Röpke kétórás repülőút után érkeztünk meg a Charles de Gaulle reptérre, ahol fogtunk egy taxit, és meglepően gyorsan átbumliztunk a városon a szálláshoz. (A reptér Párizstól délre van, a hotelünk meg fent északon volt.)
A hotel recepciósa közölte velünk, hogy sajnos a szobát csak 3 után lehet elfoglalni, de a csomagjainkat nyugodtan otthagyhatjuk. Így is tettünk, és nyomba nyakunkba vettük a várost. A hotel a Sacré-Coeur alatt volt, a Moulin Rouge közelében, így elsőként megmásztuk a Montmarte-ot. Nagyon hangulatos ez a városrész, kanyargós, kis utcácskák, egy-, kétszintes házak, mindenütt színes virágok annak ellenére, hogy már ősz volt. És persze töménytelen mennyiségű túrista. (Vajon mi lehet itt nyáron, a főszezonban?) A Sacré-Coeur lépcsőjén elmajszoltunk néhány otthonról hozott szendvicset, miközben gyöngyörködtünk volna a kilátásban. Sajnos elég homályos volt az idő, úgyhogy nem láttunk túl messzire.
Kajálás után bevettük magunkat a Sacré-Coeur-be. Hát hogy egészen őszinte legyek, nekem nem tetszett annyira. Messziről gyönyörű ez az épület, ahogy szinte ott trónol a város felett (a legmagasabb dombra épült), de így közelről már nem annyira nyerte el a tetszésemet: szürkésfehéres, szimpla falak minimális diszítéssel. Kicsit nekem az épület arányaival is bajaim voltak: valahogy az épület magassága nem stimmelt a kupola nagyságával. Szóval messzebbről jobban tetszett, mint így, testközelből. A belseje pedig kifejezetten nyomasztó volt. A szürke falak szinte agyonnyomtak, pedig igazán tágas volt. Ráadásul olyan mű hatása volt az egésznek. Úgy akarták, hogy kinézzen, mint egy régi épület (legalábbis nekem ez volt az érzésem), de a falakról, kövekről ordított, hogy valamikor a 20. század elején húzták fel, nem pedig néhány száz évvel ezelőtt.
Miután kivégeztük a templomot, elindultunk a kripta feliratú nyíl felé. Megvettük a jegyet, azután következett egy lépcsősor - felfelé. Igen, felfelé! Aztán csak másztunk, másztunk és másztunk - eléggé fura volt, és a végén a templom tetején kötöttünk ki. A kilátásban sajnos annyira nem tudtunk gyönyörködni, mivelhogy - ahogy említettem korábban - párás volt az idő, de azért valamit mégiscsak lehetett látni. Azért tiszta időben biztos gyönyörű lehet a látvány, hogy egész Párizs ott van az ember lába alatt. Miután kiélvezkedtük a tetőt, visszamásztunk a rengeteg lépcsőn, és ezúttal valóban a kriptában kötöttünk ki. Hát ez sem volt izgalmasabb, mint a templom.
Ezt követően elmentünk a Sacré-Coeur szomszédságában álló kis templomhoz (Szent Péter templom). Na, ez már majdnem "igazi" templom volt a számomra is. Gótikus, keresztboltozat, üvegablak - szóval ez  határozottan jobban tetszett. Utána bóklásztunk még egy kicsit a zegzugos utcákon, majd a Sacré-Coeur előtti lépcsőn lelavíroztunk a sok ember között. Egy jó kis tömött utcába csöppentünk, ami televolt mindenféle bizbaszt árusító boltocskával.
A szállodába menet még megnéztük a Moulin Rouge-t - persze csak kívülről. Hát nem egy nagy durranás. Egy kis vörös malom, aztán annyi. Lehet, hogy este, amikor ki van világítva, más a hangulata.
Ezután megérkeztünk a szállásunkra, ahol elfoglalhattuk végre a szobánkat. Nem éppen a királyi lakosztály, de viszonylag tiszta volt. A negyedik emeleten és persze lift nem volt, hiszen az épület régi. A lépcső olyan keskeny volt, hogy komoly kihívást jelentett a csomag felcipelése. Az egyetlen ablak egy tetőre nyílt néhány kéménnyel, mást nem is lehetett látni. A szomszéd nagyobb sóhajtása úgy hangzott, mintha legalábbis nem lennének válaszfalak, a padlón kinyitott bőrönd pedig megakadályozott mindennemű közlekedést a helyiségben. Ezenkívül a wc-n ülve mindjárt kezet is lehetett mosni, mert annyira kicsi volt a fürdőszoba. De úgyis csak alszunk a szálláson, szóval gond egy szál se!