Mivel a készleteim kifogyóban vannak és a héten olasz hét kezdődött a Lidl-ben, miután leraktam a gyereket a suliban, elmentem vásárolni. Szerencsére sorban állás nem volt, és talán egy kicsit többen is voltak, mint szoktak lenni, de lehet, hogy ennek az volt az oka, hogy normál esetben kb. 20-25 perccel korábban érkezem. Igazából mindent kaptam, amire szükségem volt, kivéve kakaóport (azóta azt már megrendeltem a neten. Kicsit drágább, de nagyon finom.) Tisztítószerek azok nem nagyon voltak, amin meglepődtem. Egy kisebb vagyont hagytam ott, de az a tervem, hogy amikor nem olyan hét van, amikor igazából be lehetne vásárolni, akkor nem megyek oda, hanem csak a helyi kis boltba, ahol ugyanúgy be tudom szerezni a friss zöldséget. Az azért eléggé megnyugtató volt, hogy nem én voltam az egyetlen, aki maszkot viselt. A pénztár előtt fel van festve a két méteres távolság helye, ezt úgy nagyjából mindenki be is tartotta (mint ahogy mindenki megpróbálta kerülni a másikat vásárlás közben is). A kasszások műanyag fal mögött ücsörögnek. Pont ott volt a magyar pasi, szóval megkérdeztem, hogy mi újság nála meg hogy vészelték át a dolgot. Mondta, hogy semmi különös, mindenki rendben van a környezetében és végig dolgozott. Kicsit kétkedve kérdezte, hogy miért hordom a maszkot, mondtam, hogy asztmás vagyok. Ja... Volt a válasz. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem igenis meggyőzött az a video, amiben bemutatták, hogy hogyan fröcsögi szét egy szimplán beszélő és nem tüsszentő ember is a vírust. Na, mindegy.

A Lidl-ben nem lehet kapni azt a tusfürdőt, amit én használok, így beugrottam a nagy Sainsburybe is. Na, itt már komolyabban vették a dolgokat. Szép kis sor állt a hatalmas épület előtt, mindenki szépen betartotta a kellő távolságot. Meglepően gyorsan haladtunk egyébként. A bejáratot egyirányúsították. A két hatalmas ajtó egyikén van a bejárat, a másik meg a kijárat. Magában az áruházban a polcok között eléggé nagy helyek vannak, így nincs egyirányúsítás. Csak tusfürdőre volt szükségem, így rögtön ahhoz a polchoz mentem. Nos, hát szappanból minimális a készlet, akárcsak a tusfürdőkből. Kaptam Sanexet, de nem azt, amit normál esetben használok és az utolsó három darabot gyűjtöttem be abból is (azt hiszem, egyébként is ez a limit, amit egy ember egy termékből vásárolhat). A kasszák itt gyakorlatilag teljesen el vannak különítve a vevőktől. Olyan, mintha egy ablakos fülkében ülnének a pénztárosok. Csak azon a részen van átlátszó műanyag, ahol a vásárlóra kell nézni. Az önkiszolgáló rész ugyanígy fülkézve van, csak fejmagasságokban van átlátszó rész. Azért kíváncsi lennék, hogy a bolti lopások száma megnőtt-e, hiszen ugye mindig van egy kisegítőszemélyzet az önkiszolgáló kasszáknál, hogyha gubanc van a masinával, akkor segíteni tudjon, de gondolom, azért az illető nézi azt is, hogy mindent lehúz-e az ember. A fülkék miatt viszont most gyakorlatilag nem látja, hogy ki, mit, hogyan húz le.

Ma újabb e-mail érkezett a gyerkőc sulijából. Egy-két apró változtatások lesznek a jövő héten. Az ő évfolyamát három csoportba osztották be, amelyeket A, B és C-vel jelöltek. A héten ez a sorrend az egyes csoportok összeszedésére adott időzónáknak is, viszont jövő héten a "B" lesz az első, a "C" a második és az "A" a harmadik. Szóval jövő héten 10 perccel korábban kell érte menni.

