Olvastam a szerző másik könyvét is, amely arról a férfiről szólt, aki Auschwitzban rátetoválta a számokat a rabokra. Abban a kötetben is szó esik Cilkáról, az egyik rabról. Ez a mostani kötet róla szól. Fikció, de megtörtént eseményeken alapul.

Cilka 16 évesen került Auschwitzba. A szüleit elvesztette, csak a nővére élte túl a tábort. Cilka, mint mindenki más ezen a rémséges helyen, mindent megtett a túlélésért. Mivel szép lány volt, az egyik barakk vezetőjévé nevezték ki, és az egyik náci tiszt szeretője lett. Így viszonylag normálisabb élete lehetett és a maga módján próbált segíteni más raboknak. Három évet töltött a táborban, amikor is jött a felszabadulás. 

Az orosz hatóságok kihallgatták őt, és mivel úgy vélték, hogy együttműködött a nácikkal, 16 év kényszermunkára ítélték. Így került egy másik táborba, a Gulágra. 

A könyv inkább az itt történtekre fókuszált, bár mesélt a "másik helyről" is, ahogy Cilka nevezte a korábbi tábort. Itt is elképesztő körülmények uralkodtak, de mégis egy fokkal jobb helyzetbe került, mint korábban. Mi több, esélyt kapott rá, hogy ápolónővé képezzék ki, amit szívesen és jól csinált, mi több ebben a munkakörben ismét lehetőséget kapott arra, hogy a rabtársain segítsen. 

Nem tudom, hogy vajon a való életben hogyan gondolkodott, hogyan érzett Cilka, nekem néha kicsit sok volt, ahogy állandóan magát hibáztatta mások sorsának alakulása miatt, illetve hogy bűnösnek tartotta magát olyanért is, amiről nem tehetett. Tudom, hogy a túlélők körében nagy számban voltak azok, akiknek lelkiismeretfurdalásuk volt, amiért ők túlélték, de valahogy ez ebben a könyvben kicsit hamisan és erőltetetten hangzott.