Másnap reggel viszonylag korán indultam a buszpályaudvarra, hogy biztosan elérjem a buszt Teheránba. A taxisom ezúttal egy idősebb bácsi volt, aki valamennyire beszélt angolul is. Rögtön azzal kezdte, hogy annyira sajnálja, hogy csak most tudta meg, hogy itt vagyok. Ha előző nap találkozott volna velem, akkor meghívott volna magához ebédre, hogy megismerjem a lányát és a feleségét. Kedvesen elcsevegtem vele, amíg kivitt a buszpályaudvarra.

A buszút... Hát ezt inkább nem részletezem. Igaz, ez "csak" kb. 5 órás volt, de hát azért ez sem volt leányálom. Aztán fogtam egy taxit, azzal visszamentem a teheráni szállásomra. Még a sarki "közértben" vettem egy-két apróságot ajándéknak, aztán nekiálltam csomagolni. Na, az egy szép művelet volt! Szőnyegek, vásárolt ilyen-olyan ajándékok, emléktárgyak... Azért csak sikerült mindennek helyet találni, de nem volt egy egyszerű feladat.

A repülőút visszafelé még hosszabbnak tűnt, pedig sokkal kevesebbet kellett várni Isztambulban ("csekély" 4-5 órát) a csatlakozásra. Már ismerősen, majdnem csak unatkozva jártam végig ismét a boltokat. Meg sem lepődtem azon, hogy késve indultunk, szóval valamikor délután 2 után érkeztem haza. Kicsit fáztam, merthogy kint már kimondottan meleg volt az idő, Pesten pedig csak éppen kezdett tavaszodni.

Összességében elmondhatom, hogy Irán csodaszép ország, teljesen magával ragadott, és bármikor nagyon szívesen visszamennék. Gyönyörű helyeket láttam, mindegyik egy picit más volt és mégis nagyon perzsa. Teherán modern nagyváros, többsávos, forgalmas utakkal, Shiráz ehhez képest csendesebb, békésebb. Yazd igazi sivagati település - a házak kevésbé díszesek, szinte beleolvad a sivatagos tájba. Isfahan a folyónélküli hídjaival is meseszép. Az emberek hihetetlenül kedvesek, segítőkészek. Kevés országban éreztem magam ennyire biztonságban, mint itt.