Az idő iszonyatosan lehűlt, nem volt 13 foknál napközben sem. Ráadásul fúj a szél is, de eső változatlanul nem esett, pedig rendesen be volt borulva.

Megint egy olyan könyv, ami a nem volt rossz, de azért meg sem közelített azokat a kritikákat, amiket olvastam róla. 

Az alaptörténet érdekes (ezért is kezdtem olvasni), de a kivitelezés messze nem volt jó. Nagyon sokszor leül a történet és oldalakon keresztül nem történik szó szerint semmi. Aztán végre valami izgalmas dolog kezd kialakulni, és azt meg néhány mondatban elintézi az író ahelyett, hogy kifejtené részletesebben. Néhány történés eléggé hihetetlen, mintha nem is igazi húsvér emberek lettek volna a szereplők.

A karakterek is kicsit felemásak. A főszereplő - hát nem tudtam néha eldönteni, hogy ennyire naiv vagy ennyire béna, esetleg mindkettő. A barátja, a rendőr, szürke, jelentéktelen, néha kifejezetten idegesített. Az elrabolt kislány anyukája megint egy olyan karakter volt, akivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Sejtelmesen írt róla az írónő, és vártam, hogy valami nagyon izgalmas dolog derül ki róla, de aztán egy teljesen hétköznapi, csaknem hiteltelen háttere volt. Ahhoz képest, hogy a történet központjában volt, nagyon egysíkúvá vált a karaktere, amikor végre fény derült a múltjára. 

Szóval végigrágtam magam a könyvön becsületből, de az utolsó oldalaknál már nagyon kínlódtam. 

Lehűlt a levegő, de a beígért esőből semmi nem lett. Néhány szem szemerkélt, de még a port sem verte el.

A nap nagy eseménye a szomszédban volt, aminek következtében fél 8-tól fél 12-ig lezárták az utat előttünk. De teljesen! Ugyanis 3 házzal lejjebb az utcában valamim elektromos vezeték következtében kigyulladt egy ház. Hat tűzoltóautó vonult ki (később jött egy hetedik is). A hírek szerint valaki megsérült és az elektromos vezetékhálózatban is kár keletkezett, aminek következtében a szomszéd házakban nem volt áram. (Nálunk igen, szóval nekünk valahonnan máshonnan jön az áram.) Az érdekes az volt, hogy se füstöt nem lehetett látni, se égett szag nem volt a levegőben. Apuka elballagott és megnézte, mi történt. Egy kb. akkora ház, mint amiben mi lakunk egyik oldala égett le, de nagyon csúnyán. Mindenesetre elég bosszantó volt a dolog, mert csak a másik irányban, a mellékutakon tudtunk a gyerkőccel suliba menni és visszafelé is a mellékutakat kellett használnom.

A másik fontos esemény az volt, hogy apuka bejelentette, nem mennek Barbadosra. Kapott egy értesítést a British Airwaystől, hogy igen, mennek a gépek, de egész úton maszkot kell viselni, amit 4 óránként cserélni kell, a gépen nem szolgálnak fel ételt, sem alkoholos italokat, csak frissítőket. A szigeten minden étterem zárva és ott is állandóan viselni kell a maszkot. Ő pedig nem fog maszkot viselni, szóval a terv most az, hogy Franciaországba fognak menni kocsival. Azt mondjuk nem tudom, hogy először is mivel, mert a nagy autó lízingje lejár valamikor július elején, szóval azt vissza kell adni, a kicsi meg - hát abba nem fog beférni a csomagjuk. Na, mindegy, ez az ő gondja. Engem ez annyiben érint, hogy akkor valószínűleg nekem is át kell foglalnom a repjegyemet, tehát elképzelhető, hogy nem augusztusban, hanem előbb megyek haza. Ha haza mehetek, mert ugye ez még mindig kérdés. Pontosabban még mindig az a kérdés, hogy utána hogyan tudok visszajönni.

Nagyon szuper volt!

