Végre nem esett, mi több verőfényes napsütésre és ragyogó kék égre ébredtem. Még egy kóbor bárányfelhő sem volt az égen. (Később azért jó kis szürke felhők jöttek...)

Ez volt az utolsó napom, így csakúgy bóklásztam egyet a városban. Megszemléltem közelebbről a felhőkarcolókat - igazából nem is voltak olyan magasak!

Talán ez volt a legmagasabb épület

Ami nagyon érdekes, hogy gyakorlatilag a belvárosban, ami Boston legrégebb része, szinte csak és kizárólag modern épületek vannak. Az Old State House (itt kezdtem a sétám a Freedom Trail-en) is felhőkarcolók gyűrűjében áll, az összes többi, ezzel egyidős épületet eltűntették a környékről. 

Azért persze van egy-két régebbi épület, például Paul Revere háza, amelyet úgy hirdettek, hogy "nagyon régi, még a függetlenségi háború előtti időkből" való. Nos, valójában valamikor 1680 körül épült, szóval számomra ez annyira nem régi. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy egy amerikainak valami, ami a függetlenségi háború előttről származik, az olyannak számít, mint amikor mi mondjuk ókori római romokról beszélnénk. Paul Revere egyébként az alapítóatyák egyike volt (akik a függetlenségi háború vezetői voltak). A ház egy ronda, sötétszürke épület, a berendezése pedig a XVIII. századból való. Megnéztem, érdekes volt, de nem voltam tőle annyira lenyűgözve, ahogy a helyiek beszéltek róla. 

Ha már függetlenségi háború, gondoltam, megnézem, honnan is indult az egész. Lementem a kikötőbe, hogy megnézzem a híres "bostoni teadélután" helyét és hát csalódnom kellett. Semmi, de semmi nem utal arra, hogy itt 1773-ban milyen esemény történt. Elméletileg meg lehet nézni néhány hajót, amelyek az eredeti hajók másolatai, de ezeket éppen restaurálták. Tehát csak az öböl volt, körbe a hipermodern épületek és ennyi. Inkább éreztem magam egy üzleti negyed közepén, mint egy jelentős történelmi esemény helyszínén.

A bostoni teadélután helyszíne

Tovább sétálva, ismét találtam egy "nagyon régi" házat - legalábbis a turista csalogató hirdető táblán ez szerepelt. Nos, valóban nem egy mai darab volt, szintén függetlenségi háború előtti időkben épült, hatalmas, szürke kövekből rakták össze, viszont a modern ajtók és ablakok teljesen tönkretették az összhatást. Értem én, hogy a fa nem biztos, hogy túlél néhány száz évet, de meg sem próbálták a nyílászárókat olyanokra kicserélni, amik legalább egy kicsit is egyidősnek néznének ki az épülettel. Odabent megint csak a korabeli berendezési tárgyakat lehetett megtekinteni. 

Innen a piactéren kötöttem ki, ahol most nem tudtam ellenállni a kísértésnek és betértem egy tengeri herkentyűkre specializálódott étterembe. Mindenféle tengeri kütyüt ettem - nagyon finomak voltak! Viszont én az úgymond európai módon ettem: megrendeltem, kihozták, szépen élvezettel elfogyasztottam. Míg én komótosan végigettem mindent, a mellettem lévő asztalnál egymást követően két család ebédelt meg. Megjöttek, megrendelték a kaját, aztán belapátolták és már mentek is. 

Miután jól belaktam, még sétáltam egy kicsit. Nem vagyok rajongója a modern városoknak, de Boston tetszett. 

Azért néha a felhőkarcoló tövében meghúzódik egy-egy kisebb épület is.

Visszatérve a szállodába, összepakoltam, mert másnap indultam tovább Washingtonba.