Covid-napló
Igen, tudom, mindenkinek elege van belőle, de a lezárások alatt készült egy napló. Végül is, ilyen helyzettel még nem nézett szembe senki, minden bizonytalan volt, így szerintem érthető, ha valaki meg akarta örökíteni magának (vagy talán az utókornak?), hogy hogyan is teltek a napjai, milyen érzések, gondolatok kavarogtak benne.
Valamelyik nap a kezembe került ez a napló, és érdekes volt újra olvasni az akkori gondolatokat, érzéseket. Gondoltam, megosztom a nagyvilággal.
Szóval a napló Angliában íródott, az írója pedig nevelőnőként dolgozott egy kétgyerekes családnál (a nagyobbik gyerek 12, a kisebbik 10 éves volt) úgy, hogy velük lakott. Az első emeleten volt egy saját, elszeparált külön szobája, amihez tartozott egy fürdőszoba is.
A napló egyes szám első személyben íródott, ezen nem változtattam.