Másnap már rutinosan betaxiztam a városba, de még előtte beugrottam a sarki közértbe. Egy picike üzlet, de gyakorlatilag mindent lehetett kapni a tejtől a mosóporig (a márkák ismerősek, szinte mind ugyanaz, mint itt, Európában) és Coca Colát is! Merthogy többen mondták, hogy az iráni tartózkodásom alatt elfelejtehetem a colát, ott tuti, hogy nem lehet kapni. De lehet!
A mai úti cél a Golestan palota volt. Ez közvetlenül a bazár mellett van. (Eszemben sem jutott, hogy benézzek újból abba a tumultusba!) Ez az épület inkább emlékeztetett egy európai palotához: többszárnyas, egyemeletes épületegyüttes volt egy kisebb parkban. Teherán egyik legrégibb palotája, valamikor a XVI. században épült és az akkori uralkodó dinasztia hivatalos rezidenciája volt. A mai külsejét a XIX. századi átépítés alatt nyerte el. Az utolsó perzsa sahot itt koronázták meg.
Kívülről a falakat színes mintás csempék borították. Gyönyörűek! Itt is találtam egy tükrös szobát (Mirror Hall), ami a palota leghíresebb helyisége. Sokkal nagyobb volt, mint az előző napi, és valami fantasztikusan nézett ki. Fényképezni hivatalosan nem lehetett, de azért néhány zugfotót készítettem.

Mirror Hall, Golestan Palota

Aztán megnéztem a tróntermet is: a mérete irgalmatlan nagy volt, talán mint két teniszpálya egymás mellé rakva. A falak mentén székek sorakoztak, a végében, a bejárattal szemben pedig egy tükrös fal előtt ott állt a trónszék.
Nem tudom, mi oknál fogva, de a XIX. századból származó fehér márvány trónt, ami egy nyitott beugróban állt az udvaron, ponyvával takarták el a látogatók előtt. Ha nem vagyok ilyen kíváncsi, és nem kukkantok be a ponyva mögé, akkor bizony nem láthattam volna!
Miután mindent megnéztem a palotában, átgyalogoltam a kincstárhoz. Annyira nem volt közel, de a tömegközlekedés elég riasztóan nézett ki, taxit meg nem akartam ilyen rövid távra fogni. A helyi közlekedésről annyit kell tudni, hogy ősrégi Ikarusz buszok járnak a város utcáin. A buszon hátul ülnek a nők, elől a férfiak. (A repülőn, a távolsági buszon és a taxiban vegyesen lehet ülni, de például a metróban is elkülönítik őket - ez utóbbit nem láttam, mert nem metróztam.)
A kincstárba úgy engedtek be, hogy minden cuccomat le kellett adnom, még a fényképezőgépet sem vihettem be. Amit odabent láttam - hát az leírhatatlan. Ez a világ egyik leggazdagabb koronázási ékszergyűjteménye. Pajzsok, kardok, koronák, brossok, diadémok, melltűk, serlegek, órák, nyakláncok, gyűrűk és mit tudom én még mik iszony mennyiségben a különböző üveg tárlók mögött (nagyon kellett vigyázni, mert ha túl közel hajoltam a üveghez, akkor azonnal megszólalt a riasztó). A dió vagy annál nagyobb gyémántok, smaragdok majdnem csak kicsiknek számítottak. A trónszék (Páva-trón) - iszony méretű, szerintem simán lehetne használni akár heverőnek is, csupa arany és drágakő. Még az aranyból készült kard markolata is gyémántokkal volt kirakva. Hihetetlenül nézett ki minden! Arany pajzsok rubintokkal és smaragdokkal kirakva, valamelyik palotából leszedett függönyrojtok, amik apró igazgyöngyökből voltak. Úgy éreztem magam, mintha az ezeregy éjszaka meséinek minden kincse ott lenne körülöttem.
Miután kigyönyörködtem magamat, kifelé menet találtam egy képes könyvecskét a benti kincsekről, amit megvettem, hogy legalább valami emlékem legyen a látottakról, ha már fényképezni nem lehetett. Ezután csak úgy bóklásztam a városban. Bekeveredtem valami bazárfélébe (nem abba, ahol a szőnyeget vettük), de itt is irgalmatlan tömeg volt, szóval hamar otthagytam. Fogtam egy taxit és "röpke" két óra alatt már vissza is értem a szállásra.