Néhány náci vezetők gyerekének háború utáni sorsát követte végig a könyv. Mikor, hol és hogyan érte őket a háború végének a híre és mi történt ezután velük. 

A megkérdezettek közül voltak, akik teljesen elfordultak az apjuktól. Nem tudták elfogadni, feldolgozni mindazt, amit megtudtak róla. Bormann egyik fia például misszionáriusként dolgozott Afrikában. Hans Frank (Lengyelország kormányzója) fia csak indulatosan és megvetéssel beszélt az apjáról. 

És persze voltak, akik semmi kivetnivalót nem találtak abban, amit az apjuk tett. Himmler lánya (a házasságából született, mert a titkárnőjétől született gyerekei nevet változtattak és nem tudni, mi van velük) például be akarta bizonyítani, hogy milyen nagyszerű ember volt az apja. Támogatta a fogságból hazatérő náci katonákat a háború után, és a neonáci csoportokkal is tartotta a kapcsolatot. Hess fia könyvet is írt az apjáról. Göring lánya valahol középen helyezkedett el azzal, hogy nem tagadta meg az apját, mert szerinte nem követett el semmi borzalmat, de nem próbálta nyilvánosan mentegetni és nem igazán politizált.

Van egy különösen érdekes fejezet. Pszichológusok elemezték, hogy hogyan viselkedtek a német emberek a háború után. Egyszerűen kollektíven tagadtak mindent és nem beszéltek arról, ami a háború alatt történt vagy amit éppen tettek. Valami olyasmi hozzáállásuk volt, hogy amiről nem beszéltek és amit más nem tudott, az nem is létezett. Ez azért döbbenetes volt. Szakemberek nyilatkoztak arról, hogy egy volt náci sem ment el hozzájuk azzal, hogy megbánt volna bármit vagy ne talán tán lelkiismeretfurdalása lenne. 

Az egyetlen bajom a könyvvel a szerkesztése volt. Nem volt mindig egyértelmű, hogy akkor most időben hol is járunk, az apa riportja szerepel vagy már a fiáé, néha egy-egy fejezeten belül ugrált a különböző emberek sorsa között. 

A pszichológiai elemzést tartalmazó fejezet, ahogy írtam, nagyon érdekes volt, de nem a megfelelő helyen szerepelt, mivel két riport közé volt berakva és így nagyon kilógott a könyv folyamatosságából. Ha a legvégén, mint valamiféle összefoglalás szerepelt volna, sokkal nagyobb hatást ért volna el vele a szerző. Mi több, talán még hozzá is tett volna a könyvhöz azzal, hogy igen, itt voltak a főbűnösök gyerekei, ők így próbálták feldolgozni a saját múltjukat, de gyakorlatilag semmi különleges nincs az életükben, hiszen az átlag németek valami hasonló folyamaton mentek keresztül.