Mivel esőt mondtak egész napra, így múzeumi napot iktattam be. Szerencsésen elvergődtem a múzeumhoz (és nem áztam bőrig, mert csak kicsit esett). Iszony tömeg volt a környékén is, hát még odabent!

Belépve rögtön a hatalmas nagycsarnokba érkezik az ember. Szerintem valamikor egy belső udvar lehetett, ami üvegtetőt kapott, középen van egy kör alakú épületrész, aminek a legfelső szintjén van egy vendéglő, az alsó szinteken kiállítások, illetve a múzeum shopja található. A kör alakú épülettömböt két oldalról egy-egy lépcső fogja körbe. Erről az udvarról vagy a csarnokból nyílnak a különböző kiállítások. Az egyes szintek között több lépcsőházon keresztül lehet közlekedni. Vannak olyan lépcsőházak, amelyeknek saját kijáratuk van az utcára, vannak, amiknek nincsenek kijárataik, viszont felvisznek a legfelső szintre, mások csak két emeletig vezetnek. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy teljesen jogos, hogy az ember mindjárt a jegy mellé kap egy térképet az épületegyüttesről, még így is könnyen el lehet tévedni benne.

A nagycsarnok egyik sarkában állt két hatalmas totemoszlop Észak-Amerikából.

Az egyik totemoszlop egy részlete.

Nem tudom, hány méter magasak, de minden gond nélkül elfértek az üvegtető alatt. Sajnos nem színesek, csak feketék, de így is gyönyörűek. Aztán szintén itt a nagycsarnokban találtam egy oszloptövet Persepolisból. Hm... Azt hiszem, itt kapott el először egy nagyon fura érzés. Volt olyan szerencsém, hogy jártam Persepolisban (lásd 2022. július 8-i bejegyzés), és abból a környezetből kiszakítva ez az oszloptő nagyon bután nézett itt ki.

Az első kiállítás, amit megnéztem, az amerikai volt. Külön volt egy terem az észak-amerikai indiánokról, aztán Mexikóról, Dél-Amerikáról pedig semmi nem volt. Nos, az észak-amerikai rész. Hááát... Finoman szólva is meglehetősen szegényes volt. Néhány mokaszin, egy-két pueblo indiánok által készített edény, egy, azaz egy darab navahó türkiz karkötő (pedig mennyire gyönyörűeket készítenek), aztán kb. ennyi volt az egész. A mexikói rész egy fokkal jobb volt, több maja sztélé volt kiállítva, egy-két istenség szobra, illetve két maja uralkodó hatalmas szobra. Szépek voltak nagyon!

Az egyik maja uralkodó szobra.

Ezen kívül volt két azték mozaikos maszk (az egyik különösen szép volt), illetve egy kétfejű kígyó. Sajnos ezek mind üveg mögött voltak, eléggé vacakul megvilágítva, így nem sok látszódott belőlük. Egy kicsit csalódott voltam, mert azért nem vitték túlzásba az egész amerikai részt.

Ezek után szisztematikusan végignéztem a teljes múzeumot teremről teremre, szintről szintre. Az ókori egyiptomi résszel kezdtem. A földszinten szobrok, faltöredékek írással és festménnyel, néhány üres márványkoporsó meg iszony tömeg. A legnagyobb tumultus a rosetti kőnél volt, amit szintén egy vitrinben őriztek. Itt aztán rémes kavarodás volt. Mozdulni nem lehetett az emberektől. Nem is értettem, hogy miért tömörültek oda annyian a telefonjukkal, kamerájukkal, hiszen az üveg miatt szinte kizárt, hogy normális fotót tudtak volna készíteni a kőről. Én meg sem kíséreltem, hogy beálljak a tülekedő emberek közé. (Nem beszélve arról, hogy a múzeum egy másik emeletén megtaláltam a kő másolatát. Rendben, hogy csak másolat, de meg is érinthettem, mi több, tökéletes fotót lehetett róla készíteni.) Először azt hittem egyébként, hogy a sok ember idegesített amióta csak beléptem az épületbe, de aztán rájöttem, hogy nem is annyira a tömeg zavart.

Mert ezek után következtek az asszír termek.

Az asszír kiállítás kezdete. Rémesen ostobán nézett ki, ahogy az egykori valamilyen falat tartó szobrot beépítették a múzeum falába.

És itt jöttem rá, hogy mi a bajom. Nem egy szobor, faltöredék származott Persepolisból, vagy nagyon hasonlóak voltak azokhoz, amiket ott láttam. De itt látni ezeket újból... Szépek, érdekesek, de hiányzik a környezet. Tudom, hogy nem mindenki juthat el Persepolisba, éppen ezért tök jó, hogy ezeket megmutatják a világnak, de nem így kellene! Minden kiállított tárgy, szobor, faltöredék elveszít valamit azáltal, hogy bekerül egy múzeumba. Irtó bután nézett ki egy neon csövekkel megvilágított teremben egy faltöredék a hófehér falon, amihez hasonlót láthattam Persepolisban. Tehát ez volt a bajom az előző termekben látott egyiptomi tárgyakkal is. Szép volt az az egyiptomi faltöredék, de egy üveglap mögött nézve úgy, hogy a szemközti ablak visszatükröződik az üvegen - nem volt az igazi.

Az asszír termek után a görög rész következett. Az egyik óriási kiállítóteremben felépítettek egy teljes görög templomot, kipótolva a hiányzó részeket.

A görög templom az egyik kiállítóteremben.

Hááát... Ez már valahogy nagyon sok volt. Képesek voltak darabokra vágni egy templomot valahol Görögországban, becsomagolni, elhozni ide, majd összerakni és még ki is pótolni a hiányzó részeket, hogy a nagyérdemű egy "teljes" templomot kapjon???!!!

