2020. június 2., kedd
Még mindig túl korán keltettem a gyerkőcöt, ma is nagyon hamar összerakta magát, szóval honlap ismét később keltem. Viszont az érkezés tökéletes volt, tehát 8.10-kor kell indulnunk. Ma azért egy kicsit több autót láttunk, mint előző nap.
A kutyával egy jó nagyot sétáltunk. Nem igazán tetszik, hogy nagyon sokan járnak most az erdőbe. Teljesen idegeneket is láttam. Gondolom, nem minden hely van még nyitva, és ezért jönnek ide. Kicsit variálnom kellett az útvonalakkal, merthogy nem akartam senkivel sem találkozni, szóval amikor hallottam, hogy valakik jönnek, mindjárt irányt változtattunk. Sosem fogom megérteni, hogy miért kell üvöltözve beszélgetni. Na, mindegy.
Apuka ma chili con carnét rendelt, szóval azt főztem neki. Egy adagot lefagyasztottam magamnak, a maradékba pedig beleöntöttem csaknem egy teljes doboz chilit. Azt mondta, nem is volt annyira erős! Na, majd legközelebb...
A nagyobbik leányzó hétfő óta leköltözött a nagy szobába, ahol eddig a kicsi tanult, merthogy a nagy számítógépen könnyebb dolgoznia, mint a laptopon. Hát nem töri össze magát! És amikor készen van a sulis dolgokkal, azt a látványos unatkozást, amit le tud rendezni! Rossz nézni. Mondtam, hogy esetleg ha megfoghatna egy könyvet és mondjuk olvasna...
Apuka ismét összeszedte a gyereket a suliból, aki úgy lépett be, hogy ő megint szeretne lezuhanyozni előbb. Mondtam, hogy semmi akadálya és javasoltam, hogy hajat is mosson, mert rendesen megizzadt ma is. Utána olvastunk, aztán játék, vacsi és vége is volt a napnak.