Ha Angliában süt a nap, akkor azt ki kell használni, így aztán ezen a szombati napon becéloztam a tengerpartot. Na, nem fürdeni, hanem csak körülnézni Brightonban. Az út Londonból kb. 2 órás volt. Egyébként azt hiszem, a fél város úgy döntött, hogy szintén Brightonba megy, mert a vonaton annyian voltak, hogy még álltak is, ami nagy ritkaság arrafelé.

A brightoni pályaudvar viszonylag a város központjában van, onnan nyílegyenesen vezet le az utca a tengerpartra. Hömpölygő tömeg áramlott lefelé. Egy ideig haladtam az árral, aztán letértem a Királyi Pavilonhoz. Rögtön az épület mellett találtam egy információs központot, ahol sikeresen beszereztem egy várostérképet, illetve néhány brosúrát, hogy milyen érdekes látnivalók vannak még a környéken.

Ezek után bevettem magam a Királyi Pavilonba. Az épületet IV. György építette még akkor, amikor nem volt uralkodó. Indiai és kínai stílusok keverednek mind a külső megjelenésében, mind pedig a berendezésében. Az épület kinézete is meglehetősen egyedi a kupoláival és a tornyocskáival.

Királyi Pavilon, amely többszöri átalakítás után 1823-ban nyerte el mostani kinézetét

Jegyvásárlás után kaptam egy audio guide-ot, ami részletesen elmesélt mindent mindenről. Az indiai és a kínai motívumok keveredtek egymással a díszítésekben. Igaz, az is kiderült, hogy semmi sem eredeti indiai vagy kínai stílus, csak minden olyan, mintha az lenne. Mindenesetre hihetetlenül díszes, időnként enyhén giccsbe hajló az egész épület belső kialakítása. A hatalmas ebédlőben aranyozott tányérok, poharak, serlegek álltak az asztalon. A termet egy kupola fedte, ahonnan egy óriási csillár lógott le. A csillárt pedig egy kínai (kinézetű) sárkány tartotta. Elképesztő mindkettőnek a mérete. Rögtön az ebédlő mögött található a konyha gyönyörűen kifényesített rézedényekkel. Hatalmas nagy. De nemcsak az alapterülete, hanem a belmagassága is. A mennyezeten ablakok voltak a szellőzés érdekében.

Az ebédlő  szomszédságában az a galéria volt, ahová az étkezések után az urak visszavonultak. Süppedős szőnyegek, delfinmintás székek, kanapék mindenfelé. A szalon megint kupolás volt, selyemtapétával. Az ebből nyíló zeneterem... Hú, hát az valami mesés volt. Ez is kupolás volt, az egyik falán egy orgonával. (Ez nem az eredeti, azt Viktória királynő utasítására átvitték Windsorba.) A hatalmas terem padlóját kézi csomózású (kínai) sárkánymintás szőnyeg borította.

Ezután a szerviz folyosóra jutottam. A díszes helyiségeket ugyanis mindenütt ezek a folyosók veszik körbe azért, hogy a személyzet láthatatlanul tudjon közlekedni az egész épületben.

IV. György lakosztályában zöld bársonytapéta borította a falakat. A hálószobájában egy elképesztő méretű ágy állt. Idős korára ugyanis György nagyon elhízott, ezért volt szüksége ekkora fekvőhelyre. Mi több, nagyon nehezen mozgott, ezért valamilyen emelőszerkezettel ült le, illetve kelt fel az ágyból. A könyvtárszobája... Hát én nem csúfolnám könyvtárszobának. Szerintem nekem háromszor annyi könyvem van, mint amennyi itt volt.

Az emelet első helyisége Viktória királynő szobája volt. A királynő egyébként nem szerette ezt az épületet, mert túl "kicsinek" találta (mint tudjuk, minden viszonyítás kérdése), ezért is tartózkodott inkább az Osborn házban (a Wight-szigeten található, majd egyszer mesélek róla). Mi több, gondolkodott azon, hogy lebonttatja az épületet, de aztán végül a város megvásárolta, így megmenekült. Azért kár lett volna érte.