A következő termet az athéni Pantheonnak szentelték. Mit ne mondjak, nagyon kíváncsi voltam rá. Hát nem hiszem, hogy 5 percnél többet töltöttem ott. Megint csak az volt a "baj", hogy én láttam Athénben a Pantheont. Egy csodaszép épület. Itt mindazok a fríz- meg szobortöredékek voltak láthatók, amiket onnan elhoztak a britek. Na, most aki életében nem volt a Pantheonnál, annak nem tudom, mit mondhat, hogy szobrok a nyugati frontról: és akkor ott volt egy szobor végtagok és fej nélkül, egy lófej, egy szobor - talán - ruhatöredéke. Nem tudom, hogy ezek alapján valaki hogy tudja elképzelni, milyen is lehet a Pantheon. Szóval nagyon gyorsan leléptem innen.

Ezek után görög vázák következtek: nagyok, még nagyobbak, kisebbek, egész picikék - szépek voltak, de a tizedik után már baromi unalmasak.

Róma volt a következő állomás. Itt volt egy-két érdekes darab: egy meglehetősen rozsdás római kard, mozaik maradványok voltak a falakon (néhány meglehetősen jó állapotban volt), császárok portréi - ezek tényleg szépek voltak, de megint olyan üresek.

A következő teremben, ez már az emeleten volt, az egyiptomi múmiák következtek. Az első teremben az egyiptomiak a halál utáni életről alkotott elképzeléseit próbálták megmutatni néhány Egyiptomból elhozott eredeti faltöredékkel. Ezúttal vitrinekben voltak a faltöredékek - hát így még hülyébben festettek. A következő teremben voltak a múmiák. Mozdulni nem lehetett a teremben a sok látogatótól. Ezt sem értettem. Értem én, hogy sokan kíváncsiak a kiállításokra, mi több a múzeum a látogatók bevételéből él (gondolom?), de azért valamiféle limitet csak kellene meghúzni, mert így gyakorlatilag élvezhetetlenek a kiállítások, hiszen nem lehet semmit rendesen megnézni úgy, hogy valaki ne lépjen az ember lábára, könyököljön az oldalába, stb.

Visszatérve a kiállításhoz. Vitrinekben sorakoztak egymás mellett a különböző múmiák: nők, férfiak, gyerekek, macskák - volt ott minden. Volt díszesebb, volt, ahol a pólyára arcot festettek, volt aranyozott - de megint csak annyira üres volt az egész. Tárgyak tartalom és mondanivaló nélkül.

Innen a pénzről készített kis kiállításhoz érkeztem. Gyakorlatilag a pénz történetét mutatták be. Kiállítottak római pénzérméket, különböző angol uralkodók által veretett pénzeket, és itt találtam egy magyar vonatkozást is. A világon valaha nyomtatott legnagyobb címletű pénzként mutatták be a Magyarországon nyomtatott pengőt.

Pengő az egyik vitrinben.

Volt egy másik érdekes kis kiállítás is, ez az órákról szólt. Itt is összehordtak mindenféle órát. Picit, nagyot, állót, kakkukost. Voltak nagyon helyes kis darabok (Erzsébet-korabeliek) és irtó érdekesek (például egy aranyozott vitorlás hajó, amin egy picike kis óra volt - mire megtaláltam...).

Ez is egy óra az órakiállításról.

Ezután felkeveredtem a legfelső szintre, ahol egyetlen kiállítás volt, ez Japánról szólt. Japán történetét mutatták be a kezdetektől a modern időkig. Japán porcelánok dögivel és természetesen egy teljes szamuráj páncélzat a hozzátartozó kardokkal. A modern Japán rész rém unalmas volt, mindenféle modern rajzok, festmények voltak - ezek alapján senki nem ismerheti meg Japánt, az teljesen biztos.

Innen az Ázsiai termekbe jutottam, ahol Indiát és Kínát mutatták be. Pontosabban az onnan összehordott tárgyakat. Megint csak tárgyak sora következett, de igazából annyira nem volt semmiféle hangulata vagy bármiféle tematikája az egésznek, hogy nagyon rövid idő alatt végeztem vele. Volt egy-két szép, érdekes tárgy, de annyira zagyva volt az egész, hogy az hihetetlen.

És ezzel gyakorlatilag kivégeztem az egész múzeumot. Nem akarok túlozni, de öt óra alatt végigjártam mindent. Így utólag az az érzésem, hogy a britek meg akarták mutatni, mi mindent tudtak összehordani a világ különböző pontjairól, ahová eljutottak. De ezek csak tárgyak, és azáltal, hogy összecsomagoltak egy teljes görög templomot, nem hozták el a görög szellemiséget a múzeumba. Lelketlen tárgyakká degradálták le az összelopkodott dolgokat. Valószínűleg soha nem fogok eljutni Egyiptomba vagy Indiába, de láttam már olyan egyiptomi kiállítást, ahol nem éreztem úgy, hogy egy múzeumban vagyok, és a kiállítást tényleg úgy rendezték meg, hogy átjött az egyiptomi szellemiség. Élveztem minden pillanatát, mert érdekesen, rendszerbe szedve kaptam meg a látnivalót. Itt egyetlen egy helyen sem találkoztam ezzel. Nem egyszer tényleg gyönyörű tárgyakat láttam, de ami mögötte van, amit ez a tárgy tényleg el tudna mondani, az hiányzott.

Miután elhagytam csalódottan és talán egy kicsit dühösen is a múzeumot, elsétáltam a Sohóba, hogy ezt is megnézzem. Mókásan festenek a kínai feliratok, a kínai kapuk, sárkányok és lampionok az angol házak között. Szerencsére nem esett, szóval bóklásztam egy kicsit, aztán elmenekültem innen is, mert iszony tömeg volt.