorlás mellett található törpetengeralattjárót néztem meg. Soha nem használták, csak az egyik James Bond filmben tűnt fel, legalábbis a felirat ezt állította.

Ocelot, a második világháború után épített tengeralattjáró

Ezek után az igazi tengeralattjáró következett. Ellentétben a vitorlással, ez szárazdokkban áll, ami azt jelenti, hogy egy lépcsőn lemenve a hajó mellett, illetve alatt is lehet sétálni. Iszony nagy. Mókás a formája, olyan, mint egy hatalmas szivar, csak a két vége más: az orra ormótlan durung, a hátsó részén pedig ott van a kormány. Ezek után lemásztam a hajó mélyébe, hogy azt is megnézzem. Mindjárt a lefelé vezető lépcsőnél gondjaim voltak, hogy ne verjem szét a fejem, mert annyira alacsony volt a mennyezet. El is méláztam azon, hogy vajon van magassági korlátozás a tengeralattjárón szolgáló tengerészeknél? Leérkezve rögtön a torpedó kilövő résznél találtam magam. A kilövő helyek nyitva voltak, és a fal mellett ott sorakoztak a torpedók. Szép példányok! Aztán továbbindultam, és ismét gondjaim akadtak. Ugyanis a hajó rekeszekre van osztva, az egyes rekeszeket pedig nem igazi ajtókkal választják el, hanem kerek, teljesen vízmentesen záródó ajtókkal.

Ilyen "ajtókon" kellett átbújni az egyes részek között a tengeralattjáróban.

Na, ezen átmászni... Hát nem volt egy egyszerű feladat, de azért sikerült. Néhány kabin sorakozott egymás mellett. A folyosón éppenhogy el lehet férni, annyira szűk. A kabinokban egymás felett három ágy sorakozott, mindegyik irtó keskeny, és a szélükön egy kis rács van, hogy az illető ne essen le róla.

Háromemeletes ágy

Csak a kapitánynak volt külön kabinja. Hát mondjuk kabinnak nem nevezném azt a kis lyukat, ami neki jutott. Egy ágy (mondjuk inkább lóca), és neki egyedül saját mosdólavorja is volt.Ezután a szonár következett, majd az a helyiség, ahonnan a hajót irányították. Itt volt a kormány, mindenféle műszerek és a periszkóp (egyáltalán nem olyan, mint amit a filmekben lát az ember, hogy leengedik, lehajtják, belenéz a kapitány, aztán felhajt rajta két valamit, és feltolja valahova). Tovább haladva néhány mellékhelyiség következett, majd egy fürdőszoba szerűség: néhány mosdókagyló állt egymás mellett tükörrel. Ezek szerint valami mosdásszerűséget azért imitálhattak a tengerészek, de azért nem vihették túlzásba a dolgot. Inkább nem képzelem el, hogy milyen szag terjenghetett itt néhány hónapos szolgálat után.A konyha mókásan kicsi. Kb. olyan, mint a lakótelepi lakások konyhája: középen állhatott a szakács, és minden karnyújtásnyira volt tőle: a mosogató, a tűzhely, a munkaasztal. Ezek után az akkumulátorokkal telerakott helyiség következett, majd egyéb műszerek és gyakorlatilag vége is volt a hajónak. Ahhoz képest, hogy kívülről milyen nagynak néz ki, belül nagyon kicsi.

HMS Cavalier, második világháborús romboló

A következő hajó a második világháborús romboló volt. Hááát... A HMS Belfast Londonban sokkal érdekesebb volt. (Szerintem nagyobb is.) Azért alaposan megnéztem mindent. Nem volt annyira jól felszerelt, mint a Belfast, de azért itt is lehetett látni egy-két érdekességet. Ilyen volt például a térképszoba a sok-sok térképpel. A rádiós szobában három öregúr éppen üzenetet küldött és fogadott - mint kiderült, az egyikük egy ilyen hajón szolgált. A hajót elhagyva körbenéztem a kikötőben. Tőlem balra nagyon szépen látszott a rochesteri katedrális és a normann vár, jobbra pedig a folyótorkolatban ott volt a következő látnivaló: az Upnor vár. Igen impozáns látvány volt.

Upnor várMég végignéztem a kiállított második világháborús autókat (az egyik dzsipen mókás felirat volt: vigyázat balkormányos.) Nézegettem az embereket, akik közül minden harmadik vagy egyenruhában volt vagy második/első világháború korabeli ruhában. Még a cukorka árus néni kis szekere is arra a korra emlékeztetett.

