A "remek" reggeli után ismét nyakamba vettem a várost. Ezúttal a National Cathedral volt az első célpontom Georgetownban. A katedrális kívülről teljesen úgy néz ki, mint ahogy egy "rendes" katedrálisnak ki kell néznie. Csak éppen nem XI. vagy XII. században épült, hanem a XX-ban. Ez mondjuk már bent látszódott az üvegablakokon, illetve a boltozaton. Egyébként egyáltalán nem volt csúnya. Próbálták egy középkori katedrális hangulatát utánozni, de hát mindenen látszott, hogy "új". Sehol egy, az évszázadok alatt lábak által elkoptatott járólap, se egy csorbult sarokkő, se egy középkorból ott maradt, mára már alig látható falfestmény. 

A katedrális

Az egyik oldalhajó

Az altemplomban találtam egy shopot. Háááááát... Azt hiszem, biztosra mentek, ugyanis volt ott minden: zöld ír törpe, Buddha szobor, katedrális rózsaüvegével díszített nyakkendő és táska, füstölők, keresztek, körülmetéléshez gratuláló kártya, műanyag 7 fejű tűzokádó sárkány, műanyag, rózsaszínű vízköpő ceruza végére dísznek, Dan Brown könyv, biblia, keresztek minden méretben és anyagból. Ezek után már egyáltalán nem tartottam meglepőnek azt, hogy az útikönyv szerint a katedrális egyik tornyában Darth Vader (igen, az a Darth Vader, a Csillagok háborújából, nem tévedés!) feje látható. Az építés során ugyanis meghirdettek egy országos pályázatot gyerekek számára, hogy rajzoljanak olyan groteszket (vagy kimérát), amelyek aztán a katedrális tetejére kerülnek. Ezeknek a groteszkeknek fontos szerepük van, mert a tetőről lefolyó esővizet elterelik, így az nem közvetlenül a falra folyik. Annak ellenére, hogy Darth Vader csak a harmadik helyen végzett, mégis a katedrális északi tornyába felkerült. 

Először körbejártam az épületet mondván, hogy azért elég bugyután nézne ki, ha egy katedrálisban Darth Vader után érdeklődnék. Ahogy elnéztem, mások is keresték őt! Úgy voltam vele, hogy ha már ott vagyok, nehogy úgy menjek el, hogy nem láttam! Szóval visszaügettem az épületbe. Nagyon kedves idős nénik idegenvezettek, illetve válaszoltak mindenféle kérdésre. Odamentem az egyikhez, és óvatosan megkérdeztem, hogy hol találom Darth Vadert. A hölgy teljes természetességgel a kezembe nyomott egy fénymásolt papírt, ahol pontosan fel volt tüntetve, hogy melyik torony tetejének a csúcsán található Darth Vader, majd átadott egy látcsövet is, merthogy szabad szemmel nem látható. 

Kimentem, megtaláltam, tényleg iszony pici és szabad szemmel esélye nincs az embernek megtalálni, és még sikerült is lefényképeznem (igaz, előtte kellett keresnem valamit, ahol megtámaszthattam a gépet, mert a 40x zoom azért már megkívánta, hogy egy cseppet se remegjen a kezem). Tényleg ott van Darth Vader feje! 

Nem a legjobb minőségű kép, tudom, de azért mégiscsak látszik, hogy ott van Darth Vader!

Ezt követően bóklászni kezdtem Georgetownban. Több mindent is kiírtam magamnak, hogy megnézem, de amire azt írták, hogy nyitva, az zárva volt, aminek meg zárva kellett volna lennie, az nyitva volt. Az egész városrész egyébként nagyon hangulatos a vörös téglás házaival.

Megnéztem az Old Stone House-t. Ez arról nevezetes, hogy még a függetlenségi háború előtt épült (ezt ott úgy tartják számon, mint nálunk egy időszámítás előtti épületet). Semmi extra nincs az épületben, egy szimpla házacska modern ablakokkal és ajtókkal - ennyit a helyi műemlékvédelemről. (Európában nem hiszem, hogy megengedték volna, hogy egy XVIII. századi épület nyílászáróit ennyire láthatóan újakra cseréljék le.)

Az 1765-ben épület Old Stone House. Ez Washington egyik legrégibb épülete.

Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor simán elmentem volna mellette, ha nem említette volna az útikönyv és az épület előtt nem állt volna a tábla a nevével és a nyitvatartással. Egyébként itt jöttem rá, hogy mi a bajom Washingtonnal. Hiányoztak a régi házak, a kis utcácskák. Igazából majdnem minden európai városnak van egy óváros része. Egy-két, talán még a középkorból ott maradt szűk sikátor/utcácska, régi házak, vagy házaknak egy-egy része, amelyek még valamikor a XVIII. század előtt épültek. Rómában gyakorlaltilag minden utcasarkon bele lehet botlani egy ókorból ott maradt sarokkőbe, szobormaradványba stb. Washingtonban mindez hiányzott. Nem voltak meg ezek a hangulatos kis utcácskák a régi házakkal. És akkor végre itt volt egy "régi" épület, hiszen még a függetlenségi háború előtt épült, és gyakorlatilag azt is tönkretették azzal, hogy olyan modern nyílászárókra cserélték le az eredetieket, amelyeket még meg sem "öregítettek", hogy passzoljanak stílusban és ezáltal az épület elvesztette minden régi kinézetét és egy modern, kőből épület háznak nézett ki.

Ezután metróra pattantam, és kimentem az Arlingtoni temetőhöz. Ami zárva volt. Először nem értettem, hogy hogy lehet, hogy egy temető zárva legyen, de aztán rájöttem. A hó. A temetőben nem takarítják a havat, szóval ezért volt zárva. Azért kívülről benéztem a kerítésen. Ott sorakoztak a fehér sírkövek takaros rendben. Fényképezés, aztán vissza a metróhoz. Közben eleredt a hó meg feltámadt a szél.

Amit az Arlingtoni temetőből láttam a kerítésen át.

Elmetróztam a Pentagonhoz. Irdatlan nagy, de azért látszik a földről is, hogy többszögletű. Fényképezni tilos volt, mondjuk nem is nagyon akartam, mert irtózatosan rákezdett a hó. A szél meg kavarta a hatalmas hópelyheket. 

A következő célpont a Freedom Plaza volt (szintén Dan Brown alapján), ahol van egy térkép Washingtonról. A teret megtaláltam, valahol a hó alatt biztos ott volt a térkép is. A hóvihar tovább folytatódott, én teljesen átfagytam, a nadrágom vizes volt. Száradási helynek egy áruházat választottam. Annyira nem volt izgalmas a dolog (leginkább egy óriási kínai üzlethez hasonlított, minden IS kapható volt, a minőséget pedig inkább ne firtassuk), viszont arra jó volt, hogy megszáradtam. Miután kijöttem, a havazás elállt, viszont már elég későre járt, így visszaindultam a szállásra.