2020. június 12., péntek

Ma apuka kijelentette, hogy bemegy Londonba dolgozni. Na, ez meglepett! Azt hittem, anyuka lesz az első, aki nem bírja az itthonlétet és amint lehet, majd rohan be dolgozni. Tévedtem. Apuka azt mondta, hogy nagyon unja magát és egyébként sem végez pénteken korábban itthon, tehát bemegy. Anyuka korábban rendelt a család minden tagjának maszkot, most apuka elég körülményesen felpróbálta, aztán kb. két másodperc után már "fulladozott" benne és hogy ő ezt bizony nem fogja viselni és egyébként is mekkora hülyeség. Na, mindegy, nagy dohogva elment.

Mi a szokásos módon folytattuk az életünket. Gyereket elvittem a suliba, utána séltáltunk a kutyával, aztán vissza haza, szokásos pénteki házimunka. A nagyobbik látványosan unatkozott ismét.

Apuka egyben megjött Londonból. Érdekes tapasztalatai voltak. Az állomáson egyirányúsították a ki- és bejáratot, hogy elkerüljék az emberek keveredését. Ugyanígy a peronon jelzések vannak felfestve, hogy hol kell állni és várni, hogy a leszállók leszálljanak és meglegyen a kellő távolság a várazókkal. Na, nem mintha nagy lett volna a tömeg. Azt mondta, hogy rajta kívül még két ember ült az egész kocisban és csak az egyikük viselt maszkot. Kalauz viszont nincsen. Éppen ezért Londonba megérkezve a kijáratnál ellenőrök nézték mindenki jegyét - ezek viszont teljes maszkban voltak. Mármint a plexi variációsban. A boltok, üzletek, még az élelmiszerüzletek is többnyire zárva voltak a környéken, ahol az irodája van. Azt mondta, hogy karácsony vagy egyéb ünnepnap az zsúfolt ahhoz képest, ami most a városban van. Mintha egy szellemvárosban közlekedett volna. Elméletileg hétfőtől változik a dolog, mert akkor nyitnak a boltok, dehát kicsit kétkedik, hogy vajon változni fog-e a dolog. Sokan most is otthonról dolgoznak, azok nem fognak továbbra sem bejárni vagy eljárni vásárolgatni. Ha nincs vásárló, akkor minek nyitva tartani a boltokat? Ha meg nincsenek ugyebár nyitva lévő boltok, akkor a vásárlók otthon fognak maradni - szóval ez egy ördögi kör. Mindenesetre úgy döntött, hogy heti kétszer azért be fog menni az irodába.

Este szokás szerint német órám volt. Kicsit fáradt voltam hozzá, de azért annyira nem volt vészes a dolog. Még nem mentünk tovább, mert elég sokat hibáztam a különböző esetekkel. Jövő hétre majd rendesen megtanulom, hogy továbblépjünk.

Címkék: covid