Miután kibámészkodtam magam, visszasétáltam a városba a buszpályaudvarra, ahonnan a buszok Upnorba indultak. Hát nem egy nagyon felkapott hely, délelőtt ment két busz oda, délután meg egy vissza. Szóval várnom kellett egy órát, hogy a második délelőtti buszt "elérjem". A vezetőn és rajtam kívül egy idős házaspár és két nyugdíjas nénike volt csak a buszon. A vezető - hát az eszméletlen figura volt! Hatalmas nagy darab, a szakálla a hasáig ért, a két karján tetkók. A busz végigment Chathamen, majd az azt következő településen, aztán a prérin átvágva néhány kanyargás után megérkezett Upnorba, pontosabban a várhoz, ami Felső-Upnorban található. Ugyanis a település, ami egyébként kisebb, mint Chatham, két részre van osztva: Felső-Upnorra és Alsó-Upnorra. A várat Erzsébet idején kezdték építeni 1559-ben azzal a céllal, hogy megvédjék a chathami hajóépítő üzemet. A vár jól működött, vagyis betöltötte védelmi feladatát egészen 1667-ig, amikor a hollandoknak sikerült elfoglalniuk.

A tornyokkal megerősített várkapu.A vár egyébként a szárazföldről nézve nem annyira impozáns. Mi több, meglehetősen kicsike. A belső udvarban éppen esküvőt tartottak, szóval oda csak később lehetett bejutni. Mindenesetre felmásztam a kaputoronyba, ahol volt egy "festmény" a falon, ami eredeti volt (nem sok látszott belőle), aztán felmásztam egy másik toronyba - semmi érdekes nem volt benne. A harmadik toronyba nem lehetett felmenni, mert éppen helyreállították. A folyótorkolatra nyíló teraszon ágyúk sorakoztak egymás mellett. Aztán egy csigalépcsőn feljutottam az emeletre, ahol annak idején a puskaport tárolták. Most puskaporos hordókra emlékeztető székek sorakoztak egymás mellett, merthogy az esküvői szertartást itt tartották. Hát azért szebb és érdekesebb helyet is el tudnék képzelni egy esküvői szertartásra, mint ezt, de tény és való, hogy van egy hangulata a helynek. Innen egy másik lépcsőn lejutva a kaputoronnyal szemben álló helyiségbe jutottam, ahol szintén néhány ágyú árválkodott. Az esküvőn résztvevők éppen akkor hagyták el az udvart, amikor kiléptem az épületből. Az udvart egy hatalmas tölgyfa uralta. Az audio guide szerint a krími háborúból (1850-53) hozták azt a makkot, amiből ez a fa nőtt. Szép példány. És ezzel gyakorlatilag minden megnézhetőt megnéztem a kastélyban. A jegyirodában megkérdeztem, hogy vajon hogyan tudnék gyalogosan visszajutni Chathambe, merthogy a délutáni busz indulásáig 2 órám volt. Nagyon kis helyes volt a hely, de 2 órát eltölteni itt... Na, azért ennyire nem volt vonzó. A jegyárus aranyos volt, mert azt mondta, hogy nem lehetetlen a séta visszafelé, de "nem igazán szép". Ennek ellenére elindultam. Hát a nem igazán szép, nagyon angolos megfogalmazás volt, merthogy az út ipari területen keresztül vezetett, vagyis raktárházak sorakoztak egymás mellett. Pokoli uncsi volt átvágni ezen a rémes részen, de aztán a végén mégsem bántam meg. Először is, több mint egy órával előbb visszaértem a városba, mintha megvártam volna a buszt, a másik a vízben található tengeralattjáró volt. Ugyanis már a vonatról kiszúrtam, hogy egy tengeralattjáró van a vízben. Na, most az ipari negyedet elhagyva, kiérve a folyóhoz, pontosan ehhez a tengeralattjáróhoz jutottam. Meglehetősen rozsdás a jószág, és az oldalára fordulva van félig a vízben - nem tudom, hogy vajon mi oknál fogva van ott, mi a neve és úgy egyáltalán.

A folyóban található titokzatos tengeralattjáró.

Próbáltam utánanézni, de sajnos nem jártam sikerrel. Azért is volt jó, hogy ide lyukadtam ki a séta után, mert innen gyönyörűen rá lehetett látni Rochesterre: a várra és a katedrálisra. Átsétáltam a hídon, ahonnan ismét megcsodáltam a várat - úgy gondoltam, hogy harmadszor nem nézem meg, érdekes, de nem annyira. Inkább a katedrális felé vettem az irányt. A korábbi alkalommal, amikor Rochesterben jártam, akkor volt éppen az évzáró az egyetemen, aminek következtében szépen kitessékeltek a katedrálisból, és nem nézhettem meg alaposabban.

A rochesteri katedrálisNa, ezt most bepótoltam. Pincétől a padlásig mindent megnéztem. Pontosítok: padlás nem volt, a pince, azaz az altemplom pedig zárva volt. Viszont megnéztem a katedrális kis kertjét - nagyon helyes volt! Egy rom zárta le az egyik oldalát - mint kiderült a feliratból, ez valamikor egy kastély volt, az egyház használta, de VIII. Henriknek nagyon megtetszett az épület, szóval elkobozta saját használatra. Ma már sajnos csak a főfal egy része van meg, de az is nagyon impozáns.