Egy március 13-i, pénteki napon indultam Iránba. Nem vagyok babonás, de hát azért... Lehet, hogy ennek tudható be, hogy a gép késve indult Ferihegyről? De végül is elindult... Olyan másfélóra után megérkeztünk Isztambulba. Mivel nincs közvetlen járat Budapestről Teheránba, ott kellett átszállni. Gyönyörű szép volt fentről a Boszporusz - természetesen a fényképezőgépem a táskám legalján volt, amiért eléggé dühös voltam magamra. Sebaj, majd hazafelé talán hasonlóan tiszta lesz az idő, és akkor majd lefényképezem (sikerült!).

Boszporusz

A reptérről ugye ki nem lehet menni ilyen esetben, és az a 6 óra várakozás a teheráni gépre - hát rémes volt!!!!! Annak ellenére, hogy a reptér óriási, azért ennyi idő alatt sikerült minden boltot legalább kétszer (volt ez a duplája is!) alaposan megnézni, illetve számtalanszor végigsétálni az épület minden zugát. Azért ebben a vonszolódásban (mert igazi sétának azért nem nevezném) piszkosul el lehet fáradni! Szóval időről időre egy kis pihenés lett beiktatva, hogy aztán folytatódjon a végnélküli bolyongás. Esküszöm, le tudnám rajzolni a reptér részletes térképét, annyiszor végigjártam!
A boltokon egyébként abszolút nem látszott, hogy muszlim országban vagyok, ugyanazok a nagy márkák sorakoztak egymás mellett ugyanolyan árukínálattal, mint bárhol a világon. Az utazóközönség azonban határozottan más volt. Nagyjából fele-fele lehetett az arány az európai módon öltözködők és a hagyományos muszlim öltözetűek között. A nők közül nem egy csadort viselt, hosszú, teljes alakot eltakaró bő ruhával, de amikor például lépcsőztek, akkor nem egynek fellibbent ez a bő lepel, és bizony látszott az alatta viselt farmernadrág. Aztán voltak olyanok, akik teljesen fehérben voltak - ők Mekkába igyekeztek, zarándokok voltak (hagyományosan fehérbe kell öltözködniük). A muszlimok miatt az eddigi legbizarabb jelzéssel is találkoztam a női mosdóban: egy lábat mosó láb áthúzva. Elsőre elég meghökkentő, de aztán rájöttem, hogy teljesen logikus. Ugyebár a muszlimok imádkozás előtt megmossák a kezüket, lábukat, arcukat. Nos, azokban a mosdókban, ahol ez a jelzés szerepel, nem moshattak lábat. 
A 6 órás várakozásból végül 7 óra lett. Ezen idő alatt többször változtatták, hogy melyik kaputól indul a teheráni gép, de végül csak megérkezett és felszállhattunk rá. Persze nem indultunk el azonnal, még egy jó darabig ücsörögtünk ott. Nem tudom, mi volt az oka a késlekedésnek, de azért határozottan jó érzés volt, amikor végre kigurultunk a kifutópályára. Valamennyit sikerült aludni a gépen, de hát azért az nem volt az igazi. Végül teheráni idő szerint reggel 4 helyett 6-kor szálltunk le. Kellemetlen volt, mert az ismerősök ott vártak 4-től a reptéren (nem lett volna érdemes hazamenniük, mert a forgalom irgalmatlanul nagy még ezen napszakban is, tehát nem értek volna vissza). A gépből kilépve azonnal el kellett takarni minden nőnek a fejét, hiszen szigorú muszlim országról van szó. Mivel nekem semmiféle kendőm nincs, hiszen utálom, ha bármi van a fejemen, egy kölcsönkendővel csavartam körbe a fejemet. 
Még egy érdekessége van a reptérnek. A csomagokat itt ugyanis érkezés után ugyanúgy átvilágítják, mint más helyeken felszállás előtt. Miután semmi kivetnivalót nem találtak a motyóban, végre elmondhattam, hogy hurrá, megérkeztem Iránba.
Mivel az ismerősök szerint nem volt forgalom(???!!!), alig 2 óra alatt értünk a Teherántól 30 km-re lévő reptérről a szállásra. Egy gyors zuhany, aztán csak szimplán bezuhantam az ágyba.