Diana Gabaldon: Őszi dobszó

Az Outlander sorozat nem is tudom, hogy hányadik kötete (és még van hátra bőven!). Igazság szerint mindegyik olyan vaskos, hogy néha úgy érzem, már egy örökkévalóság óta olvasom. Nem panasz, mert nagyon szeretem!

A korábbi kötetekhez hasonló, ez is fordulatos és izgalmas. Nagyon tetszik az írónőnek a stílusa. Néha kicsit lelassul a cselekmény, hogy aztán hirtelen váltson és az ember felkapja a fejét, hogy nocsak, ezt nem vártam! Szerintem határozottan jót tett a történetnek, hogy Brianna és Roger visszatért a múltba. Így a kissé majdnem (de csak majdnem!) sablonossá váló eseménysorozat egy friss, új lökést kapott. 

Az egyetlen egy dolog, ami hiányzik és ezt most még inkább érzem, hogy a jövőből érkezők nem beszélnek arról, hogy mi hiányzik nekik az életükből. Amíg egyedül csak Claire volt a jövőből, érthető volt, hiszen nem tudta megosztani az érzéseit senkivel. De most, hogy már hárman is vannak, nekem hiányzik, hogy teszem azt beszéljenek arról, hogy mennyire kényelmetlenek a ruhák, vagy hogy mennyivel melegebb van a 20. századi lakásokban stb. Egyszer volt azért valami ilyesmi, hiszen Brianna és Jamie beszélgetnek a holdraszállásról, de azért én ennél egy kicsivel többet várnék.  

Címkék: olvasónapló