A történet a 40 feletti nőknek írodott, de szerintem akár férfiak és 40 alattiak is tanulhatnak nagyon sok mindent belőle. Gyakorlatilag tanácsokat ad arra, hogyan lehet tartalmas életet élni 40 felett, felkészülni az öregkorra, hogy az is tartalmas legyen és szellemileg és fizikailag is fitt maradjon az ember. Mégis, nekem nem egyszer az volt az érzésem, hogy ezek a gondolatok, tanácsok, felvetések nem csak a 40 éven felülieknek szólnak, hanem gyakorlatilag bárkinek, aki szeretne tartalmas, érdekes életet élni. 

Az egyes fejezetek külön-külön témákról szólnak, amivel kapcsolatban a szerző leírja az általános tudnivalókat, hogy ő mit gondol erről, hogyan próbál ezzel kapcsolatosan élni és még egy szakember is elmondja a saját véleményét. Lehet, hogy néhány gondolat egy kicsit sablonosra sikeredett (ezt ő is elismeri néhány helyen), de ettől függetlenül, ha az ember végiggondolja, akkor igazat kell adnia, hogy jé, ez tényleg így van. 

A könyv nem próbál semmit ráerőltetni az olvasóra, inkább azt mondanám, hogy ötleteket ad, elgondolkoztat, hogy hogyan is lehet jó életet élni idősebb embereknek is. És amiért különösen szerettem, hogy őszinte, mesterkéletlen és tényleg jó szívvel osztja meg a saját tapasztalatait. 

Még mindig túl korán keltettem a gyerkőcöt, ma is nagyon hamar összerakta magát, szóval honlap ismét később keltem. Viszont az érkezés tökéletes volt, tehát 8.10-kor kell indulnunk. Ma azért egy kicsit több autót láttunk, mint előző nap.

A kutyával egy jó nagyot sétáltunk. Nem igazán tetszik, hogy nagyon sokan járnak most az erdőbe. Teljesen idegeneket is láttam. Gondolom, nem minden hely van még nyitva, és ezért jönnek ide. Kicsit variálnom kellett az útvonalakkal, merthogy nem akartam senkivel sem találkozni, szóval amikor hallottam, hogy valakik jönnek, mindjárt irányt változtattunk. Sosem fogom megérteni, hogy miért kell üvöltözve beszélgetni. Na, mindegy.

Apuka ma chili con carnét rendelt, szóval azt főztem neki. Egy adagot lefagyasztottam magamnak, a maradékba pedig beleöntöttem csaknem egy teljes doboz chilit. Azt mondta, nem is volt annyira erős! Na, majd legközelebb...

A nagyobbik leányzó hétfő óta leköltözött a nagy szobába, ahol eddig a kicsi tanult, merthogy a nagy számítógépen könnyebb dolgoznia, mint a laptopon. Hát nem töri össze magát! És amikor készen van a sulis dolgokkal, azt a látványos unatkozást, amit le tud rendezni! Rossz nézni. Mondtam, hogy esetleg ha megfoghatna egy könyvet és mondjuk olvasna...

Apuka ismét összeszedte a gyereket a suliból, aki úgy lépett be, hogy ő megint szeretne lezuhanyozni előbb. Mondtam, hogy semmi akadálya és javasoltam, hogy hajat is mosson, mert rendesen megizzadt ma is. Utána olvastunk, aztán játék, vacsi és vége is volt a napnak.

Mától a kicsi visszatért a suliba, mi meg továbbra is itthon leszünk. Azt hiszem, folytatom a naplóírást, mert érdekes lesz, hogy alakul az első hét úgy, hogy a ház egyik lakója már egész nap házon kívül lesz. Mindenesetre én hétfőtől ismét szigorúbb szabályozást vezetek be. A gyerkőccel nem lesz ölelkezés, próbálok távolságot tartani vele. Merthogy maszkot nem kell hordaniuk a suliban. 🙁 Meglátjuk, mi lesz.

Egy zseniálisan felépített könyv, jó néhány csavarral és remek karakterekkel.

