Az első teljes nap Párizsban. A cél: Versailles. Reméltem, hogy ezúttal nem fogok 1. többszörösen bőrig ázni, 2. a cipőm sem fog megkínozni.
A kezdet nem volt túl biztató, mert új rendszer volt ahhoz képest, mint ahogy az első ottjártamkor tapasztaltam. Egyszer végig kellett állni egy kilométeres sort a jegyért, azt követően pedig azért, hogy átjussak a jegykezőlőkön. Ráadásul most már a kertbe is fizetni kellett. Viszont lehetett kombinált jegyet venni, amivel mindent meg lehetett nézni. (Naná, hogy ezt vettem!)
Mivel már jártam Versailles-ban, ezért arra gondoltam, hogy azzal kezdem, ami a múltkori látogatásom alkalmával az időhiány és a lábfájásom miatt kimaradt, szóval irány a kert. Abból ugyebár akkor csak azt láttam, ami Trianonba menet-jövet útba esett. Szereztem egy jó kis térképet, ez alapján szisztematikusan végigjártam a kiemelt érdekességeket, és gyönyörű szép dolgokat láttam: szökőkutakat (most a legtöbben volt víz is), fazonra nyírt sövényeket, és még virágokat is (pedig ősz volt!). A terület óriási, még most is csak a legfontosabb és a bejárható távolságban található látnivalókat néztem meg, a csatorna, ami már kilométerekben mérhető a kastélytól, ismét kimaradt. Majd talán legközelebb.
Miután a kert térképe alapján minden érdemleges helyet bejártam, célba vettem Nagy Trianont, mondván, hogy akkor most megvizslatom Napóleon lakosztályát, ami múltkor zárva volt. Akárcsak most. Eléggé bosszantott a dolog! Azért, ha már ott voltam, végigjártam a helyet. Azért fura, hogy a nagy kastélyhoz képest itt alig lézengett egy-két ember. Pedig szép ez a palota is!
Miután végeztem, átmentem a Kis Trianonhoz. Szintén nem volt újdonság számomra, de azért végigbóklásztam. Az épület közelében ott található a Királyné falucskája, amit egyszerűen nem hagyhattam ki, mert annyira aranyos! Tudom, hogy mű az egész, soha senki nem lakott itt, de annyira hangulatosak ezek a kis épületek a kertekkel, tavacskával, világítótoronnyal. (Most egy házacska nyitva volt, a belseje teljesen üresen tátongott. Nem csak, hogy berendezési tárgyak nem voltak benne, de gyakorlatilag helyiségek sem. Tehát csak a külső falak vannak, belül szó szerint semmi, olyan mint valami film díszlete.)
Ezt követően komótosan visszaballagtam a nagy kastélyhoz, de azért még útbaejtettem néhány szökőkutat, amit nem láttam a nagy kertfelderítés során, mert kevésbé voltak érdekesek/szépek, hogy a fő látványosságok között szerepeljenek.
Mivel záróráig még rengeteg időm volt, bementem a nagy kastélyba. Igen, itt is voltam már, de hát a Tükörtermet vagy a Király hálószobáját (XIV. Lajosé) nem lehet elégszer látni. A tömeg ugyanúgy hömpölygött, mint múltkor. Azért megnézném egyszer úgyis a Tükörtermet, hogy rajtam kívül nincs ott senki. Szerintem akkor lehetne látni igazán a helyiség méretét és szépségét. Sajnos az operába ismét nem jutottam be, felújítás miatt zárva volt. Majd legközelebb!
Miután a kastély minden látogatható zugát megnéztem, visszatértem a kertbe. Ekkor bemondták a hangosbemondón (eddig nem tudtam, hogy ilyen is létezik), hogy 17.20-kor elindítják a Neptunus-kutat, úgyhogy a tömeggel együtt én is odaözönlöttem. Ez szökőkút közel van a kastélyhoz, hatalmas és talán az egyik leghíresebb. Kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. Hát valami fantasztikus volt az egész! Nem tudom, hány méterre lövelt fel a víz, aztán olyan helyekről is feltört, ahonnan nem is várta volna az ember. Vagy tíz percen keresztül működtették, és csak ámultam és bámultam. Közben az is eszembe jutott, hogy rendben, most biztos mindenféle elektromos gépezet gondoskodik arról, hogy ilyen magasságig felmenjen a víz, de vajon XIV. Lajos idejében ezt hogy oldották meg?
Mindenesetre a show vége után kifelé indultam, mert későre járt. Lassan zárt a kastély is, és ideje volt visszaindulni Párizsba.

A Neptunus-kút egyik szoborcsoportja

A Neptunus-kút működő szökőkútjai