Szúnyogok - hát eddig sem szerettem őket, de most már... Tegnap este egyet sikeresen kinyírtam, de totálisan összecsipkedtek. Mondjuk az a jó, hogy "etetés" után békén hagynak, éjszaka nem zavarnak és reggelre nincsenek újabb csípéseim. (Eddig ma este egy sem jelentkezett. Lehet, hogy a tegnapi halálra zabálta magát...)

Aki pedig feltalálta a gurulós bőröndöt, az nem volt normális. Ma reggel többen elhagyták a szállodát és a hülye gurulós bőröndjükre ébredtem reggel 6-kor. Szerintem egy mamutcsorda nem zajong ennyit, mint ezek a jószágok. Erősen gondolkodtam, hogy veszek ma füldugót, de mivel nem találtam a sarki áruházban, így feladtam.

Ma viszonylag korán indultam. Nem csak azért, mert felébresztettek, hanem mert el kellett érnem a 10 órási buszt, ami felvitt az első célomhoz. Előtte persze bevásároltam a sarki közértben - ezúttal csokis croissant vettem, nagyon fincsi volt. Leballagtam a partra, merthogy a busz onnan indult. Az egyik óceánjáró elhagyta a kikötőt, már csak egy árválkodott ott. Meg Kolumbusz Santa Mariája. Persze, nem az eredeti hajó, csak annak egy másolata, de nagyon jól nézett ki.

Kis keresés után megtaláltam a megfelelő buszmegállót és míg vártam a buszra, megettem a croissant-omat. A busz jött, menetrendszerint indult is. Nem volt valami modern jószág, de nem volt vele semmi gond. A sofőrnek meg minden elismerésem. Kúsztunk fel a hegyre, az utcák egyre keskenyebbek és kanyargósabbak lettek. Volt egy sarok, ahol nekem személyautóval is gond lett volna befordulni, mert annyira keskeny volt az utca, a sofőr valahogy becsomagolta a buszt. Mint kiderült, szembeforgalom továbbra is volt, időnként elég lett volna szerintem kidugni az ujjamat (nem a kezemet!), ahhoz, hogy a szembejövő autót megérintsem. Aztán egyszer csak megálltunk. Nem értettem, hogy miért. Egy ideig álldogáltunk, aztán jött szemből egy busz, elsuhant mellettünk és ezt követően mi is elindultunk. Kiderült, hogy ugyan továbbra is kétsávos volt az út, de már két busz nem fért volna el egymás mellett, ezért kellett bevárunk az ellenkező irányba menőt. Innentől kezdve a sofőr minden hajtűkanyarban dudált, hogy a gyalogosok, akik szintén az utat használták(???), illetve a szemből jövő autósok tudják, hogy jövünk. Mint ne mondjak, igazi kihívás itt vezetni! Aztán a sok kanyargás után végre megérkeztünk a botanikus kerthez.

Óriási területen van és töménytelen mennyiségű mindenféle növény található benne. A kaktuszok valami hihetetlenek voltak.

Kaktuszerőd

Rengeteg fajta volt, kisebbek, nagyobbak (többnyire óriásiak), némelyek virágoztak is. Volt olyan, aminek szó szerint törzse volt. Egészen finom, sima volt, ahogy a tüskék között megsimogattam. Voltak fazonra nyírt bokrok, ezek annyira nem voltak különlegesek, hiszen ilyet az ember kastélyok parkjában is láthat. Rengeteg fajta és színű virág pompázott mindenfelé. Hihetetlen színük volt némelyeknek.

Mindenféle pálmák. Nem egynek nagyon érdekes virága/termése volt.

A kert végéből valami hihetetlen kilátás nyílott Funchalra, illetve a hegyekre. Nem tudtam betelni a látnivalóval. Szerencsére gyönyörű tiszta volt az idő, így mindent tökéletesen lehetett látni.

Miután keresztbe-kasul végigjártam a kertet, felpattantam a drótkötélpályás felvonóra, amellyel Montéba mentem. Ez a kis település még magasabban van a hegyen és meseszép volt a kilátás, ahogy a felvonóval felaraszoltam. Szerencsém volt, egyedül voltam a kabinban, így senki nem zavart a kilátásban és nyugodtan fényképezhettem minden irányba. Azt írta a tájékoztató, hogy látható lesz egy vízesés is, de nemhogy vízesés, de még víz se nagyon volt. Azért így is szép volt.

Megérkezve elgyalogoltam a Trópusi kerthez. Hogy őszinte legyek, a botanikus kert nekem jobban tetszett, bár ez is nagyon szép volt. Volt egy épület, amiben afrikai szobrok kiállítása volt (ezt kihagytam), illetve egy ásványkiállítás (ez meseszép volt!). Aztán végigjártam a kertet. Japán stílusú hidak, pagodák és szobrok tarkították mindenfelé.

