Ismét a szokásos kicsit csapongó gondolatsor Feldmártól. Persze vannak benne ismétlések, ezt ő maga is bevallja, hogy már beszélt erről vagy arról, de szerinte jó elismételni fontos gondolatokat. Igaza van. Annak ellenére, hogy néhány mondata ismerősen csengett, most valahogy másképp hatottak. Talán a szövegkörnyezet miatt, talán mert én olvastam más hangulatban, mint az előző alkalommal.

A fő gondolatai arról szóltak, hogy mennyire fontos lenne, hogy elsősorban magunkra figyeljünk, csak aztán másokra. Elsőre nekem önzésnek tűnt a kijelentése, de amikor kifejtette, miért is gondolja így, megértettem, hogy igaza van. Mert ki más figyelhetne rám a legjobban, ha nem saját magam?