Ismét egy ronda szürke reggelre ébredtünk. Rusnya felhők, hűvös, mintha nem is nyár lenne! Pont amikor elindultunk sétálni a kutyával, el kezdett szemerkélni az eső. Na, most az erdőben az is a jó, hogy ha csak csepereg vagy csendesen szemerkél, akkor simán úgy lehet sétálni, hogy az ember nem lesz vizes. Szóval folytattuk a sétát, hallgattam, ahogy az esőcseppek neszeznek a fejem felett és közben néztem, hogy milyen poros a föld a lábam alatt. Azért nem akartam nagyon merész lenni és egy olyan jó 15 perc után már visszafelé kanyarodtunk. Na, ekkor szakadt le az ég. Basszus, rég esett már így! Gyorsan előkaptam a hosszú esőkabátomat, amit a dzsekim fölé is fel tudok venni, szóval így folytattuk a sétát. Viszont nem a gumicsizmám volt rajtam, aminek következtében egy idő után a lábszáram totálisan vizes volt. (A cipőm viszont nem ázott be. 🙂) Szóval szaporáztuk a dolgot a kutyával, láthatóan ő is haza akart menni, mert nem kellett nagyon szólongatnom, ott poroszkált előttem. Hazaérve a kutyát bezártam, merthogy merő egy víz volt, meg kellett száradnia, én meg vehettem száraz gatyát, mert totálisan elázott a lábam szára. Viszont a cipő végig bírta!

Ma némettel kínoztam magam, a főnév ragozás rejtelmeibe sikerült elvesznem.

A nagyobbik gyerkőc délután ismét főzött - ezúttal az apjának kotyvasztott valamit. "Csak" két fűszert hagyott ki a dologból és a tört krumplit nem törte össze rendesen. Becsületére legyen mondva apukának hősiesen legyűrt a kajából két adagot, anyukának viszont kettéállt a szeme az egyetlen falat megkóstolása után. Mondtam a gyereknek, hogy ugyanaz a baja a főzéssel, mint mindennel: kapkod. Rohan, túl akar lenni a dolgon és nem szentel elég időt a dologra. Az egész konyha is egy merő kupi volt - rendet rakott, szó se róla! Csak a lábast akarta úgy visszarakni, hogy az alja nem volt rendesen kisikálva. Mondom neki, hogy te, nem gondolod, hogy ez így nem jó? Ő megpróbálta, de nem jött le. És szerinted ez a megoldás, hogy koszosan tesszük el? Két dörzsölés a szivaccsal és mindjárt eltűnt a kosz. Mondtam neki azt is, hogy miért nem rakja ki szép sorban egymás mellé, amit használnia kell. Nem csak az eszközöket, a hozzávalókat, de a fűszereket is. Amit már belerakott vagy nem kell, azonnal rakja el. Így egyrészt látja, hogy hogy is áll a főzéssel, nem fog kifelejteni semmit sem, másrészt lesz helye, mert ma gyakorlatilag az egész pultot elhasználta és a végén már nem volt hova pakolnia. Tudom, hogy teljesen feleslegesen mondtam el a dolgokat, de hátha...