München

Egész éjszaka esett, és nagyon hűvös reggelre ébredtünk. Előző nap úgy terveztük, hogy kirándulunk valahova, de nagyon lassan sikerült összeraknunk magunkat, és végül úgy döntöttünk, hogy inkább Münchenben csavargunk egyet.

Szerencsénk volt, mert közben kiderült, és verőfényes napsütésben bóklászhattunk. Ma is hallgathattunk az egyik téren koncertet - szuper jó volt. Ezen kívül összevissza csalinkáztunk a városban.

München városa 50%-ban, a belváros pedig 90%-ban semmisült meg a második világháborús bombázások következtében, aminek ma semmi nyoma nincsen. A belvárosban szinte minden látnivalónál ott volt egy fotó a második világháború utáni időkből. Sok esetben csak a főfalak maradtak meg, és egy hatalmas halom törmelék jelezte, hogy ott valamikor egy épület állt. A háború után gyakorlatilag visszaépítették a történelmi belvárost a helyes kis középkori házakkal, kanyargós utcákkal, templomokkal, még a középkori eredetű Karlstort is helyreállították, ami egyrészt védelmi funkciót ellátó kapu volt, másrészt ellenőrzőpont. (A belvároson kívül pedig szinte csak az ötvenes, hatvanas évekre jellemző rémronda kockaházak vannak - legalábbis arra, amerre mi jártunk.)

A főtéren (Marienplatz) a városháza gyönyörű épülete uralkodik.

541621_500652759951597_1029671669_n.jpgA városháza épülete. Csak így sikerült a tornyot is lefényképeznem, amelyben a harangjáték található.

A tér egyik hosszanti oldalát teljes egészében elfoglalja a neogótikus épület. A homlokzatán bajor uralkodók szobrai láthatók mindenféle mitikus alakok társaságában. A lemagasabb tornyában Európa legnagyobb harangjátéka található, amit nyáron óránként lehet meghallgatni. Miközben szól valamelyik dallam a négy közül, merthogy négy különbözőt játszik, 30 figura is előbújik a zenére.

Nem messze a főtértől áll a dóm, amelynek hagymakupolái igen jellegzetesek és a város szinte minden pontjáról láthatók, mivel közel 100 méter magasak.

553318_500651809951692_742142035_n.jpgA dóm épülete a Szent Péter templom tornyából. Mivel a dóm a belváros szívében található a házak miatt esélytelen lefotózni odalentről.

Ez a város legrégibb és legnagyobb temploma. Magas, boltíves hajói jellegzetesen gótikusak. Az egyik oldalhajóban található IV. Lajos német-római császár sírja. Igen impozáns darab!

600383_500653273284879_1352782086_n.jpgIV. Lajos német-római császár nyughelye.

Szintén a belvárosban található a Szent Péter templom. Eredetileg román stílusú volt, amit aztán az évszázadok folyamán a gótika jegyében átalakítottak. Bent a mennyezetet freskók díszítik, ami azért inkább a barokk kor jellegzetessége. Érdekes, hogy meglepően világos odabent, ami talán annak is köszönhető, hogy a falak fehérre festettek.

391373_500652363284970_644741868_n.jpgA Szent Péter templom főhajója

A templom tornyába fel lehetett menni, amit persze nem hagyhattam ki! Érdemes volt, mert csodaszép odafentről a kilátás. 

Délben a szintén a városközpontban található Viktualienmarkten (ami tulajdonképpen piac) ebédeltünk. Nagyon sokáig tartott kitalálnunk, hogy mit is együnk, mert a különböző árusok finomabbnál finomabb dolgokat kínáltak. Voltak sajtárusok, spanyol sonkaárusok, tengeri kütyükre specializálódott büfék, kisebb éttermek (végül az egyikben ettünk egy isteni Leberkäsét frissen sült zsömlével).

Egyszóval nagyon kellemes napot töltöttünk el a városban, egyikünk sem bánta, hogy nem autóztunk el valahova. Egyetlen egy dolog nem tetszett, az pedig a tömeg. Mindenütt rengeteg emberrel találkoztunk, a fő téren mozdulni nem lehetett a sok turistától. Este egy tipikus bajor étteremben vacsoráztunk. Nagyon finomat ettem: nokedliszerű tészta volt sajtmártással, hagymafűszerezéssel. 

Ezután hazamentünk pakolni, mivel reggel korán szándékoztunk indulni Dunkerque-be.

Címkék: utazás