Erre a napra sok mindent terveztem be, így már 7-kor felkeltem, aztán olyan fél 8 körül elindultam. A Louvre-nál kezdtem - de ismét csak kívül néztem meg, mert nem akartam végigrohanni rajta, majd egyszer, amikor több időt töltök Párizsban, akkor végigjárom a pincétől a padlásig. A kis Diadalív a felkelő napnál gyönyörű volt.
Párizs legrégebbi gótikus temploma (St. Eustache) volt a következő célpont. Kívülről annyira nem izgalmas az épület, de belül... Hú, de gyönyörű volt! Az az igazi gótika! Magas, boltívek, rózsaablakok, igaz volt némi reneszánsz beütés is benne, de ettől függetlenül meseszép volt. Az egyik kápolnájában rábukkantam Colbert (XIV. Lajos minisztere) sírjára is.
Aztán az a templom következett (St. Germain l'Auxerrois), aminek a harangjára elkezdték a Szent Bertalan éjszakai mészárlást (szintén gótikus, de sokkal egyszerűbb, mint az előző).
Ezután átballagtam a szigetre a Pont Neuf-ön (Párizs legrégibb hídja), majd bementem a Concierge-be. Hú, azok a boltívek! Az épületet az évszázadok során többször átépítették, így csak feltételezik, hogy annak idején hol lehetett Marie-Antoinett cellája, ahol fogva tartották őt a francia forradalom alatt (addig itt raboskodott, amíg tartott a tárgyalás és innen vitték a vesztőhelyre is).
Ezt követően a Saint Chapelle-be vezetett az utam. Egy jó félórás sorba állás után be is jutottam. Először kicsit elszontyolodtam, hogy ez az egész? Ez most komoly? Aztán egy lépcsőn kellett felmászni - ekkor derült ki, hogy a bejárat az altemplomba nyílik és a lépcsőn jut fel az ember a tényleges templomba. Na, ez már a nagy hűha élménybe tartozott. Hogy ez milyen gyönyörű! Csupa üvegablak az egész, szinte nincsenek is falak, aranyozott díszítés, és valami csodaszép. Az utikönyv szerint akkor a legszebb, amikor megy le a nap, mert akkor a rózsaablakon keresztül kapja a fényt, és akkor gyönyörű színes fényben úszik az egész. Biztos úgy is meseszép, de azért így sem volt csúnya.
Ezután bevettem a Notre Dame-ot. Ez is nagyon tetszett, bár csendesen és halkan megjegyzem, hogy szerintem a St. Eustache sokkal szebb. Miután végignéztem mindent odabent, beálltam az épület mellett kígyózó sorba. Igen, egy újabb sor, ezúttal azért, hogy feljussak a Notre Dame tetejére. Egy jó félórát biztos ácsorogtam. Megmásztam mind a 369 lépcsőfokot - ha jól számoltam (a térdem fájt, mint a fene), de megérte. Lépcsőzés közben láthattam "Quasimodo" szobáját (persze Victor Hugo karaktere kitalált személy, szóval a szobácska inkább Victor Hugónak állított emléket). A tetőre érve megcsodáltam a vízköpőket, aztán a környéket. Szép tiszta volt az idő, úgyhogy most tényleg lehetett élvezni a kilátást. Miután kellőképpen kigyönyörködtem magam, lemásztam a 369 lépcsőfokon (nem lett kevesebb...). Ez volt a rosszabb, a térdem elég nehezen viselte.
A következő látnivaló a Pantheon volt, de menet közben megnéztem még két templomot. Mindkettő gótikus volt, szóval nem is mondom, hogy milyen csodaszépek voltak. Az egyiknek az volt az érdekessége, hogy ma görögkeleti templomként üzemel. Szóval elég furán nézett ki a gótikus boltívek alatt a görögkeleti oltár. Útközben még megnéztem a Sorbonne-t is (csak kívülről), aztán bevettem magam a Pantheonba. Hát.... Mást vártam. A belseje ugyanolyan személytelen volt, mint a Sacré-Coeuré. Olyan semmilyen. Na, jó, ez így túlzás, de valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Természetesen lementem a kriptába is (éljenek a lépcsők!). Újabb csalódás ért. Ugyebár a híres franciákat temetik ide, éppen ezért én valami olyasmit vártam, mint mondjuk a londoni Westminster apátság: érdekes/meghökkentő síremlékek vagy csak szimplán szarkofágok, sírfeliratok. Volt néhány szarkofág, de többnyire számomra ismeretlen emberek nevei szerepeltek rajta. Megtaláltam Voltaire-t, Rousseau-t, Victor Hugot, Alexandre Dumas-t, de aztán hosszan semmi. Finoman szólva is kongot az ürességtől (szó szerint értendő, egyszerűen tényleg semmi nem volt egyes részein), éppen ezért csak lézengtem ott, és hát nem voltam teljesen odáig a dologtól.
Aztán viszont kárpótolva lettem. A Pantheon háta mögött ugyanis találtam egy kis templomot (Saint-Étienne-du-Mont). Annyira  azért nem volt kicsi, csak a Pantheonhoz képest. Kívülről nem volt annyira különleges, belül viszont! Valami elképesztő, milyen faragványokkal volt tele. A kőkorlátok úgy néztek ki, mintha csipkéből lettek volna (meg kellett, hogy érintsem, hogy elhiggyem, ez tényleg kő, mert annyira finom és légies volt). Aztán hátul találtam egy kis kápolnát, aminek csupa sötétkék meg arany volt az oldala. Valamelyik párizsi szentnek az ereklyéit őrzik ott. Bajba vagyok ezekkel a francia nevekkel, szóval nem jegyeztem meg.
Miután kiélvezkedtem magam, visszafelé vettem az utam a Notre Dame-hoz. Menet közben találtam egy gyrosost, szóval vettem magamnak egyet. Valami iszony méretű volt, és elképesztően finom. Találtam egy kis parkot, ahol egy padra leülve majszolgattam a hamikámat, miközben a Notre Dame-ban gyönyörködtem, merthogy pont arra lehetett rálátni. (Akkor még nem tudhattam, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor eredeti szépségében láthattam az épületet.)
Ezt követően még megnéztem három templomot. Mindegyiket gótikusnak építették, de sajnos a barokk igencsak érződött rajtuk. Televoltak mindenféle giccses izékkel, amiket nagyon nem szeretek, de szerencsére azért annyira nem tudták elrontani magának az épületnek a szépségét. Csodaszép, igazi gótikus épületek voltak: boltívek, magas falak, üvegablakok.
Az utolsó templomból kijöve aztán egy kellemes zápor fogadott - már majdnem hiányoltam az esőt. Hétágra sütött a nap, és közben ömlött az eső, így aztán a Városházánál egy dupla szivárványt is lehetett látni néhány pillanatig.
Az egész napos gyaloglás után kellemesen elfáradtam, úgyhogy ezután visszamentem a szállodába. Iszonyatosan fájt a térdem a sok lépcsőzéstől.

Notre-Dame épülete