Szintén az emeleten volt megtalálható IV. György két testvérének a szobája. Mindkettő napsárgára volt festve, sötétkék mintával kombinálva. Meseszépek voltak! És gyakorlatilag ezzel bezárult a látogatható helyiségek sora. Nagy bánatomra odabent nem lehetett fényképezni, pedig annyira jó lett volna ezeket a csodákat (vagy giccseket?) megörökíteni! Méreg drágán árultak egy könyvet az épületről, amiben viszonylag jó minőségű, de elég kis méretű fotók voltak - annyit nem értek a fotók, hogy ezt a kisebbfajta vagyont kifizessem. Egy-két képeslapot szintén lehetett vásárolni, de nem minden helyiség szerepelt a képeslapokon. Nem értettem, miért ezeket választották, mert egyáltalán nem a legérdekesebbek vagy legszebbek voltak. Nem beszélve arról, hogy a képminőség is hagyott néminemű kívánnivalót maga után. 

Ezután átvágtam a pavilon kertjén (sajnos a legtöbb virág - főleg rózsa - már elvirágzott), így eljutottam a Brighton Múzeumba. Hát... Volt egy nagyon picike egyiptomi része, a többi helytörténeti látványosságok voltak - nem volt túl érdekes.

A múzeum háta mögött állt a bíróság. Sajnáltam, hogy nem lehetett bemenni, mert nagyon tetszett az épület. A múzeum oldalában található a királyi színház - ez viszont jóindulattal is csak átlagos kinézetű volt.

Találkoztam néhány gótikus templommal, sajnos egyet leszámítva (az sem volt a legszebb példány) mindegyik zárva volt.

Aztán lementem a tengerpartra. Hú, hát hogy ott mi volt!

A 13 km hosszan elnyúló brightoni strand

Ennyi embert életemben nem láttam. Nyugágyakban, pokrócokon, törölközőkön heverésztek az angolok a kavicsos parton. Nagyon mókás volt a látvány, mert normál esetben az ember, ha lemegy a tengerpartra, mindenütt szép csokira lebarnult embereket lát. Na, itt mindenki hófehér volt. Reggel. Aztán délután is lenéztem, nagyon szép pirosra sült a nép! Csak néhány őrült fürdött a vízben. Az útikönyv írta, hogy igazából csak napozni járnak ide az emberek, fürdeni nem nagyon, mert ahhoz túl hideg a tenger (még a szigetlakóknak is!).

Brighton eredetileg egy kis halászfalu volt, csak a 18. századtól vált üdülőhellyé. A kis halászfalu maradványa a Lane nevezetű negyed, ahol girbegurba kis utcácskák kanyarognak összevissza. Megtaláltam a legkeskenyebbet, talán egy méter a "szélessége". Először azt hittem, hogy nem is utca, hanem két épület közötti valamiféle sikátor, de aztán végigmentem rajta, tényleg egy "utca" volt, saját névvel. A kis utcácskák időnként pici terekbe torkoltak, ahol zenészek játszottak.

Az épületek maximum egy emeletesek, jónéhány ablakából virágok lógtak lefelé. Mindenütt kávéházak, éttermek, sörözők, antik ékszerüzletek. Irtó hangulatos az egész. És persze hatalmas a tömeg. Volt egy rész, ahol csak boltok voltak, a boltok előtt árusok, és itt aztán mindent lehetett venni: indián ékszerek, régi képeslapok, filmsztárok képei, afrikai ékszerek, régi könyvek, táskák, sálak stb., stb. 

Később jöttem rá, hogy több órát elkóvályogtam ebben a kis labirintusban, mert annyira hangulatos volt minden. Mondjuk kevesebb emberrel még jobban élveztem volna.