2020. június 4., csütörtök
Mivel a készleteim kifogyóban vannak és a héten olasz hét kezdődött a Lidl-ben, miután leraktam a gyereket a suliban, elmentem vásárolni. Szerencsére sorban állás nem volt, és talán egy kicsit többen is voltak, mint szoktak lenni, de lehet, hogy ennek az volt az oka, hogy normál esetben kb. 20-25 perccel korábban érkezem. Igazából mindent kaptam, amire szükségem volt, kivéve kakaóport (azóta azt már megrendeltem a neten. Kicsit drágább, de nagyon finom.) Tisztítószerek azok nem nagyon voltak, amin meglepődtem. Egy kisebb vagyont hagytam ott, de az a tervem, hogy amikor nem olyan hét van, amikor igazából be lehetne vásárolni, akkor nem megyek oda, hanem csak a helyi kis boltba, ahol ugyanúgy be tudom szerezni a friss zöldséget. Az azért eléggé megnyugtató volt, hogy nem én voltam az egyetlen, aki maszkot viselt. A pénztár előtt fel van festve a két méteres távolság helye, ezt úgy nagyjából mindenki be is tartotta (mint ahogy mindenki megpróbálta kerülni a másikat vásárlás közben is). A kasszások műanyag fal mögött ücsörögnek. Pont ott volt a magyar pasi, szóval megkérdeztem, hogy mi újság nála meg hogy vészelték át a dolgot. Mondta, hogy semmi különös, mindenki rendben van a környezetében és végig dolgozott. Kicsit kétkedve kérdezte, hogy miért hordom a maszkot, mondtam, hogy asztmás vagyok. Ja... Volt a válasz. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem igenis meggyőzött az a video, amiben bemutatták, hogy hogyan fröcsögi szét egy szimplán beszélő és nem tüsszentő ember is a vírust. Na, mindegy.
A Lidl-ben nem lehet kapni azt a tusfürdőt, amit én használok, így beugrottam a nagy Sainsburybe is. Na, itt már komolyabban vették a dolgokat. Szép kis sor állt a hatalmas épület előtt, mindenki szépen betartotta a kellő távolságot. Meglepően gyorsan haladtunk egyébként. A bejáratot egyirányúsították. A két hatalmas ajtó egyikén van a bejárat, a másik meg a kijárat. Magában az áruházban a polcok között eléggé nagy helyek vannak, így nincs egyirányúsítás. Csak tusfürdőre volt szükségem, így rögtön ahhoz a polchoz mentem. Nos, hát szappanból minimális a készlet, akárcsak a tusfürdőkből. Kaptam Sanexet, de nem azt, amit normál esetben használok és az utolsó három darabot gyűjtöttem be abból is (azt hiszem, egyébként is ez a limit, amit egy ember egy termékből vásárolhat). A kasszák itt gyakorlatilag teljesen el vannak különítve a vevőktől. Olyan, mintha egy ablakos fülkében ülnének a pénztárosok. Csak azon a részen van átlátszó műanyag, ahol a vásárlóra kell nézni. Az önkiszolgáló rész ugyanígy fülkézve van, csak fejmagasságokban van átlátszó rész. Azért kíváncsi lennék, hogy a bolti lopások száma megnőtt-e, hiszen ugye mindig van egy kisegítőszemélyzet az önkiszolgáló kasszáknál, hogyha gubanc van a masinával, akkor segíteni tudjon, de gondolom, azért az illető nézi azt is, hogy mindent lehúz-e az ember. A fülkék miatt viszont most gyakorlatilag nem látja, hogy ki, mit, hogyan húz le.
Ma újabb e-mail érkezett a gyerkőc sulijából. Egy-két apró változtatások lesznek a jövő héten. Az ő évfolyamát három csoportba osztották be, amelyeket A, B és C-vel jelöltek. A héten ez a sorrend az egyes csoportok összeszedésére adott időzónáknak is, viszont jövő héten a "B" lesz az első, a "C" a második és az "A" a harmadik. Szóval jövő héten 10 perccel korábban kell érte menni.
Az idő iszonyatosan lehűlt, nem volt 13 foknál napközben sem. Ráadásul fúj a szél is, de eső változatlanul nem esett, pedig rendesen be volt borulva.