Az angliai csavargásokkal az a gond, hogy annyira bizonytalan és kiszámíthatatlan az időjárás, hogy nem tudni, mikor induljon el az ember. Ezen a reggelen is majdnem meggondoltam magam, merthogy iszony módon be volt borulva, de az előrejelzés szerint nem volt várható eső, szóval nekivágtam.

Mivel Arundel több mint két óra vonatozásra volt, így viszonylag korán indultam, hogy a 10 órás nyitás körül megérkezzek a látnivalóhoz. Aztán Londont elhagyva többször bemondták a hangosbemondón, hogy valami gond van a térségben, aminek következtében állandóan megálltunk a semmi közepén, és aztán perceken keresztül nem történt semmi. Már az elején beígérték, hogy az egyik állomáson kettéválasztják a szerelvényt, és a második fele fog menni Arundelbe. Szépen meg is érkeztünk a nevezett állomásra, majd közölték, hogy mindenki szálljon le, a vonat nem megy tovább, törlik a járatot. Aztán néhány perc után megjelent egy szerelvény, amit szintén töröltek, majd egy kb. félórás várakozás után  beállt egy újabb, és bejelentették, hogy ez fog menni Arundelbe. Hurrá!!! Innen aztán már sima utunk volt, egyszer sem álltunk meg, a szokásos sebességgel robogtunk.

A vonatról leszállva azonnal megláttam a várat. Fenségesen meseszép, ahogy ott trónolt a település feletti kis dombon. A vonatállomás a városkán kívül volt, így amíg begyalogoltam, addig folyamatosan a várban gyönyörködhettem.  

A vár és az aggasztóan felhős ég a háttérben

A településre érkezve azonnal azonnal megcéloztam a várba vezető utat. Rögtön a várkapu előtt egy dominikánus kolostor maradványait lehetett megnézni. Nem sok maradt meg belőle. 

Az egykori kolostorból mára csak ez a néhány fal maradt.

A kapun belépve kígyózó sor fogadott, úgy látszott, mindenki ekkor érkezett. Szerencsére gyorsan haladtunk, úgyhogy pillanatokon belül beléphettem a várat körülvevő parkba.

A bejárat

Kanyargós úton kutyagoltam, aztán egyszer csak ott volt előttem a vár teljes pompájában.

Az egyik torony

Hihetetlenül szép! Meg kellett kerülni az egész épületkomplexumot, és így lehetett a bejárathoz jutni. A várárokban "félelmetes" fenevadak álltak őrséget: két hófehér emu. Mókásan néztek ki, ahogy kíváncsian kukucskáltak a kerítés felett minden érkezőre.

Az egyik "várőr"

Aztán végre beléptem az épületbe, és akkor közölték, hogy nem lehet bent fényképezni. Mit mondjak? Nem örültem a dolognak. Azt hiszem, hogy akkor tilos a fényképezés, ha az illető helyen ott lakik még a tulajdonos. Márpedig az épület nagy része itt is zárva volt a látogatók elől, merthogy egy hercegi család (Norfolk hercege) lakik benne. Számomra ez nagyon mókás, hogy egy ilyen helyen valaki "lakik". Én el nem tudnám képzelni, hogy ilyen környezetben éljek. Úgy érezném, hogy egy múzeumban lakom és félnék bármihez is hozzáérni vagy használni. Azért próbálkoztam néhány partizánfotóval, de sajnos a tömeg nagy volt, és szinte minden teremben voltak őrök (a shopban ugyanúgy nem lehetett tisztességes fotót kapni a helyiségekről, ahogy ez Brightonban, a Pavilonban volt - na, ez az igazán bosszantó dolog!).

Először azt a részét néztem meg az épületkomplexumnak, ami az 1100-as években készült: masszív, szinte dísztelen falak, szűk, félhomályos folyosók. Nem volt valami barátságos a hely! Az útikönyv szerint egyébként ez Anglia harmadik legrégebb vára. A körbástyáról megszemléltem a környéket, illetve a vár azon részét, ami nem látogatható.

