Kastélynézős nap. Első célpont Vincennes volt, ahol egy jó kis középkori várkastély található egy palotával. A várfalak robosztusak, hőfehérek. A torony nagyon tetszett. Olyan igazi erőd: vastag falak, pici helyiségek gótikus boltozattal, várárok, híd - szóval egy középkori várnak ilyennek kell lennie. Miközben a várfalon sétáltam, eleredt az eső. (Úgy látszik, hogy egy párizsi kirándulást sem tudok eső nélkül megúszni, bár ez közel sem volt olyan rémséges, mint az első versailles-i kirándulásom alkalmával.) Azért jó, hogy fedett volt a várfal, így nem áztam el. Ezután meg akartam nézni a várkastéllyal szemben álló kápolnát, ami meseszép, gótikus épület. Erre kiderült, hogy renoválják a tetejét, ezért csak jövőre nyitják meg. Csalódott voltam egy kicsit, mert a külseje alapján biztos gyönyörű az épület belülről is. Ezután a palota irányába vettem az irányt. Az első nyitott ajtón beballagtam, mire egy úr udvariasan, de meglehetősen határozottan kihajított, hogy ez zárva a közönség előtt. Ezután persze dühös voltam, hogy 7 eurót kifizettem, és gyakorlatilag csak egy helyet lehetett megnézni, ami szép és érdekes volt, félre értés ne essék, de hát azért a 7 euró egy kicsit borsos volt azért a néhány szobáért. Na, mindegy.

Vincennes, középkori vár

Felszálltam a metróra, és irány Malmaison. Kicsit aggódtam, hogy hogyan is fogok kijutni, mert azt tudtam, hogy a La Defense-től indul a 258-as busz a kastélyhoz, de hogy fogom ott azt megtalálni? Nem nagy kedvenceim a franciák, de el kell ismernem, hogy a közlekedésük brilliánsan van megoldva. Kiszálltam a La Defense-nél a metróból, ahol hatalmas tábla mutatta merre van a buszpályaudvar. Elindultam arra, és lelki szemeim előtt már megjelent egy hatalmas tér tele busszal, és hogy én majd legalább félórát kóvályoghatok, amíg megtalálom a buszt... Nos, tévedtem. Útban a buszpályaudvar felé egyszer csak volt egy tábla, hogy az ilyen és ilyen számú buszok jobbra, az olyan számú buszok balra. A 258-as balra volt, így arra mentem. Egy széles, és hosszú folyosón találtam magam, ahol jobbra üvegajtók sorakoztak. Mindegyik felett egy szám (a buszok számai, mint kiderült), az ajtó mellett egy tábla, amin fel volt tüntetve az adott busz útvonala a megállóhelyekkel, a menetrend és minden egyéb infó. Le voltam nyűgözve! Megtaláltam a megfelelő ajtót, és amíg vártam a buszra megettem egy szendvicset (a szendvicseik is jók: friss bagett, sajt, sonka). Amikor beállt a busz, kinyílt az ajtó, az utasok pedig szép rendben felszálltak mindenféle tülekedés nélkül. A sofőr nem beszélt angolul, de azért megértette, hogy hova akarok menni. Aztán elindultunk. Eléggé meglepett, hogy a buszon a kisebbséghez tartozom, ugyanis többnyire feketékkel volt tele.
Az én megállóm "Le Chateau" volt, szóval nem lehetett eltéveszteni. A buszmegállótól egy kellemes kis séta volt a kastély bejárata. Megláttam, és rögtön megszerettem. Kicsi (Versailles-hoz képest mindenképpen), kedves, bájos, aranyos. Rögtön be is mentem, és mindjárt az előcsarnokban tudtam, hogy ez nekem nagyon fog tetszetni. Nagyon kis hangulatos szobácskái vannak. Persze ez is díszes épület volt, de sokkal emberléptékűbb, mint mondjuk a versailles-i kastély. Mindenütt ott van Napóleon: festmények, használati tárgyak, az ágya - szóval igazi kincsesbánya volt a számomra.
Természetesen kert is tartozott a kastélyhoz. Próbáltam egy térképet szerezni róla, hogy mégse bolyongjak összevissza, de sajnos nem találtam. A séta elején azonnal rájöttem, miért nincs térkép. Hát a kert is kicsi volt. Azért volt néznivaló bőven: Josephine rózsakertje (most egy-két kóbor rózsa virágzott csak, de fő szezonban biztos gyönyörű lehet), egy kis szökőkút, a Marengo-fa, amit akkor ültették, amikor 1800-ban Napóleon megnyerte a marengói csatát - mára persze elképszető méretei vannak a fának. Aztán a kert végében megtaláltam a kocsiszint, ahol többek között ott volt az a kocsi, amin Napóleon koporsóját hazaszállították Szent Ilonáról, illetve az a batár, amit az oroszországi hadjáratban használt.

Malmaison-i kastély

Malmaison után visszatértem Párizsba, és gondoltam, ha már ott vagyok a La Defense-nél, akkor megszemlélem őt. Ugyan egyszer láttam már, de gondoltam, hátha most másképp vélekedek majd róla. Hát ez ugyanolyan ocsmány a környékkel együtt, mint régen volt. Nem szeretem én az ilyen futurisztikus, modern épületekkel telerakott városrészeket!
Inkább bemetróztam a Nagy Diadalívhez. Megcsodáltam, de ezúttal nem mentem fel a tetejére. Aztán elmentem az Invalidusokhoz. Közben útba ejtettem a Diana emlékművet (az alagút közelében áll, ahol a baleset volt), ami televolt virággal meg mindenféle üzenettel. Az Invalidusokban megnéztem azt a templomot, amit Zászlós templomnak is neveznek, mivelhogy a francia hadsereg által zsákmányolt zászlók lógnak le a mennyezetről. Ha már erre jártam, akkor úgy döntöttem, hogy bekukkantok a dómba is, ahol Napóleon szarkofágja található: hatalmas vörös márvány, pont a kupola alatt és néhány lépcsőn lehet lejutni hozzá. Az egyik sarokban kiállították Napóleon híres szürke kabátját és kalapját, néhány kardját, valamint ékszereket (többek között azt a nyakláncot, amit a koronázásakor viselt). Ekkor azonban kitették a szűrömet, merthogy kiderült, hogy záróra van. 
Innen az Eiffel-toronyhoz ballagtam. A Mars-mezőn egy padon elmajszoltam egy szendvicset (baguette sajttal, sonkával), majd átmentem a Chaillot-palota környékét feltérképezni. Aztán leültem szemben az Eiffel-toronnyal, és a lenyugvó nap fényében fényképezgetni kezdtem.