Himmlernek nem egy őrült ötlete volt, ebben a könyvben is szembesülhet mindjárt kettővel a T. Olvasó. Himmler mindenáron növelni szerette volna a születések számát a birodalomban, ezért anyaotthonokat hozott létre azon lányok számára, akik férj nélkül estek teherbe. A szülés után a nők otthagyhatták gyermekeiket ezeken a helyeken, ahol az állam gondoskodott a felnevelésükről. Himmler kimondottan ösztönözte a nőket, hogy nem szégyen a házasságon kívüli gyerekvállalás. Az anyaotthon, mint intézmény - persze, ha leszámítjuk Himmler hátsó gondolatait - még nem is volt annyira szörnyű.

A másik ötlete viszont annál inkább. A megszállt területeken náci tisztek vizsgálták meg a gyerekeket, és ha találtak olyanokat, akik kinézetük alapján - vagyis szőkék és kék szeműek voltak - árják is lehettek volna, elszakították a családjuktól és a birodalomba küldték őket. Ott aztán mindenféle (ál)tudományos vizsgálatnak vetették alá ezeket a szerencsétleneket, és akik átmentek a rostán, azokat német, általában gyerektelen családoknál helyezték el. A rendszer kicsit olyan volt, mintha a párok árvákat fogadtak volna örökbe.

A szerzőnő valamikor tizenéves korában jött rá arra, hogy őt is örökbe fogadták. Először azt hitte, hogy a szülei a háborúban haltak meg, ezért került a nevelőszüleihez. Később, felnőtt fejjel nyomozásba kezdett, hogy mégis kicsoda ő valójában. Ezen nyomozás során kapcsolatba került olyan németországi csoportokkal, amelyeknek a tagjai ugyanúgy a saját kilétük után nyomoztak: kik voltak a tényleges szüleik? Honnan származnak? Mi történt az anyjukkal? Az apjuk egyáltalán tudott a létezésükről? 

Elképesztő sorsokról szerzett tudomást. Voltak olyanok, akiket csecsemőként vettek el a szüleiktől pl. Lengyelországban, és aztán boldogan éltek a német családjuknál, de a háború után a vérszerinti családjuk a Vörös Kereszt segítségével megkereste őket és vissza kellett menniük hozzájuk. Iszonyatos szenvedés volt számukra elszakadni attól a családtól, amelyet ismertek, ahol szerették őket, hogy elvigyék őket egy olyan helyre, ahol senkit nem ismertek és még a nyelvet sem beszélték. De volt olyan is, aki anyaotthonban született egy egy éjszakás kaland eredményeként. Ez a hölgy megkereste a vérszerinti apját, aki túlélte a háborút, és addig nem is tudott arról, hogy ő létezett. 

Szép lassan az írónő kilétére is fényderült. A szülei nem németek voltak, hanem szlovénok. Ő azon gyerekek közé tartozott ugyanis, akiket a kinézetük miatt elvettek a családjuktól. Évekbe tellett míg megtalálta a szlovén családját, aztán DNS vizsgálat bizonyította be, hogy valóban rokonok. Az igazi szülei sajnos már nem éltek, mégis valamennyire megnyugvásra talált, hogy kiderítette honnan is származik.