A vár belső udvara, amely zárva volt a nagyközönség előtt, hiszen itt "laknak" a tulajdonosok

Aztán visszamentem az 1800-as években felújított várrészbe. Gyönyörű volt minden! Csak a legszebbeket emelem ki: monumentális lovagi terem (elképesztően magas, gyönyörű fából készült kazettás mennyezettel, hatalmas kandallókkal, faliszőnyegekkel), hálószobák (az egyikben maga Viktória királynő is aludt), fürdőszobák (az egyikben volt egy olyan fürdőkád, ami úgy nézett ki, mintha egy jókora láda lett volna, merthogy kívülről fa borítása volt, óriási kandallóval, külön a jellegzetes angol hideg-meleg vizes csapokkal), gótikus kápolna (meseszép faragott oszlopok, gyönyörűséges, színes üvegablakok, a család egyébként még mindig használja), gótikus ebédlő (hatalmas színes üvegablakkal, magas, boltíves mennyezettel), könyvtár (sötétre pácolt könyvszekrények, vörös bársonyfüggönyök, kínai lampionok, gótikus kis beugrók, ahol olvasni lehet - mit ne mondjak, itt el tudtam volna veszni néhány hétre...), gótikus lépcsőház (kőből faragott lépcső), családi portrék minden folyosón, de nem csak az évszázadokkal ezelőtt élt ősökről, hanem a mostaniakról is, fegyvertár (számszeríjak, páncélok, puskák, lándzsák, kardok minden mennyiségben).

A vár után sétáltam egyet az azt körbe ölelő parkban is, ahol elsőként a Szt. Nicolas templom kápolnáját néztem meg. A kápolna előtt egy nagyon hangulatos mini kertecske volt két pálmafával. Nem gondoltam volna, hogy itt megélnek a pálmafák, de láthatóan nagyon jól érezték magukat. Meglepő módon a kápolnában lehetett fényképezni. Néhány Norfolk herceg itt lett eltemetve gyönyörű szarkofágokban. A mennyezet fából faragott volt és igazi mestermunka.

A kápolna után a kertek következtek. Azért kertek, mert egymástól elkülönült részei voltak és mindegyik különbözött egy picit a másiktól.

A kert egy részlete

Egy közös volt bennük, hogy mind csodaszép és hangulatos volt. Kis pavilonok mindenféle szökőkúttal, színpompás virágok, lugasok, a háttérben pedig lehetett látni a várfalon kívül álló gótikus katedrálist. Megtaláltam a rózsakertet is - sajnos a rózsák már elvirágoztak, ezzel nem volt szerencsém.

Miután bebarangoltam mindent, körbenéztem a vár szomszédságában lévő településen is. Semmi extrát nem találtam, teljesen átlagos kis vidéki városka volt. Felkutyagoltam a hegyoldalban álló katedrálishoz, amit a vár kertjéből láttam. 

A katedrális. Mivel az utca nem volt túl széles, így sajnos nem tudtam jobb szögből lefotózni, hogy a lakókocsi kimaradjon a képről

A katedrális meglehetősen egyszerű volt belülről. Az itt eltemetett szentnek az eredeti szarkofágját sajnos lecserélték egy modernre - egyáltalán nem tetszett és iszonyatosan elütött az épület stílusától és hangulatától.

Ezt követően még bóklásztam egy kicsit a városban, aztán, mivel megéheztem, vettem egy fish and chipset. Hú, de nagyon vacak volt! Iszony olajos volt a krumpli (ráadásul nem volt ropogós) meg a hal is. Azért megettem a folyóparton ülve, majd visszakutyagoltam a vonathoz, és irány haza.

Eső szerencsére nem esett, amiért nagyon, nagyon hálás voltam, viszont hol megfagytam, amikor elbújt a nap, hol megsültem, amikor éppen kisütött. Ettől függetlenül nagyon jó kis nap volt ez!