Reggel összeszedelőzködtünk, aztán útnak indultunk. A háziak figyelmünkbe ajánlottak egy érdekes helyet Sevenoaksban. Mivel nem esett ki az útvonalunkból és a sofőrünknek úgyis szüksége volt egy kis pihenőre, ezért úgy döntöttük, hogy megnézzük.  

A hely neve Knole House volt, és iszonyatosan nehezen találtuk meg. A város egyik fő utcájáról lehetett behajtani az épületet körülvevő parkba, de annyira picike volt a jelzőtábla, hogy elsőre észre sem vettük. Még szerencse, hogy másodszorra belefutottunk egy dugóba, és így az araszoló kocsisor következtében időben felfedeztük a kiírást.

Megint egy olyan ház, ami mindennek kinéz, csak háznak nem.

Knole House belső udvara. A tornyos kapu a bejárat.

Az épület kb. 200 szobás egy erődített bejárattal amihez magas, bástyaszerű tornyok tartoztak. Mint kiderült, egy részében még ma is ott laknak a tulajdonosok - valószínűleg ez volt az oka, hogy az épületen belül tilos volt fotózni. A nagy csarnok hatalmas volt, az egyik falat teljes egészében fa faragványok díszítették. De volt egy hosszú képtár is, mindenféle családi portrékkal. Néhány hálószoba Jakab-korabeli bútorokkal volt berendezve, az egyik ágyban maga I. Jakab is aludt. Ezeknél a szobáknál egy kicsit olyan érzésem volt, mintha hirtelenjében Versailles-ban találtam volna magamat: gazdagon díszített bútorok, baldachinos ágy - mintha csak valamelyik Lajos hálószobájában jártam volna.

A parkban (hatalmas, nem láttuk a végét) szelíd őzek legelésztek.

A békésen legelésző őzek egy csoportja.

2-3 méternyire meg lehetett közelíteni őket és akkor is inkább odébb oldalogtak, mint menekültek. Az idő nagyon kellemes volt (még akkor), így egy kicsit bóklásztunk még a parkban.

Knole-ból kijövet egy sevenoaksi kis kocsmában ebédeltünk. Míg elértünk a parkolóból a kocsmáig (kb. 5 perc) finoman szólva is ronggyá áztunk. Özönvízszerű eső esett kb. 10 percig, aztán verőfényes napsütés következett. A kocsmában sikerült úgy, ahogy megszáradnunk, aztán irány Southampton.

Mint kiderült a sevenoaksi eső csak bemutató volt, ugyanis azt követően a csapadék számtalan formáját "élvezhettük". Először csak éppenhogy szemerkélt, aztán annyira esett, hogy az ablaktörlő alig bírta törölni a vizet, és szinte csak lépésben haladtunk, aztán még borsónagyságú jég is kísérte az özönvizet. Elég félelmetes volt, ahogy kopogott a kocsi tetején! Amikor végre elállt, akkor meg alig tudtunk menni a víztől, ami az úton felgyülemlett. Időnként komolyan aggódtunk, hogy a mély tócsák még a kocsiban is kárt tehetnek.

Azért a végén szerencsésen megérkeztünk Southamptonba. Ismét egy ismerősnél szálltunk meg. A háziasszonyunk egy közel 80 éves néni (kb. 60-nak nézett ki) volt. Finom bárányból készült vacsorával várt minket. Isteni jól laktunk, aztán még beszélgettünk egy jót.