Az egyik része a japánkertnek

Annyira különleges növényeket itt nem láttam, mint az előző helyen, de ettől függetlenül nagyon szép volt. A kert közepén volt egy mesterséges tó kis vízeséssel, illetve ennek közelében egy palota is állt.

A mesterséges tó, háttérben a ma nem használatos palota

Egy angol konzul tulajdonában volt, később hotel lett belőle. Most nem tudom, micsoda, de nem látogatható. Kár érte, mert egy nagyon impozáns épület. Az épület elől gyönyörű kiállítás nyílt Funchalra és az öbölre.

Bármennyire is csodaszép volt a kert, azért már a végén egy kicsit untam a sok "gazt", szóval kifelé vettem az irányt. Egy meglehetősen fullasztó kaptató és vagy ezer lépcső (na, jó, annyi talán nem volt) után elérkeztem a templomhoz.

A templom homlokzata

Az eredeti templom a 15. században épület, amit aztán 1818-ban átépítettek és akkor nyerte el a mai formáját. A templom előtt ott áll IV. Károly szobra. A templom belseje nem egy nagy durranás, a mennyezet szokás szerint festett fa és az egyik oldalkápolnában ott van eltemetve Károly.

A templom főhajója

Van egy festmény a falon róla, illetve a vaskoporsója is megtalálható itt.

IV. Károly koporsója

Valamiért nekem úgy rémlett, hogy láttam őt a Kapucinusok kriptájában Bécsben, de valószínűleg keverem Zitával, a feleségével. Ő tutira ott van eltemetve. A festmény alatt, illetve a kápolnát lezáró rácson magyar és osztrák nemzetiszínű szalagok és koszorúk vannak.

Közvetlenül a templom mellett található a zarándokok háza - hát elég viseltes állapotban van. Az útikönyv szerint kiállítás látható benne, most viszont csak zárt ajtókat találtam.

Innen még mindig vitt felfelé az út, egy kis barokk kápolnához. A kápolna nem egy nagy durranás, viszont a kilátás meseszép innen (is).

És volt még egy kert, ahol egy ház is található, ahol Károly élt, de töredelmesen bevallom, hogy én ezt kihagytam. Azt hiszem, hogy egy ideig nem akarok kerteket látni, mert ez a tegnapi és a két mai most egy időre elegendő volt. Legalábbis mára.

Így aztán szépen visszaaraszoltam a hegyről. Útközben még megnéztem a tobogánozókat.

Az egyik tobogán

Szerintem horrorisztikus árat kérnek a mindössze 2 km-es útért. Meglehetősen ütött-kopott fa tobogánba ültetik bele a hülye turistát és csinos, fehér ruhás, szalmakalapos két markos legény kormányozza a lélekvesztőt. Kígyózó sor állt, hogy kipróbálhassák. Én csak fotóztam, majd szépen továbbsétáltam. Amit a tömeg nem látott: ott sorakoztak ezek a lélekvesztők, az egyiket éppen akkor állította talpra az egyik "sofőr". A keresztfa, amely az egész jószágot egybetartja, lejött, mire visszahelyezte a helyére a jóember, kicsit megütögette, majd tolta tovább. Az összetartó keresztfa meg meglehetősen érdekesen izgett-mozgott. Nemhogy nem fizetnék egy ilyen útért, de azt hiszem, hogy nincs az a pénz, hogy én ebbe a tákolmányba beleüljek. Én inkább a felvonót választottam.

Ez egy másik volt, mint amivel érkeztem. Ez egyenesen levitt Funchalba. Nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, hogy a másikkal jövök fel és ezzel megyek le, mert ezen is nagyon szép volt a kilátás, de nem a hegyre, hanem a városra. Azért a másik jobban tetszett.

Mivel az idő meseszép volt, így ismét lementem a partra. Megtaláltam a fehér kövemet! Ha holnap is ott lesz még, akkor szerintem begyűjtöm. Mindenesetre nagyon kellemesen töltöttem a délután hátralévő részét a parton egészen addig, míg a helyi ifjúság bömbölő zenével meg nem érkezett. Akkor szedtem a sátorfámat, és visszaindultam a szállodába. Útközben még vettem magamnak egy helyi specialitást: nagyon finom, téglalap alakú tészta (nem pizza, nem kenyér, hanem valami egészen más), amit pirított baconnel és sajttal töltöttek meg és még meglocsolták egy jó kis fokhagymás szósszal is. Nagyon finom és laktató volt.