A történet a Szovjetunióban játszódik az 50-es évek végén. Először azt hittem, hogy egy "egyszerű", mindennapi életet bemutató regény lesz. Fikció volt, mégis hátborzongatóan jól ábrázolta azt az időszakot, amikor gyakorlatilag minden emberi kapcsolatot aláaknázott a bizalmatlanság, hogy ki kiről, mit jelent. Ha nem teszi meg ezt vagy azt, vagy éppen megteszi, akkor azt hogyan értelmezi a rendszer és ennek következtében az illető hogyan köthet ki jobb esetben munkatáborban, rosszabb esetben kivégző osztag előtt. Néha félelmetes volt olvasni a főhős gondolatmenetét, a kifacsart logikát, ami szerint működött. A szereplőkről még annyit, hogy nagyon húsvér emberek voltak, nem idealizált hősök. 

A történet akkor vesz egy fordulatot, amikor a főhős hirtelen kételkedni kezd a rendszerben és őt magát is egy Uralon túli városba deportálják a feleségével, ahol egy gyerek halálával kapcsolatban kezd nyomozásba. A gyereket megölték, méghozzá olyan módon, amely kísértetiesen hasonlított egy moszkvai esetre, amit szintén ő vizsgált ki. Innentől a regény a nyomozásra fókuszál, de azért ott van az őrült rendszer a háttérben, ami mindent megnehezít és mindent megbonyolít. 

Egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. 

Pihentem, olvastam, filmet néztem, tanultam - szóval semmi különöset nem csináltam. De jó volt ismét egy kicsit elvonulni és magamba lenni.

Jövő héttől a kisebbik lány megy vissza a suliba, de a szülők és a nagyobbik továbbra is itthon lesznekk. Azt hiszem, folytatom a naplóírást, mert érdekes lesz, hogy alakul az első hét úgy, hogy a ház egyik lakója már egész nap házon kívül lesz. Mindenesetre én hétfőtől ismét szigorúbb szabályozást vezetek be. A gyerkőccel nem lesz ölelkezés, próbálok távolságot tartani vele. Merthogy maszkot nem kell hordaniuk a suliban. Ez azért furcsa. Meglátjuk, mi lesz.

Valami egészen mást vártam a könyvtől, de amit kaptam sokkal jobban megfogott. Egy nagyon érdekes embert ismertem meg. 

Sharon Stone neve hallatán szerintem majdnem mindenkinek az Elemi ösztön című film jut eszébe: egy gyönyörű, szexi nő, aki ugyan okos, de ez nem annyira fontos. Szerintem sok emberben összemosódott a szerep és a színésznő valódi egyénisége. Pedig a valóságban egy nagyon is két lábon álló, nagyon is valóságos problémákkal küzdő emberről van szó.

Nem tudtam róla, hogy milyen súlyos betegségen esett át, aminek következtében elvesztette a vagyonát, a férje lelépett egy másik nő miatt és a karrierje is derékba tört. És fel tudott állni ebből a helyzetből és visszatért a rivalda fénybe. A könyvet olvasva nem is nagyon lepett meg, hogy talpra állt. Egy hétköznapi családban nőtt fel, ahol más családtagok is elveszítettek mindent és fel tudtak állni onnan. Kíméletlen őszinteséggel írt a pedofil nagyapjáról, hogy miért érezte azt, hogy az anyja soha nem szerette, hogyan harcolt az apjával a rákkal szemben és mi minden szenvedésen ment át ő maga is. Nem csak az agyvérzésre gondolok, hanem daganatra, hogy többször is elvetélt, hogy a férje akkor hagyta el, amikor leginkább szüksége lett volna a támogatására, hogy az örökbefogadott fiát is el akarták venni tőle. 

Tetszett, hogy ezek ellenére nem panaszáradat volt a könyv, inkább tényközlés és aztán az útkeresés, hogyan tud ebből, abból a problémából felállni, megoldani és továbblépni. 

Minden elismerésem az övé, le a kalappal azért, ahogy küzdeni tudott magáért és a családjáért. És külön elismerés azért, hogy a saját gondjai, bajai mellett még kiállt/kiáll másokért is.